„Az öröm.
Ez, ami leginkább meglepett tegnap. Meglepett?! Nem tudom, milyen szó illik ide, mert ennek is sok jelentése van. Tényleg meglepett, hogy csak jóra, örömre, szépségre, szeretetre, sikerre, mosolyokra, és ölelésekre tudtam gondolni, amikor az elmúlt évet idéztük képeinkben?
Meglepett, mert olyan volt, mint egy ajándék, amelyet az élettől megkaptam, egy jel, hogy itt és most lehetőségem van, másképp ránézni mindarra, ami lehet, hogy nem is volt mindig örömteli?????????
De nem jött más, csakis az öröm, és a hála. Hála önmagamnak, önmagamért, a társakért, a segítőimért, és azokért is, akiket én segítettem ebben az évben, hisz ezek által folytonosan nőtt, csak nőtt a belső erőm, a belső bizonyosságom, hogy jó az út.
Az is megrezgett bennem, hogy az a hang, – amely, valamikor az év elején megszólalt bennem, s azt mondta, hogy feladatom ezentúl az, hogy bölcsességem, a létemből kinyert tapasztalataimat tanítsam, tovahintsem, – igazat mondott?
És, igen, ezt teszem, ezért mentem újra tanítani, ezért érintek, és ölelek mindent, és mindenkit, akinek fáj, ez van az örömtáncomban, és ez van akkor is velem, amikor én kapok ajándékot, ölelést, dicséretet, és engem kérdeznek, mit tegyenek, adott esetben.
Mert megérkeztem, mert megbocsátottam, mert önmagamat is kezdem elismerni, oda tenni, ahol a helyem, mert lassan megtanulok nemet mondani, és már képes vagyok mindezt elmondani, leírni, és továbbadni bármikor.
Ez volt a táncomban, ez volt az érintéseimben, és a kapott apró puszikban, amelyeket tőletek a tánc végén, és közben kaptam, mert tudom, ti is tudjátok, ti is érzitek.

Szóljon, hát a következő év az örömről, az adás-kapás egyensúlyáról, és a szerelem, szeretet energiájában megfoganó táncokról!”
Rónai Kata

„Kedves Szofi!

Tavasz óta járok Rituáltáncra, de a tegnapi tánc alkalmával az eddigieknél mélyebben tudtam kapcsolódni magamhoz. Teljesen eltűnt a külvilág. Éreztem a sebeim gyógyulását. De utána igazán nem tudtam megfogalmazni, hogy magamnak miként. Majd a mai nap beszéltem róla valakivel, és megjött a felismerés, hogy egy nagyon erős, régi mintám, a szeretetfüggőségem oldódott. Korábban mindig arra fókuszáltam az életben és a táncon is, hogy ki, hogy és mennyire tud engem szeretni, kitől milyen szeretet, érintést vagy figyelmet fogok kapni, mennyire lesz támaszom. A tegnapi tánc végére ez átváltott egy nyitásba, egyszercsak azt vettem észre, hogy nem én szeretnék kapni, hanem szívesen ott lennék valaki mellett, valakinek. De nem görcsös megmentőként, hanem lágy szeretettel és odafigyeléssel, ami mindenkinek jó. Köszönöm, hogy ezt megtapasztalhattam. Legyen szép estéd!”
B. Nóri

„Drága Szofi!

Egy újabb csodas tapasztalasban lehetett részem tegnap,röviden áradozom picit neked ☺️ Szombaton reggel még vacilláltam, hogy menjek vagy ne, hiszen lejárt a bérletem, végül megláttam a témát (bizalom és érzékenység), azonnal bejelentkeztem 😀 Egyetlen „kötelező” páros gyakoratot tartalmazott ez az alkalom, a páros egyike a kicsi (gyermek) a másik pedig a nagy (felnőtt). Megneztuk hol veszett el a bizalom gyermekkorban. Elsőként felnőtt szerepben voltam, tejoeg mekkora egy rohadék voltam, szó szerint lenyirbaltam a kicsi szárnyait és megmondtam mit csináljon, álltam felette, hogy nőj végre fel!!!! Borzasztó érzések kavarogtak bennem. Majd cseréltünk, és a férfi, akivel párban voltam, amíg ültem a földön lehajolt és megmutatta nekem hogy mozogjak, vezetett a kezével, majd felsegitett a földről, végén az ég felé emelte a kezem, nyújtotta, húzta (mutatva, hogy bármeddig és bármit elérhetek). Végén egy mondat maradt meg fejemben: a bizalom egy döntés. Itt pityeredtem el, egy újabb csodálatos élményben lehetett részem, ami utat mutat magamban, magamnak és az (ön)bizalomnak ❤️ köszönöm 😘
Kulcsár Anett

„Ahogy körbenéztem itt, minden pillanatát, minden mozdulatát, minden fényességét elraktam életem legszebb képei közé.
Azt éreztem, hogy amit látok az emberi lét ideája, és mennyire csodálatos, hogy ezt ünnepelhetjük és alkothatjuk így együtt.”
Fényszületés – S. Ági

„Elementáris erejű, hazaérkezős tánc volt az Ősök ereje. Elképesztően mély, varázlatosan magas, és igen, megingathatatlan, nyugodt ősbizalmat hagyott bennem.

…ez az egész táncfüzér, a szerelemmel, a sebeimmel, az elengedéssel, a Démonokkal – akik között teljes védelemben bolyongtam, és megtaláltam középen mit rejtenek – az Őseimmel, a magamba érkezéssel, az elragadtatott, tiszta eroszi érzékeléssel a végén, a saját szemembe néztem, és a szempár körül pedig arcok váltakoztak, elveszett ikertestvéremet öleltem, életemben először kapcsolódva Vele… nincsenek szavak erre..ahh…következő hétfőn pedig ÚjHold a Főnixszel… wooow… kilövésre felkészülni, de ne csatoljátok be az öveket! 😉
S. Ágnes

„Kedves Szofi!

Ùj vagyok nálatok, még csak alig néhány alkalmon voltam. Az eddig átélt táncok is mindig transzformatívak, új nézőpontot, egy tágabb világot hozók voltak. A Szörnyek Keringője az eddigi csúcspont volt. A tánc, és vezetésed belevitt lelki alagsorom ajtajának kinyitásába, önfeledten túrtam a sötétben, a megtartottságtól felbátorodva engedve, hogy jöjjön, ami jönni akar.
Sikerült valami pozitív, extatikus szabadságot átélni, amiben a félelemmentesség volt a legjobb. Pedig a félelmen kívül jött amúgy bőséggel minden más! pl. bántalmazó férfiakkal szembeni transzgenerációs düh. Vastagon. Nem is tudtam, hogy van bennem…. Hogy a csúcsponton az anyai ág teljes női sora ott fog állni mögöttem, arra végképp nem számítottam… Csukott szemmel egy „családállítás” közepén találtam magam. Földig hajoltam elöttük, elismerve a nehezet, amiben részük volt, és jajj, láttam,hogy senki nem azzal élte az életét, akit szerelemmel szeretett (uhhhh….), kértem az áldásukat és bocsánatukat, azért, hogy én máshogy döntöttem.

