Események betöltése

Kezdd a hetet egy minden szinten átmozgató és feltöltő RituálTánccal!

A RITUÁLTÁNC képlete: szabad tánc + vezetett imagináció ősképekkel, szimbólumokkal = felszabadító átélések és felismerések

Az egész éven átvonuló RituálTánc mozgásmeditációk minden héten egy izgalmas és az adott időszaknak/csillagjegynek megfelelő témában mozgatják meg és segítik a részvevőket önmaguk megismerésének útján.

“Valahogy rátaláltam az eseményre és nem volt bennem kétség, hogy erre el kell jönnöm. Nem is csalódtam még ma is hatása alatt vagyok.”
“Tegnap volt táncos életem legnagyobb extázisa, köszönöm neked, nektek.”
“Még egyszer köszönöm a hétfői táncot! Olyan élményeket kapok és élek át, a beszélgetések és táncok során, amiket sose gondoltam volna… hogy ezek is bennem vannak és képes vagyok rájuk. Nagyon érdekes, élvezem és imádom!”

A RituálTánc mozgásmeditációk a természetben éppen zajló energetikai folyamatokra hangolnak bennünket, ahogy hónapról hónapra a kozmikus változásokkal mozgunk, táncolunk.

A szeptemberi időszak újabb üzenetet küld számunkra az aktuális bolygói hatások összekapcsolódásával, melyben most főleg 3 fontos áramlatra érdemes odafigyelni.

Ez a különleges mozgásmeditáció most ezzel a jelenséggel fog foglalkozni. Hiszen az „Égi tánc” minket is érint, mert minden mindennel összefügg a hermetikus törvény szerint: „mint fent, úgy lent”.

Ha nem vesszük figyelembe és nem tudatosítjuk ezeket a hatásokat, attól még működnek a világban és rajtunk keresztül. Tudattalanul reagálunk rájuk, amit sokszor egyfajta kényszerpályaként, szenvedésként élünk meg, és haragszunk a világra, az életre miatta.
Ha viszont megismerjük, felismerjük magunkban, akkor képesek leszünk megtalálni pozitív válaszainkat az „idők hívására, kihívására”. Ha tehát nyitottságunk, kíváncsiságunk és megértési szándékunk erősebb, akkor lehetőségünk van jól értelmezni az Égi Jeleket.

Táncunkkal most mi is ráhangolódunk az Égi Üzenetre és engedjük, hogy megmutassa bennünk és általunk, hogy hogyan tudunk tudatosan együttműködni az Isteni Tánccal és megtalálni helyünket és szerepünket ebben a különleges koreográfiában.

Gyere, tarts velünk te is!

FIGYELEM – EZ A MOZGÁSMEDITÁCIÓ MOST MÁS HELYSZÍNEN LESZ! KÉRLEK, FIGYELMESEN NÉZD MEG A TÉRKÉPET!

Ha autóval jössz, könnyen találsz a közelben parkolót. A Lehet tértől jöhetsz a 14-es villamossal a Gyöngyösi utcáig, vagy az S72 vonattal Angyalföldig. A számodra legjobb útvonaltervet megtalálhatod a térképvázlaton jobbra.

Berkes Szofi   Berkes Szofi


Részvételi díj: 4.000,- Ft
Bérlet: 14.000,- Ft/4 alkalom (2 hónapig érvényes)
 

A részvételhez a következő lépések szükségesek

  • Regisztrálj a programra a - JELENTKEZEM A TÁNCRA - beküldésével. Kapni fogsz egy visszajelzést emailen és ezzel felkerülsz a részvételi listára. 
  • Helyszínen való befizetés esetén kérünk, érkezz min. 20 perccel a program megkezdése előtt, hogy legyen erre időd! A termet már 30 perccel a program előtt kinyitjuk és várjuk az érkezőket!

  • Ha előre meg szeretnéd vásárolni a belépődet vagy a bérletedet, megteheted online is a weboldal webshopján keresztül.
  • Ehhez a fenti - RituálTánc egyszeri belépő megvásárlása, vagy - RituálTánc bérlet megvásárlása - gombra kattints.
  • Ezután a webshopban tedd kosárba a választott belépődet.
  • Menj tovább a pénztárhoz és írd be a számlázási adataidat.
  • Folytasd a vásárlást és írd be a megjegyzésbe a választott mozgásmeditáció címét.
  • Válaszd ki, hogy banki átutalással, illetve bankkártyával szeretnél fizetni.
  • Küldd el a megrendelést. Kapni fogsz egy automatikus választ és később egy emailt is a megrendelésedről. 
  • Ezzel felkerülsz a részvételi listára és várunk a táncon! 

  • Ha valami miatt elakadsz, vagy nem sikerül végigmenned a folyamaton, akkor írj nekünk egy emailt - mail@ritualtanc.com  - vagy egy messenger üzenetet és mi felvesszük veled a kapcsolatot!

FONTOS + INFÓK MÉG!!!

  • Kérjük, hogy rendeléskor a "megjegyzés" rovatba írd be melyik eseményre jelentkezel.
  • Bérlet vásárlása esetén is regisztrálj a programra! Ne felejtsd el, hogy bérleted 2 hónapig érvényes. Ha mégsem tudod lejárni, kérünk, időben add át másnak a bérletedet és erről értesíts minket emailen: mail@ritualtanc.com

  • A Juhar teremben 60 fő tud együtt táncolni. Regisztrációddal felkerülsz a részvételi listára, mely a jelenkezések időrendi sorrendjében töltődik fel. A helyszínen elsősorban az előre regisztált jeletkezők tudnak bejönni a terembe. A többiek - akik nem regisztráltak - az érkezés sorrendjében tudnak csatlakozni a 60 fő beteltéig.
  • Kérünk, hogy érkezz meg időben, akkor is, ha regisztráltál és/vagy előre megvetted a belépődet! A kezdés előtt 5 perccel ugyanis beengedjük a várakozókat.
  • Köszönjük megértésedet és együttműködésedet a gördülékeny szervezés érdekében!
  • Hozz magaddal kényelmes váltó ruhát, innivalót.
  • Fontos tudni, hogy a mozgásmeditáció egy komplex belső utazás, ami egy tematikus ívet jár be. Ezért kérünk, hogy maradj velünk végig a folyamat alatt. 

Szeretettel várunk!

 

  Ha először jársz RituálTáncon és nem tetszik, akkor az óra után csak kérned kell és kérdés nélkül visszakapod a részvételi díjat!

    Jelentkezem a táncra


    Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!