Vannak pillanatok az életben, amikor egyedül kevésnek érezzük magunkat.

Amikor túl nagy a teher, túl mély a fájdalom, vagy egyszerűen csak elfáradunk a mindennapok küzdelmeiben. A modern ember gyakran úgy él, mintha mindent egyedül kellene megoldania. Mintha az erő azt jelentené, hogy nincs szükségünk senkire.
Ugye, te is ismered ezt az érzést?

Pedig léteznek olyan pillanatok, amikor éppen az a legnagyobb erő, hogy hagyjuk magunkat megtartani.

A RituálTánc egyik legszebb ajándéka számomra mindig is a közösség megtartó ereje volt. Amikor egy csoport ember összegyűlik egy közös térben, valami különleges történik. Lassan lekerülnek a hétköznapok álarcai. Már nem a foglalkozásunk, a szerepeink vagy a teljesítményünk alapján találkozunk egymással, hanem emberként. Esendően, érzékenyen, nyitott szívvel. És ez még akkor is igaz, amikor először érkezik valaki hozzánk…

Ezekben a találkozásokban megszületik valami, ami több, mint az egyének összessége. Egy közös tér. Egy megtartó mező. Egy láthatatlan háló, amely összeköt bennünket.

A test ezt gyakran hamarabb megérzi, mint az elménk.

Amikor például valaki egyszer csak mellénk áll. Vagy amikor egy kéz megérinti a vállunkat. Amikor egy táncostársunk felemel bennünket, vagy mi emelünk fel valakit. És az is gyönyörű, amikor a záró körben ülve érezzük, hogy nem vagyunk egyedül. Rámézünk a társainkra és látjuk a szemük csillogását…

Ezek a mozdulatok egyszerűnek tűnhetnek, mégis mély emberi szükségleteket érintenek meg bennünk. Hiszen mindannyian vágyunk arra, hogy lássanak, hogy elfogadjanak, és hogy megtartsanak.

Hogy bízhassunk annyira, hogy egy pillanatra átadhassuk a súlyunkat valaki másnak.

Talán ezért olyan gyógyító erejűek azok a gyakorlatok, amelyekben egymásra támaszkodunk, egymást érintjük vagy egymást emeljük. Nem csupán fizikai mozdulatok ezek. A lelkünk is emlékezik rájuk. Emlékezik arra, hogy az ember mindig is közösségi lény volt.

A közösség megtartó ereje nem feltétlenül az érintésben kezdődik. Sokszor már egy tekintetben, egy elfogadó jelenlétben vagy egy közösen megélt pillanatban is ott van.

A RituálTánc során időnként érintéssel, páros vagy csoportos gyakorlatokkal is dolgozunk. Ezek azonban mindig a kölcsönös tisztelet, a beleegyezés és az egyéni határok figyelembevételével történnek. Ezt minden alkalommal kihangsúlyozom az újonnan érkezőknek.

Minden résztvevőnek joga van eldönteni, hogy egy adott gyakorlatban milyen módon szeretne részt venni. Az érintés soha nem kötelező, és mindig lehetőséget adunk arra, hogy valaki a saját komfortzónájának megfelelően kapcsolódjon.

A valódi megtartás nem abból születik, hogy átlépjük egymás határait, hanem abból, hogy tiszteletben tartjuk őket. Sőt, paradox módon éppen ettől válik biztonságossá a kapcsolódás.

Amikor tudom, hogy mondhatok igent, de mondhatok nemet is. Amikor érzem, hogy a határaimat tiszteletben tartják, akkor tudok igazán ellazulni a közösségben. Akkor tudok valóban kapcsolódni.

A megtartó csoport nem elveszi a szabadságunkat, hanem teret ad neki.

Ebben a térben megtapasztalhatjuk, milyen érzés egyszerre önmagunknak maradni és kapcsolódni másokhoz. Milyen érzés úgy támaszkodni, hogy közben nem veszítjük el önmagunkat. És milyen érzés úgy támogatni másokat, hogy közben tiszteletben tartjuk az ő útjukat és határaikat is.

A mai világban sokszor elszigetelődünk egymástól. Képernyőkön keresztül kapcsolódunk, miközben a testünk éhezik a valódi jelenlétre. Egy tekintetre. Egy ölelésre. Egy támogató érintésre.

A RituálTánc során újra és újra megtapasztalhatjuk, milyen érzés egy olyan térben lenni, ahol nem kell mindent egyedül hordoznunk. Ahol néha mi tartunk meg másokat, néha pedig minket tartanak meg.

Mert az élet nemcsak arról szól, hogy erősek legyünk. Hanem sokkal inkább arról is, hogy merjünk kapcsolódni. Merjünk bízni, kinyújtani a kezünket és merjünk egymásnak támaszt nyújtani.

Igen, vannak utak, amelyeket egyedül járunk végig, mert így kell. De vannak pillanatok, amikor a gyógyulás ott kezdődik, hogy megtapasztaljuk: nem vagyunk egyedül.

A csoport megtart.

És néha ez éppen elég.

Ezt tartom a RituálTáncok egyik legnagyobb értékének.

(a képen éppen engem tart meg a csoport)