Az igazán mellbevágó az a pillanat volt, mikor a lányom beállt a sorban elém. Na akkor megremegett a pillanat nagyszerűségètől a lelkem. IGEN, miattam is fontos elszakadni egy rossz mintától, de életbevágóan fontos, hogy ne a rossz mintát adjam tovább. És a táncnak vége lett, és a csendben megcsörrent a telefon, benne a lányom hangja: anya, tudsz segìteni? Naná!!!! 🙂

Napokkal később kibámulva az autó ablakán azt éreztem: valami súlyok lecsúsztak rólam. Nem köt az odatartozásból fakadó mintakövetés kötelessége. Hogy mit teszek, kihez csatlakozom, ahhoz női felmenőimtől megkaptam a szabad kezet.

Köszönöm minden táncpartnernek a hozzájárulást, köszönöm, hogy nyitott szívvel beleadták magukat a sztorimba, köszönöm neked, Szofi, hogy megteremtetted azt a biztonsàgos burkot, amiben a fenti gyógyító szertartás megszülethetett!”

Hálával,
Lengyel Enikő

„Köszönöm Nektek a mai táncot! Lélekemelő volt!”
Urty Zsanett

„Hálával tartozom a táncos, gyógyító órákért, percekért, pillanatokért!”
K. Kati

Kedves Szofi!
Most értem haza a rituáltáncról. Csak ülök, és próbálom megemészteni az estét. Csak beszélnék, de nem tudnék semmit sem mondani. Nagyon különleges élmény volt. Jó sok dolgot kipróbáltam már eddig az önfejlesztés/öngyógyítás jegyében, de ez nagyon mély volt. Köszönöm.
B. Vali

„Nagyon szeretek táncra járni hozzád, minden héten újabb és tágabb önvalóm fedezem fel egy izgalmas utazás által! Szóval csak így tovább, mert nagyon értékes ez az együtt töltött idő Veled és a többi táncossal. :)”
P. Viki

„A csönd

A tegnap esti tánc alatt és után, szépséges emelkedett lélekállapotba kerültem. Kikerültem a szamszárából, egy külön világban lehettem táncostársammal, hosszú időn keresztül. Tér és idő nem létezett, csak az az energia, amit létrehoztunk, amiben voltunk, mi ketten és az Isteni szeretet.
Miután itthon elcsendesedtem, újra belekerültem ebbe az energiába. Hagytam, hogy átjárjon, éreztem minden egyes apró sejtemben. …. Egyszercsak, megérkezett a csend. Kivül hatalmas, végtelen tere volt, mely biztonságot adott, belül pedig mélysége volt, súlya volt ott, középen, de ez kellemes érzet volt, csak jelzett, hogy van ott valami, ott a szívem közepe táján. Ott, mélyen, a belső csöndemben, a lelkemre találtam rá. Annyi mindent megélt már ez a lélek, több életen át, és a jelenlegi életemben is. Sok fájdalmat megéltem, súlya van a lelkemnek. De, szépsége is ezáltal, mert minden fájdalmával több lettem. Bármilyen nehéz is volt tartósan az életem, nem cserélném el senkivel. Ezekért a csodás megélésekért, amelyet a tegnap esti Rituál tánc is elindított, megéri!
Szeretem az Életem, szeretem önmagamat, önvalómat, a testemet mely lelkem temploma, és szeretem a Lelket, mi bennem lakozik, mely Istentől eredendő.
Hálás köszönet Berkes Szofi Judit, és táncostársamnak, akit nem ismerek!

Szeretettel:
Erika 

Kedves Szofi!
Gyönyörű megéléseim voltak a tegnapi táncon. Egyszerűen leolvadtak a pánceljaim a színes hullámzásban. Mintha selyemből kett volna a testem, meglágyult a kemény amazon. Nőiességem mélységeibe jutottam, és felszínre jött a játék, a szenvedély, a ringató, a független és végre az elgyengülő is, akit tartanak. Fantasztikus volt. A mozdulataim bűntudatot is hoztak, ezt nem tudom hova tenni. A térben megélt élményeket beépítjük és hazahozzuk, ugye? Nem csak önmagukért vannak… köszönettel:
Laura

Tegnap este a korlátainkkal táncoltunk, vagyis, a korlátainkat oldottuk a táncainkban.

A szavak értelme, használata, a szavak kimondásakor kiadott energiahullám, érzések, és képek, meghatározóak. Mi van akkor, ha azt mondom „korlát”? Bizonyosan beugrik elém, egy fal, egy kerítés, egy főnök, egy szülő, egy sorompó, a pénz, a társadalmi elvárások, a kiszolgáltatottság bizonyos helyzetekben, a felsőbbrendű, alsóbbrendű érzés, a megfelelési kényszer, a szeretet-éhség, a függőségek, és sorolhatnám.
Amikor azt mondom korlát, azt mondod negatív?
Amikor azt mondom korlát, azt mondod pozitív?
Van-e pozitív, és negatív egyáltalán? Létezik-e jó, és rossz?
Ha az anyagban létező korlát megvédi az óvodást, hogy kiszaladjon az útra a kismotorjával? Ha a lelki korlát megakadályoz fiatalon, hogy lopj, vagy nagyon korán dohányozni kezdj? Ha a szóbeli korlát megakadályoz kisgyermekként, hogy a konnektorba nyúlj, magadra rántsd a forróvizet, vagy bármi életveszélyeset csinálj?
Ha a lelki korlát megakadályoz, hogy érintsenek, simogassanak, hogy elhidd, lehet feltételek nélkül is szeretni? Ha a lelki korlátaid miatt nem találsz párt, munkát, elvesztegeted a lehetőségeket, ha mindenkit ellenségeknek látsz?
Ha a testi korlátaid megakadályozzák, hogy balettművész légy?
Az én apukám rokkant volt, nagy, nehéz műlábbal és bottal járt, mindez nemcsak neki volt akadály, – hogy akár táncoljunk az esküvőmön, – de abban is akadályozva voltunk, mindketten, hogy kézen fogva sétáljunk.
Igaz, most már lehet, feltenném a kérdést: „Mi más lehetséges?”
Hisz ölelni, ölébe ülni, hozzábújni, még lehetett volna, ha mindezt nem akadályozzák az ő elképzelt korlátai, – ha úgy, mint én hitt volna az érintések, az ölelés gyógyító erejében, fontosságában, az igaz érintés energetikájában?
Mi van akkor, ha csak mi hisszük azt, és egyáltalán nem is számít, hogy az általunk érzékelt testi korlátaink, magasság, szélesség, túlsúly, soványság, csámpás láb, nagyobb has, bármiben is akadályozhat?
Mi van akkor, ha a belső és a külső korlátok által saját magunkat akadályozó korlátokat húztunk magunk köré?
Tényleg ott vannak?
Tényleg a társadalom, a szocializáció, a nevelésünk, a generációs örökségek, az iskolák, a társak, a szülők, a testvérek, az okok, és nem mi magunk alakítjuk, teremtjük?
Tegnap hivatkoztam egy Access-ben többször hallott mondatra, ma megint hivatkozom egy másikra:
„Minden az ellenkezője annak, aminek látszik, semmi sem ellenkezője annak, aminek látszik…”

