Események betöltése

Nov. 2-án ünnepeljük a halottak napját. Ilyenkor sokan kimennek a temetőbe, hogy mécsest gyújtva megemlékezzenek elhunyt hozzátartozóiktól.
Ez a megemlékezés egészen az ókori Rómáig nyúlik vissza. A rómaiak őseiket és a csatározásokban elhunyt hőseiket istenekként tisztelték és ilyenkor emlékezetükben kapcsolódtak velük. A keresztény egyház már 998 óta hivatalosan is ünnepként tartja nyilván a halottak napját, de a liturgiákban már az időszámításunk szerinti 3. századtól megtalálhatók az ünnepre vonatkozó feljegyzések.

Ha az archetípusok nézőpontjából vizsgáljuk meg a kérdést, akkor láthatjuk, hogy az ősi ünnepek mennyire kapcsolódnak a természet ciklusaihoz. Ez az időszak a befelé fordulás ideje, az elmúlás érzékelésének ideje.

Ezen a gyógyító rituálén mi is felelevenítjük ezt az ünnepet és megemlékezünk szeretteinkről. Táncösvényünk az Ősök birodalmába vezet, hogy találkozzunk az anyákkal és apákkal, akiknek ereje és tapasztalásai örökségünk része. Generációk hangja szól hozzánk és meséit hallgatva közelebb jutunk saját lélektörténetünkhöz.
Itt, a lélek terében feloldódik az élet és halál közötti fátyol. Képesek leszünk kommunikálni őseinkkel, együtt mozdulni, táncolni velük, kifejezni szeretetünket és hálánkat az életért. Valamint érzékelhetővé válnak azok a generációs minták, amiket transzformálva gyógyíthatjuk a tudattalanul felvállalt fájdalommintákat is.
Ez abban segít nekünk, hogy az ősök ereje ne akadályozó, hanem támogató energiává nemesülhessen bennünk, és érezhessünk felmenőink áldást hozó jelenlétét az életünkben.

Gyere, táncoljunk együtt!

Oktató:

Berkes Szofi   Berkes Szofi


Részvételi díj: 4.000,- Ft
Bérlet: 14.000,- Ft/4 alkalom (2 hónapig érvényes)
 

A részvételhez a következő lépések szükségesek

  • Regisztrálj a programra a - JELENTKEZEM A TÁNCRA - beküldésével. Kapni fogsz egy visszajelzést emailen és ezzel felkerülsz a részvételi listára. 
  • Helyszínen való befizetés esetén kérünk, érkezz min. 20 perccel a program megkezdése előtt, hogy legyen erre időd! A termet már 30 perccel a program előtt kinyitjuk és várjuk az érkezőket!

  • Ha előre meg szeretnéd vásárolni a belépődet vagy a bérletedet, megteheted online is a weboldal webshopján keresztül.
  • Ehhez a fenti - RituálTánc egyszeri belépő megvásárlása, vagy - RituálTánc bérlet megvásárlása - gombra kattints.
  • Ezután a webshopban tedd kosárba a választott belépődet.
  • Menj tovább a pénztárhoz és írd be a számlázási adataidat.
  • Folytasd a vásárlást és írd be a megjegyzésbe a választott mozgásmeditáció címét.
  • Válaszd ki, hogy banki átutalással, illetve bankkártyával szeretnél fizetni.
  • Küldd el a megrendelést. Kapni fogsz egy automatikus választ és később egy emailt is a megrendelésedről. 
  • Ezzel felkerülsz a részvételi listára és várunk a táncon! 

  • Ha valami miatt elakadsz, vagy nem sikerül végigmenned a folyamaton, akkor írj nekünk egy emailt - mail@ritualtanc.com  - vagy egy messenger üzenetet és mi felvesszük veled a kapcsolatot!

FONTOS + INFÓK MÉG!!!

  • Kérjük, hogy rendeléskor a "megjegyzés" rovatba írd be melyik eseményre jelentkezel.
  • Bérlet vásárlása esetén is regisztrálj a programra! Ne felejtsd el, hogy bérleted 2 hónapig érvényes. Ha mégsem tudod lejárni, kérünk, időben add át másnak a bérletedet és erről értesíts minket emailen: mail@ritualtanc.com

  • A Juhar teremben 60 fő tud együtt táncolni. Regisztrációddal felkerülsz a részvételi listára, mely a jelenkezések időrendi sorrendjében töltődik fel. A helyszínen elsősorban az előre regisztált jeletkezők tudnak bejönni a terembe. A többiek - akik nem regisztráltak - az érkezés sorrendjében tudnak csatlakozni a 60 fő beteltéig.
  • Kérünk, hogy érkezz meg időben, akkor is, ha regisztráltál és/vagy előre megvetted a belépődet! A kezdés előtt 5 perccel ugyanis beengedjük a várakozókat.
  • Köszönjük megértésedet és együttműködésedet a gördülékeny szervezés érdekében!
  • Hozz magaddal kényelmes váltó ruhát, innivalót.
  • Fontos tudni, hogy a mozgásmeditáció egy komplex belső utazás, ami egy tematikus ívet jár be. Ezért kérünk, hogy maradj velünk végig a folyamat alatt. 

Szeretettel várunk!

 

  Ha először jársz RituálTáncon és nem tetszik, akkor az óra után csak kérned kell és kérdés nélkül visszakapod a részvételi díjat!

    Jelentkezem a táncra


    Oszd meg, hogy másokhoz is eljusson!