Szabadság

A szabadító szabadsága újra. Mielőtt átolvadunk az álmodó archetípus hullámzó időszakába.

Most a belső egyensúly felől közelítve. Amikor a fókuszt a másikra – legyen szó barátságról, szerelemről, családról, munkáról – helyezem és őt tolom előtérbe, akkor borulhat fel az egyensúly. Amikor az adok-kapok is felborul, és ez nagyon könnyen borul a mélyen automatikussá vált megfelelés (félelem) miatt. Ezért senki sem hibás, mert szinte észrevétlen és csak tudatos figyelemmel kapható el ez a működés. Utána pedig sok sok önmunka átprogramozni magunkat – a nem vagyok elég jó, ezért megfelelésből bizonyítani akarok, hogy de igenis elég jó vagyok és megfelelek a másik igényeinek.
Na ez a tudatalattink egyik szuper kis illúzió teremtése. Bekapcsol a megfelelés, az egó megnyugszik, a belső hangunk meg lehalkul, kopogtat és a fizikai testünk jelzéseket küld, hátha arra felfigyelünk.

A párkapcsolatainkban elképesztően jól tudjuk ezt működtetni. Szabadok akarunk lenni és szerelmesek, és elvárásaink vannak. Na ez a három együtt… Ez az a pont, ahol javaslom a lótuszvirágot kézbe venni és vizsgálgatni. Gyönyörű, akarjuk, maradjon ilyen szép, mutassa a legszebb arcát minden percben. Oh, ezek az elvárások. A lótuszvirág mélyre nyúló gyökerei arra kérnek, nézz magadba és tedd fel a kérdést, mitől is érzed szabadnak magad és őszintén válaszolj. Nem könnyű.

Lassan, magunkra figyelve lépésről, lépésre alakíthatunk a berögzült szokásainkon. Egy apróságnak tűnő szokást, ami behatárol, korlátoz egyszer csak megváltoztatok. Döntök, befeszülök, csinálom. A haladóknak lehet hogy megy gyorsabban is. Nekem lassan megy.

A titok nálam a fókusz visszahívása saját magamra, az empátia ebbe jól bezavar időnként, de tudom, hogy a szabadságom abban nyilvánulhat meg, hogy nemet mondok arra, amit megfelelésből csinálnék. Lépésről lépésre…