Ezért aztán jól kitáncoltuk, kiüvöltöttük a magunkban felépített, elvileg minket akadályozó korlátokat, – amelyeket mi éppen akkor, és ott annak éreztünk, – és beépítettük mindazokat a védő korlátokat, amelyek megakadályozhatják, hogy túlzott nyíltságunk miatt alkalmasint sérüljünk.”
Rónai Kata

„Még mindig áramlik bennem az életenergia tegnapról, és érzem azt a fundamentálisan más érzékelést, ami feltölt, és egyszerre érzékennyé, erőssé, kíváncsivá és bátorrá tesz 🙏 köszönöm! ❤️
H. Ági

„Kedves dinamikus, szabad, gondolgkodó , érző, szerető Törzs, Szofi alkotta Törzs!

Nekem ma nem volt szükségem fényre a kezemben, semmi igazi tárgyiasult fényre sem! Én voltam a fény, az erő, aki talpra áll, aki erőt pumpál másokba, akkor is ha idén kirúgtam magam alól a földet, mindenhogy, akkor is összetartok mindent és újra abroncsozom. Én voltam a láng, a tűztér, a fénynyaláb, a parázs, a kovács, a szentély, a füst, az el nem múló, az asszony, a nő, a
napszámos, a szerető, újraszülető.
Köszönöm aki táncolt velem, aki támogatott, aki felemelt, aki rám mosolygott, aki nem táncolt velem és átkarolt, és lehajolt.

Csodás törzs ez így!”
S. Olga

„Hálás vagyok neked azért a sok örömmel, szerelemmel megélt táncért, amelyet lassan egy éve éltem meg általad és a csoport által, melyet oly szeretettel és boldogságtudattal tartotok össze Gyurival. Hálás vagyok, hogy Rád, Rátok találtam!”
Rónai Kata

A 7 SZENT IRÁNY – VISSZATÉRÉS ÖNMAGAMHOZ

Van olyan, hogy nincs más választásunk. Ha az élet kényszerít, jobb, ha fejet hajtunk és hallgatunk rá. Vele megyünk, ha úgy tetszik áramlunk, még akkor is, ha azt nem önfeledt szabadságból tesszük, hanem sodródásból.

Megtanultam az évek alatt, hogy a fájdalom hatalmas teret tágít és jótékony energiák felé visz, még ha épp az számomra egy menekülő út is. Ezért mondtam könnyedén igent Ádám barátom hívó szavára, hogy szóbeli kapcsolódásunk előtt tartsak vele a hétfői Rituál táncra.

Életemben egyszer voltam Rituálon, és még az sem én voltam, aki ott volt. Mert egy éve még nem voltam sem testileg, sem lelkileg felkészülve arra a mélységre, ami egy ilyen ártatlan hétkezdő estén vár arra, aki ellátogat Berkes Szofi páratlan szabadmozgás vonalvezetésére.

Bele mehetnék a részletekbe, hogy mitől is jó a Rituál és mit jelent hétről hétre egy évkörön keresztül az archetípusokkal táncolni, de sem elég tudásom nincs hozzá, sem pedig nem itt van ennek a helye. És a rituális tánctérbe érkezésemet és az ott történőket sokkal jobban szemlélteti bármilyen sajátélményem.

Márpedig, abból jutott. December 12-én, ziláltságomból összekaparodva A 7 Szent Irány című esten találtam magam, ahol Szofi melegszívű fogadtatása már kellő mélységig engedett indulni a belső nemes ösvényemen.

A téma felvezetésénél már tudtam, ennél jobb helyen nem is lehetek. A hét irány tekintetében ugyanis kelet-dél-nyugat-észak-lent-fent és végül a szívbe érve a legfontosabb földi irányokat készültünk végig táncolni, melynek eredményeként az önmagam tengelyébe találás várt rám, és táncostársaimra.

A különböző irányok megtestesítéséhez 7 önként jelentkező táncos választódott, égtájak esetén mögötte, a többi irány tekintetében körülötte táncoltunk. És táncoltunk, elindultunk a tavaszi keletről a nyári délre, az őszi nyugatra, a téli északra, a megtartó lentre, a fényt adó fent felé és végül beérkeztünk a szív köré, magunk szívébe, egymás szívébe.

A tánc elején Szofi elmondta, hogy figyeljük meg mikor hol állunk a térben, mikor mi történik bennünk, de úgyis minden egyértelműen fog zajlani. Pontosan így történt. Minden olyan természetesen zajlott és már a keleti szél közepén elvesztettem a kontrollt, már a testem és az érzéseim birtokoltak.

Amikor figyelővé váltam saját önmagam létezésében azonnal megtapasztaltam, hogy mennyire erősen jelen van sejtjeimben a déli tűz és erő. Szinte azonnal szétáradt a forróság a testemben és kifogyhatatlan energia áramlott rajtam keresztül, mely a tánc élvezete mellett gyógyította testemet-lelekemet.

Amennyire azt hittem a nyugat lesz az enyém, olyannyira lepődtem meg, hogy bár jól ismerem, komfortos és élvezetes, mégsem én vagyok, és a déli forróság mellett megtaláltam magam az északi jégviharban is, amikor a fagyos széllel szemben állva csontig hatolva sem tudott/akart a természet elpusztítani, én pedig viseltem a zivatart, mint egy beton cövek!

Leérni a Földre elementális élmény volt, majd szempillantás alatt kapcsolódni a fenthez végtelenül otthonos. A szívbe érkezni előbb hideg, majd fájdalmas, de végül enyhülést és szépet, örömöt hozó. Érdekes és kellemes volt, hogy a szív képviselője kiegészült két fontos elemmel, a fénnyel és a sötétséggel, és ezután hatalmas közös szív alakult a tér közepén.

Ekkor már nem csak együtt táncoltunk, hanem együtt lélegeztünk, együtt dobbantunk, mely hosszan tartó finom energiák közepette kerekedhetett le, belesimítva létezésünk minden rétegébe, hogy a táncunk örök maradandó legyen, velünk jöjjön és támogasson minket.

Minket, akik ezen az estén hajlandóak voltunk mozdulni, önmagunkért, egymásért, és minden érző lényért, mely életet kapott és kap ezen a kivételes bolygón. A természet szeretetemet nyugodt szívvel mondom mától szerelemnek, mert ami a földi szent irányokban történik az a létezés végtelen szerelmeskedése.

Öröm és mámor, minden pillanat, ha átengedem magam az ittnek és mostnak. És bármikor visszakapom magam, csak már egy még jobb-ban. És ez így csoda.

Ahogy az is csoda, hogy kedves önkéntes táncostársaim választódása mennyire tökéletesen illett minden irányhoz. A keleti tavasz gyönyörű virágos ruhában, a déli nyár intezív, pávaszemes felsőben, a nyugati ősz narancssárga trikóban, az északi sötét tél talpig feketében, a lent puritán földi egyszerűségben, a fent selymesen fényes fehérben ragyogóan, a szív pedig kellemes színességében pompázva vette birtokba néhány zenére a teret.

Senki nem dominált, mind adták mit adhatnak bármikor. Mi pedig mentünk velük és megengedtük mi érkezik felőlük.

Szofi szavak szintjén történő vezetése többször megnyitotta a belsőmet egy-egy újabb szintre, egy újabb mély rétegbe, és bármennyire hangzatos és lényegretörő mondatokat kaptunk tőle, hiába voltam azon, hogy megjegyezzek legalább két-három ilyen gondolatot kiírni a tükörre, a végén csak mosolyogni tudtam, amikor rájöttem, hogy a kognitív részem teljesen kikapcsolt, így egy három szavas mondat sem maradt meg a tudatom szintjén.

Amikor a táncból vissztértem önmagamhoz, rájöttem, hogy én most visszatértem önmagamhoz. Remélem érted, te, aki most elolvastál ennyi betűt és sort. Boldog voltam, hogy találkoztam önmagammal, részletekbe menően, újjal, régivel, fájdalommal, jóérzéssel, mindennel mi lettem, mi vagyok. Egyensúlyba kerültem, fájdalmamból virág hajtott.

És, hogy kinek vagyok a leghálásabb mindezért? Még szép, hogy magamnak, hogy lélegzek minden nap, és ezzel már mozdulok. De ennél érdemes többet is lépnem a jó ittért. Ezért születtem, ahogy te is. Jó, hogy felhasználjuk ezt a kivételes történést!

A kommentek soraiban megosztom azt a zenét, ami beléptetett a délbe, hogy az impulzusból némileg neked is jusson, nekem ez volt a legfontosabb pillanata, az egyébként minden fontos pillanat mellett. Mert ez volt a kapu. És megosztom azt a zenét is, mely aközben szólt, hogy folyékony versemet ide szőttem az orrod elé, mert ez is fontos, hogy engem mi csatornázott.

Ahogy az is fontos, hogy mozduljatok, hogy táncoljatok, úgyhogy a Rituál tánc infóit is megosztom. Köszönöm Szofi, hogy vagy és lehozod nekünk ezt a nagyon fontos utat! Köszönöm Ádám barátom, hogy részt vettél az élet felém zajló játékában és impulzust adtál! Hétfőn találkozunk!
Kovács M. László

Szia drága Szofi! Jó reggelt! Csodás volt a tegnapi tánc! Végre benne tudtam maradni, és nem járt az agyam mindenfelé! Végre átaludtam az éjszakát! Nem ébredtem fél négy körül. Sok új emberke volt, kíváncsi leszek, jönnek-e még, egy ilyen kezdet után. Annyira büszke vagyok magamra, hogy mindig végigmegyek a folyamaton, nem adom fel hamarabb, nem számít a kor, a táncban, harminc éves leszek! Nagyon jól csinálod!
Ölellek, nagyon szép napokat!
Rónai Kata

Ez a vers a 2022. Szörnyek keringője – mozgásmeditáció ihletésében született:
Kívántál e valaha szép napot az Árnyékodnak?

Egy napon félve, vonakodva nekiindultam
most táncolok vele.
Mivel vértezzem fel a bármimet is, hogy meg ne sértsem magam?
Végig gondolván már hülyén is hangzott, tehát meztelen mentem.
Jobb is hogy nem volt rajtam semmi, kinézetre
egy északi Számi sámán varázsnőként érkezett hozzám.
Meglepett, azonnal megvett, mágikus porával behintett
melyet kezei, s lábai puha érintéseivel vitt testemre fel.
Markom üres volt, bőröm csupasz, hagytam neki
végül kezei közé vetődtem.
Kívántam, vágytam ijesztő volt
én a hétfejűért jöttem!
De, másféle testet öltött, mitől mindig is jobban féltem. Nőit.
Végül előlépett az elszigetelődésből, gyűlöletből
szerelemmé, kapcsolódássá lett.
Egyesülve vele, valósággá, finom élő lénnyé változott
oly rég elfeledett részemmé.
2022.11.09

„Tényleg ilyen egyszerű az élet, vagy csak egy ajándék volt,
amit végre kicsomagoltam és használhatok is?”
Csernák István

„Drága Szofi,
pár hete a Nap-Hold táncnál, így visszagondolva még nagyon nehéz volt a kapcsolódás. Igyekeztem csak nőkkel táncolni a páros feladatokban. Az volt a megélésem, hogy engem kerülnek a férfiak, biztos nem vagyok szimpi senkinek sem, mert eleve nagyon nehezen ment a pártalálás – sokszor maradtam pár nélkül. Mikor a végén volt az a rész, hogy a férfiak középen, a nők meg körben mentek, és fel kellett venni a szemkontaktust, meglepődtem, hogy mennyire nyitottan, elfogadóan, szeretettel telve néztek a férfiak is a szemembe. Ez arra késztetett, hogy átértékeljem a saját nyitottságomat, befogadóságomat. Így próbáltam a többi táncon jobban nyitni.
Ebben például határozottan fejlődtem. Már a múltkori táncon is több férfival táncoltam, és adott egyfajta megnyugvást, hogy nem történt semmi tragédia 🙂, mert a most hétfői Kiegészülésen már teljesen önfeledten tudtam „játszani” a szerepek szerint. Érdekes volt a dinamikáját megfigyelni, hogy a saját szerepemhez bizonyos szituációkban mennyire ragaszkodok, illetve mennyire rugalmasan tudok alkalmazkodni/változni az aktuális partner hatására.
Volt olyan szerep, amihez nagyjából végig kitartottam, más szerepben egy idő után azon kaptuk magunkat a párommal, hogy szerepcserébe kerültünk. És persze olyan is volt, hogy kettőnk kezdeti ellentétpárjából összehoztunk valahol félúton egy harmonikusabb új minőséget. Valahogy a partnereimmel is sikerült jól összhangba kerülni, fel tudtuk venni játékosan a szerepeket, így telesen jól sikerültek a kapcsolódások, könnyeden, szórakoztatóan, feszültség nélkül, sok nevetéssel.
Bár néha még mindig nehéznek érzem, hogyan lehet valalakivel összehangolni a mozgásunkat, de azt gondolom, hogy minél többet gyakorlom, annál könnyedebben megy.
Ami még érdekes megfigyelés volt számomra (saját magammal kapcsolatban), szoktak a férfiak olyat csinálni a szabadon tombolós résznél, hogy spontán odarendeződnek középre, és úgy hívom magamban, hogy betolják a „men-powert”. Biztos tudod, mire gondolok, mikor a pasik ott együtt ugrálnak, kiabálnak, stb. Pár héttel ezelőtt (pont a Nap-Hold alkalmon) ez olyan hatással volt rám, hogy félelmet éreztem, húzódtam ki a szélére minél jobban, azt éreztem, hogy legszívesebben elbújnék a sarokban. 🙂 Most hétvőn viszont azt éreztem, hogy legszívesebben beállnék hozzájuk középre, töltődni egy kis yanggal 🙂 Ezt megtenni még nem mertem (talán pár hét múlva már ez is menni fog), de már az is jó, hogy a kezdeti félelem így át tudott alakulni bennem.

Nagyon tetszik az is, hogy ezeknek a gyakori párváltásoknak köszönhetően egyre több emberrel „ismerkedünk meg” így vagy úgy, és olyan jó érzés, hogy nem a sok idegen arc néz vissza, hanem a sok kis személyes történetek révén szeretettel teli, barátságos ismerősök 😍.
Szóval ismét nagyon köszönök mindent! Csodálatos, hogy ilyen biztonságos, bizalmi teret tudsz tartani nekünk, ahol bátran meg merünk nyílni, fel merjük és tudjuk vállalni, ami bennünk van, amik vagyunk.”
Szeretettel ölellek 🤗🥰🙏🏻
R. Timi

„Kedves Szofi, Hálásan köszönöm a táncokat, a varázslatos teret, ami létrejön a közreműködéseddel. Szívből örülök, hogy rátaláltam erre a körre -my tribe -,az első pillanattól biztonsággal, felszabadultan el tudom engedni magam, bele a mozgás, a zene, a kapcsolódás örömébe, transzformatív erejébe. Csodás, hogy hétről hétre megélhetem ezt a részemet, intenzíven és mélyen, a hétfő esti szenánszok még napokig rezegnek bennem. Huhh, megindító, felszabadító, imádom💖🔮 Köszönöm✨
Soós Ágnes Viktória

„Szofi, én köszönöm ezt a biztonságos teret, hogy ilyen magas szinten emelitek alakalomról-alkalomra a férfi minőséget, a tegnapi napon olyan férfi szövetséget éltem meg, amit még nem tapasztaltam, olyan támogatás volt, olyan erős transzformáció volt, a terem közepén egy olyan harmonikus erős támogató struktúra állt össze, bármiféle rivalizálás, erőfitogtatás nélkül, hogy ott akkor abban a pontban az erőnk összeadódott és egyikünk főnixként emelkedett a magasba, számomra ez egy örök csodálatos élmény marad, köszönöm, hogy a részese lehettem.”
Szeydl Csaba

„Szofi kedves! Arra lettem figyelmes, hogy a hétfő az egyik kedvenc napon! Egyre inkább átélem a táncokat, nagyon köszönöm!”
N. Sára

„Hálásan köszönöm a tegnapi táncot, sokat adott.”
M. Erzsi

„Drága Szofi!
Ezúton is szeretném megköszönni a riutáltáncos alkalmakat, melyek sokkal többek élményeknél! Életet átformáló csodák, melyek gyökeresen szabadították fel a gátlásaimat, megélhettem hiányzó részeimet (ez külömösen nagy jelentőségűnek bizonyult).  Kipróbálhattam magam rengeteg különféle helyzetben. A felszabadulás új szintjeit élhettem meg. A közös táncok  és a táborok során sok új barátokat szereztem, szívbeli és fizikai kapcsolódásaink a legbelső baráti körömet gazdagították, párkapcsolatomat javították.

Nagyon hálás vagyok a lényedért Szofi, a lágyságodért, határozottságodért, a hangodért, mondataidért, az alkalmak vezetéséért, a gyönyörű és vad zenékért, az alkalmak sokszor elszabadult hangulatáért, önazonosságodért, támogatásodért, egész lényedért!

Nagyban hozzájárultál, hogy 46 éves koromtól életem legboldogabb szakaszába érkeztem, fejlődésem felgyorsult, kapcsolataim más szintre kerültek. Végiggondoltam az életemet s ez volt az eddigi leghatékonyabb és legkellemesebb terápiája, legnagyobb löketet ez adott az életembe.

Sok puszi és ölelés!!!
Tamás

„Számomra a tánc hozta talán a legtöbb ajándékot, felismerést. Ezek az AHA élmények még mindig velem vannak, mint fénypontok az életemben. Olyan, mint egy lélek – történet, ami a testem nyelvén szólalna meg, amit a testem mesélne…  A tánc egyszerre önfelfedezés, kaland és gyógyulás is!”
férfi résztvevő

„Huhh, ez a mai este frenetikus volt, remélem nektek is! Kapcsolódások, különféle energiák keveredése, lágyság, tombolás, beleélések, lecsendesülés. Ez az én világom! Ettől nagyon fel tudok töltődni, teljesen elsöpörte az egész napos eső okozta nyomott hangulatot. Úgy érezem akivel partnerek voltunk ezen a táncon tudtam adni valamit és én is sokat kaptam. Hálás köszönet!”
B. József

„Drága Szofim!
Egyszerűen tökéletes volt a tegnapi tánc. Velem/bennem átszakadt valami… őszintén szólva megfordult a fejemben, hogy el se megyek, mert mostanában igen nehezemre esett kapcsolódni bárkivel is (leginkabb magammal).
De ez a rengeteg kapcsolódás, és új szuper zenék, meg a társaság egyszerűen túllendítettek. Hihetetlen felszabadultan éreztem magam. Valami körbeért bennem. Összegzés. A honnan hova jutottam 3-4 év alatt.
Köszönöm Neked, hogy ebben vegigkísertél oktatóként, mentorként, anyaként, nő/barátnőként!”
K. Andi

„Köszönöm Mindenkinek a tegnapi táncot, rám biztos hatással volt, mert ma reggel nekiláttam egy régóta halogatott teendőmnek. Ami szintén érdekes, hogy láttam magam korlátként is, hogy mindaz, amit korlátként érzékelek gyakran, az hogyan jön belőlem. Ezt eddig is tudtam intellektuális szinten, de most mélyebb szinten is betalált.”
Andi

„Szia Szofi! Képzeld, a tegnapi tánc annyira felpörgetett és felszabadított, hogy utána beszélgettem egy barátommal kicsit szellőzés képp a Dunaparton, éjjel fél1re értem haza, aztán még hajnali 2:40ig táncoltam itthon. Alig bírtam abbahagyni és rengeteg mindent felhozott bennem, amiket eddig nagyon elnyomtam és amikor mégis megengedtem magamnak korábban, az a táncban tudott felszabadulni és feloldódni. Két énrészem volt domináns a hajnali táncban, akiket már korábban elkezdtem integrálni és most szépen együtt és váltakozva nyilvánultak meg a mostani énemmel egybeolvadva. Nagyon szép volt az egész és felszabadító. Ráláttam, hogy mi minden van elnyomva bennem és mennyire jó érzés, amikor kiengedem. Köszönöm a tegnapi élményt. Ott a RituálTánc alatt is annyira szépen, észrevétlenül és ellenállás nélkül engedtem bele magam sok olyan kapcsolódásba, amiket korábban el sem tudtam volna képzelni.

Minden RituálTánc csodás és hatalmas belső változásokon mentem át november óta, amikor elkezdtem járni. Nagyon szépen lehoz a testembe, életembe először vagyok benne tudatosan ennyit és egyre többet ennek köszönhetően. Elkezdtem nyitni egy nagyon zárt és merev énből, lecsiszolni a megkövesedett értékrendemet, ami már nem védelmez hanem inkább akadályoz, és elkezdtem megélni és megérezni azt, hogy milyen felszabadultan, félelem és elvárás nélkül kapcsolódni a férfiakkal. Ahhoz képest, hogy novemberben onnan indultam, hogy jaj csak kapcsolódni ne kelljen, most már sok esetben vágyom a kapcsolódásra és könnyedén engedem bele magam. Azt is tanulom a táncok alatt, hogy milyen energiaminőség és dinamika az, ami jól esik, amit szívesen engedek közel, és melyik az, amit nem. Ennek köszönhetően és azzal hogy a testemben vagyok, nem fejből hozom meg a döntést most már, hogy kivel szeretnék kapcsolódni, hanem érzésből, energiából. És ez rengeteget ad ahhoz, hogy a következő páromat hogy válasszam majd meg, kit engedjek közel újra magamhoz. Az elmúlt másfél évben nagyon le voltam zárva ebben a tekintetben egy nagyon mély és fájó szakítás után, és most – főleg a szerető archetípus táncai alatt/után – éreztem meg, hogy kész vagyok és merek is nyitni.
Szóval rengeteget ad a tánc és az archetípusokkal való munka. Kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy ezt a csodát átadod nekünk hétről hétre, hogy benne van a szíved és lelked. Köszönöm!”
Andi

„Szia, tegnap volt táncos életem legnagyobb extázisa, köszönöm neked, nektek. Ezen a héten születtem tehát aktuális volt és az Asc is levegő. Jó ötlet volt az elemekkel kombinálni nekem nagyon nagy élmény volt, mondhatnám még könnyebb és szabadabb lettem. Minden jót neked.”
férfi résztvevő

„Valahogy rátaláltam az eseményre és nem volt bennem kétség, hogy erre el kell jönnöm. Nem is csalódtam még ma is hatása alatt vagyok. Egy mély gödörből próbálok kikászálódni és ez most annyit emelt rajtam, hogy látom a fényt, a felszínt. Köszönöm az ÉLMÉNYT Andinak és akivel párban voltam (ha tudnám a nevét, külön megköszönném neki) és mindenkinek aki ott hozzá tette a saját energiáját.”
Józsi

„Uuhh… ez a tegnapi RituálTánc .. durva volt. De Isteni 🙂  Eszméletlen energia gömbök robbantak szét bennem, és úgy tudtam lélegezni, mint nagyon ritkán… A hármas egységünk a végén pedig, valami egészen különleges, nem is tudom mi volt…. pont, Mi, pont, Most, pont Így…”
L. Júlia

„Csak a szülinapom miatt mentem el, meghívtak. Nagyon fáradt voltam. Féltem, hogy mi lesz, ha megérintenek. Nem szeretem, ha idegenek ölelgetnek. Megérkeztem és rögtön megjelent a morfogenetikus mező. A lelkek kapcsolódtak és éreztem, hogy aznap kivel lesz dolgom a táncon. És tényleg azok az emberek sorra meg is találtak. A páros kapcsolódások, amiktől tartottam, nagyon jól estek, Úgy érzem, pont azokat a partnereket, érintéseket kaptam, amire szükségem volt. Mintha a hiányaim betöltődtek volna. Olyan is volt, akivel nem tudtam rezonálni, de nem volt zavaró, mert jók voltak a zenék és arra tudtunk táncolni. Rájöttem, hogy mindeki úgy jó, ahogy van. Mindenki tud adni valamit a lényemhez és én is nekik. Másnap úgy fel voltam dobódva, hogy alig lehetett rám ismerni. Vidám és örömteli voltam, mintha szerelmes lettem volna a lelkembe.”
H. Melinda

„A ma esti táncról lesz szó, és csak azért írok, mert a megosztáson végül nem mondtam, de annyira fantasztikus volt a vége nekem, hogy nem bírom magamban tartani. Szeretném elmondani. Úgy kezdtem, hogy volt nálam egy pokróc, jól esett ölelgetnem, de mikor véget ért a bemelegítés, már nem kellett, és bár jó lett volna, ha ott van, hogy kesőbb felvehessem – mintha az erőm lett volna benne -, letettem a helyére a pokrócokhoz, mert nem akartam, hogy valaki orra essen benne. Kicsit rosszul esett, de aztán belevágtam a táncba. Nem kapcsolódtam senkivel, nem esett jól, nem kivántam. Hideget éreztem, de jól esett külön lenni. Egészen addig, amig az egyik számnál csak feküdtem az oldalamon, és oda nem jött valaki és a lapockám közé tette a kezét. Nem esett jól, mert úgy éreztem, túltutujgat, ezért lelöktem. Elment, és annak már nem örültem, és elgondolkoztam azon, hogy már megint nem bírtam rendesen kommunikálni az igényeimet. Úgy éreztem magam utána, mint aki sokkot kapott, hogy elvette tőlem azt a finom meleget. És akkor mondtad, hogy az utolsó szám jön és eldöntöttem, hogy na, most végre feküdni fogok kicsit, ahogy jól esik, és nem egyedül. Nem emberhez akartam odamenni, az valahogy nem vonzott. A pokrócot akartam visszaszerezni, azt a finom meleget az elejéről. Elindultam egy szimpi pokróc felé és megszereztem, átöleltem és lefeküdtem vele pihenni. Igazából olyan volt, mintha a placentám lenne. A szám vége fele azt vettem észre, hogy valaki simizi a bokámat, felnéztem, és T. volt az. Azt gondoltam, hogy most vagy soha, legalább egy kicsit, megfordultam és hozzá bújtam, és annyira jó volt. Nem mondanám se anyának, se apának, egyszerűen csak töltött, és olyan jó volt csak feküdni és hozzábújni. Minden olyan egyszerű volt, nem volt semmi más, csak ez a finom, meleg valami, és simizte a hajamat, és én azt úgy szeretem. Nagyon régen nem éltem át olyasmit, ami ennyire finom lett volna. Csak ezt akartam elmondani. Köszönöm a lehetőséget és a teret hozzá!”
F. Enikő

„Szia Szofi!
Köszönöm a tegnap estét! Olyan élmény volt, hogy alig tudtam utána aludni! 🙂 3 csodálatos játékos tánc, 3 csodálatos lénnyel. Biztos láttad…Krisztinek is, azt mondta, ma egész nap még tart a tegnapi varázs. Olyan dolgok történtek, melyekről nem is tudtam, hogy léteznek. Megerősödött bennem, hogy az árnyékrészemben brutális erő és öröm van, melyből csodás fény lehet, ha hagyom…”
N. Tamás

„Még egyszer köszönöm a hétfői táncot! Olyan élményeket kapok és élek át, a beszélgetések és táncok során, amiket sose gondoltam volna… hogy ezek is bennem vannak és képes vagyok rájuk. Nagyon érdekes, élvezem  és imádom! Tényleg egyre inkább megerősödik bennem, hogy szeretnék ezzel mélyebben és komolyabban foglalkozni.”

„Csak szeretném megköszönni még egyszer a tegnap esti táncot!  Óriási élmény volt, alig tudtam aludni is, teljesen a hatása alatt vagyok még mindig. Nagyon sajnálom, hogy csak most jutottam el… Megyek, amikor csak tudok!”
L. J.

„Rituáltánc – Víz elem – Anya
Összeolvadás – 2 vízcsepp
Az önmagamra figyelés új megtapasztalásának időszakában járok. Ebben a gyakorlatban az egység, a minden egy átélésében kapcsolódunk össze ketten és áramlik az energia – a szeretet. Érzem, hogy a másik ebben hol tart és mennyit adhatok, amit ő be is tud fogadni. Tudom tölteni magamat a saját forrásomból és fogadni a másik által adott energiát ami jó nekem és feltölt. Majd elengedni mindezt.
Folyó és szikla
Én vagyok a folyó: áramlik, játszom, kikerülöm a sziklát és nem veszem annyira komolyan mint akadály, akár ott is hagyhatnám, de játszok vele, hogy kimozdítsam abból az állapotból amiben van, mint akadályozó energia.
Én vagyok a szikla: nyugodtan érzékelem az áramló folyót, de nem tud kimozdítani. Várom hogy felrázzon, játszon velem, de semmi és csak áramlik tovább. Rájövök hogy én magam tudok csak kimozdulni és csak én akadályozom magamat legyen szó bármiről is (elindulás, áramlás, játék, cselekvés, boldogság, élet). Az én döntésem a kimozdulás, amivel hatni tudok a folyó áramlására. Elindulok, irányítom a mozgásomat, már nem akadály vagyok önmagam számára és az áramló folyó számára – bár ezt a folyó úgy éli meg ahogy akarja. Csodás érzés ezt megtapasztalni és megérteni.
Tenger élmény: Az egység átélése egymás támogatásában, a legmélyebb kapcsolódás a mindenséggel, tiszta önzetlen szeretetben áramlani, mint az óceán. Biztonságérzet és csoda. Feltöltő energiák összeadódva. Az egységet megélve és magamban hordozva a szabadság élmény tapasztalásával együtt – kiválva a csoport, a MI energetikából -, az Én válik most fontossá, önmagam szeretete. Ide eljutva válok képessé átadni a fényt ( energiát, szeretetet). Hosszú, szép út ez és adni abból lehet, ami van. Az első lépés felépíteni önmagunkat.”
Pap Réka

„Kedves Szofi!
Csodálatos volt a mai alkalom, minden szempontból csúcspont, méltó befejezése az évnek. Olyan pont, ami után kell a szünet.
Fantasztikus élmény volt mindkét páros gyakorlat. Az elsőnél a súlyt, nehézséget ennyire pozitívnak, jól megélni, a másodiknál a mécsesekkel meghitten táncolni rendkívül felemelő érzés volt. Különleges ajándék, hogy mindkét partnernőmmel már volt korábban külön alkalommal kellemes táncunk, most nem is tudatosan mentem oda hozzájuk, a félhomályban már csak akkor ismertem fel őket, amikor oda értem.
Az első partnerem, ahogy teljes súlyát bevetve és elég komoly erőt kifejtve nehézkedett rám, egy csapásra törölte a fejemből azt az elképzelést, miszerint a következő párkapcsolatomba karcsú nő lenne jó. A csontrendszerem, izomzatom mintha azt mondta volna, hogy na, végre megvan az a terhelés, amire valók.
A másodiknál teljesen én irányítottam, a mécseseket úgy fogtuk, hogy a bal kezünkben voltak, a jobb kezünk pedig a partnerünk bal keze alatt, tehát ahogy mozdultam egyszerre éltem meg az egyik kezemmel a tolást, a másikkal a húzást, ahogy a hölgy kezeit szimmetrikus mozgásban vezettem. Közben forogtunk, hullámoztunk, mindezt teljes harmóniában, elegánsan, szépen. Ő pedig azt sugározta, hogy teljesen le lett nyűgözve.  Ettől szebbet férfi nem is láthat. Amikor belejöttünk és biztonságban éreztük magunkat, a szemeinket is becsuktuk, majd összeérintettük a homlokunkat.
Ezek olyan megélések, amik külön is ritkák, így egymás után pedig sokat lendített a férfierőmön is.

Nagyon köszönöm mindazt, amit tőled kaptam a programjaidon, az inspirációkat, biztonságot, információkat, szeretetet, hálás vagyok érte.
Az idei év a tanulásé, gyógyulásé volt számomra, amiben a RituálTáncnak komoly szerepe volt. Rengeteget töltődtem, oldódtam általa.”
T. Laci

„Szofi kérésére megpróbálkozok a lehetetlennel. Olyanról kéne írni, amit talán a nagy költők tudnának megfelelően tolmácsolni.
Hálás vagyok mindannyiunknak a sok-sok élményért, megélésért. Hiszem, hogy minden résztvevő, akivel egy légtérben voltam az adott alkalmakkor segített abban, hogy tovább haladjon az a gyógyfolyamat ami bennem zajlik. Gyógyulni járok közétek, nyílni, feltöltődni, kapcsolódni.
Köszönöm a biztonságos teret, a kedvességeteket. A megéléseket azért nehéz szavakba önteni, mert épp az a lényege, hogy szavak nélkül fejezzük ki magunkat, hozunk fel rejtett tartalmakat, oldunk fel blokkokat, amiket nem, vagy csak nagyon nehezen valósítanánk meg szavakkal.
Közelebb került hozzám több olyan zenei stílus, ami korábban erős elutasításban részesült, mert mozogva rá remekül illeszkedett a folyamatba.
Egyáltalán közelebb került hozzám a zenére történő mozgás, amiben sok gátlásom volt. Külön köszönöm a partnereimnek, akik közreműködtek ebben!
Szofi felé pedig nagyrabecsülésemet, és hálámat kívánom kifejezni, amiért hétről-hétre színvonalassá, tartalmassá teszi számunkra azt a pár órát. Köszönet érte.
Szerintem nagyon-nagy szükség van rá az agyalós szövegelős hétköznapok színesítéséhez.”

Ölellek titeket,
T. Laci

„Rituáltáncra másfél éve járok kisebb kihagyásokkal, de biztos, hogy még folytatom. Ebben a táncban azt találtam meg, amire éppen szükségem volt: zsigerig ható önismereti út, ami pont attól annyira hatásos, hogy nem szavak által, hanem mozgásban, mozdulásokban történik, a test természetes és ösztönös vezetése szerint. Önismereti csoportozásban már „nagy” múltam van, sok mindent feltártam, de nem mindent sikerült még teljesen átfordítani vagy éppen egy új nézőpontból ránézni, hogy feloldódhasson és alakulhasson bennem, úgy ahogy a leginkább szükségem van rá. A RituálTánc éppen ezekre a pontokra mutatott rá és segítette a folyamatot tovább.
Mondhatnám úgy is, hogy elméletben már nagyon jó voltam, ez a tánc volt a gyakorlat, ahol lemérhettem a tudást. És igen, jöttek nagy meglepetések is…

Csodálatos élmény megélni a mozdulataimban egy-egy érzelmemet. Hogy a testem a mozdulaton keresztül mit tanít magamról. Felszabadító élmény kirázni, kiugrálni, kimozogni magamból az elfojtott feszültséget, a magamra húzott és elnyomott sok-sok mindenféle energiát, érzést. És közben ismerkedni az archetípusokkal, azzal, hogy nekem mit jelent egyik-másik, bennem hogy jelennek meg, mi az ami közel áll hozzám és mi az, amitől félek vagy idegenkedem. A közelállókat a tánccal üdvözölni és a távolabbiakat pedig magamhoz közelebb engedni, hogy segítsenek oldani a félelmeimet, az elzárkózásomat.

Nekem az egyik nagy tanulásom ezeken a táncokon: a kapcsolódás. Kapcsolódás magamhoz, a testemhez, tanulni az érzelmeimet, érzéseimet a testem jelzésein keresztül, a mozdulataimban. Elengedni a folytonos önkontrollt és hagyni magamat Magam által vezetni, hogy megéljem a pillanatot, a most-ot. És kapcsolódni a többiekhez, engedni megmutatkozni a partner számára, hogy mi van bennem, és elfogadni és támogatni őt, ha épp arra van szüksége. Vagy éppen nemet mondani a kapcsolódásra, ha olyanom van…
Minden alkalom egy élmény:-) Köszönöm!”
B. Bea, 2016.08.23.

„Madártánc élményem:
Tökéletesen el tudtam képzelni, ahogy a tojásban növekedek, cseperedek anyukám biztos közelségében. A tojás egyre kisebb, én egyre nagyobb lettem. Nagyon jó érzés volt. És minél nagyobb lettem, annál izgatottabb is. Kezdtem kíváncsi lenni, mi lehet a kinti világban. Hogy van ott valami érdekes, azt tudtam. Várakoztam, és egyre kíváncsibb lettem. Aztán hirtelen megijedtem, és már nem akartam kibújni. De a születés folyamatát nem lehetett megállítani. Úgy éreztem, nem vagyok rá képes, és nem vagyok erre felkészülve. Sírni kezdtem. Közben kicsit oldalra billentem, majd vissza a tojásba. Rázkódtam a zokogástól. Könnyek között születtem meg, bár már nem akartam. Nem voltam kíváncsi többé, csak féltem, pontosabban rettegtem.
Nem gondoltam, hogy a RituálTánc ekkora terápiás hatással lesz rám, és örülök hogy csatlakoztam a csoporthoz.
Ha nem lett volna ez a tojás élmény, egyszerűen nem jövök rá, miért vagyok mindig görcsös. Most tudatosult, hogy az idegrendszerem folyamatos készültségben van immár több mint 38 éve…
Szóval tényleg köszönöm! 🙂
E. S., 2016.02.08.

„Kedves Barátaim! Ez az én vizsgafélém… az első tánc amit megalkottam, vállalom és megtartom. Köszönet és hála Berkes Szofi Juditnak a sok-sok táncért, tapasztalásért!
A képzés során mindannyian tartunk önálló táncot, az enyém épp a szabadító idejére esett… ez egyik fő témája az életemnek, épp ezért rájöttem már egy-két dologra. Pl. hogy mi a különbség szabadulás és menekülés között, s hogy a lelkem támogatja a Szabadítót, de nem enged a menekülő részemnek. Megtapasztaltam, milyen szép az út a megértésen, elengedésen át a felszabaduláshoz, a változáshoz. Milyen finom érzékszervekkel rendelkezik a bennünk élő szabadító, amely a jövőbe érez, hall, és visz minket előre.. Erről szól ez a tánc. Akarsz jönni?”
Kneisz Andi, 2016.02.13.

„Rengeteg tudást szívtam magamba az elmúlt évtizedekben, de csak fejben volt meg a tudás, nem tudtam levinni a szívembe.
A tábor, a profi táncokkal, a mélyre szántó beszélgetésekkel, a szuperül irányított technikákkal és nem utolsó sorban a jelenlévők egymás iránti tiszteletével, szeretetével segített megnyitni a szívem! <3
Megéltem azt,hogy ha kinyitom szívem, nem számítanak a külsőségek, nem számít hány éves vagyok, hogy nézek ki……

Mindenki úgy szeret ahogy vagyok, és én is mindenkit úgy szeretek ahogy van.
Feltétel nélkül, elvárások nélkül.
Ezek már 5. dimenziós megélések voltak.”
M. Judit, 2015. szeptember

„Rituál Tánc avagy Totemállat Tánc  élményeim!
Kedves Szofi!

Hvar szigetén a 10 napos elvonulás nagyon mély nyomokat hagyott bennem. Olyan katarzis élményekkel és felismerésekkel lettem gazdagabb, ami nagymértékben hozzájárulnak fejlődésemhez, illetve utam megtalálásához. El sem hiszed, mekkora örömmel tölt el mindaz, amit kaptam. A Rituál Tánc maga teljesen ismeretlen volt számomra, azt sem tudtam eszik vagy isszák.:-)
A külhonban szerzett élményfürdőnek köszönhetően, nem volt kérdés, hogy hazatérésünk után, beépítem a mindennapjaimba és rendszeresen eljárok táncolni, fejlődni. 🙂

Itthon első alkalommal a Totemállattáncon volt szerencsém részt venni és találkozni Veled, Veletek és eme élményekkel újra.
A kinti impulzusokat, megosztottam veled, kérlek, most fogadd szeretettel a már itthon szerzett benső élményem, tanulságom!
Számomra megnyugtató érzés volt a tánc előtti nyitókör. Fel tudtam készülni, tudtam mi fog történni, így elmélyülhettem Önmagamban.
A kiváló zenék nagyban segítették az ellazulást, csak úgy vittek a belső utazásomban. Hihetetlen, amikor egy élőlénybe belépve átérzem az erejét, ösztöneit és ősi energiáit. Ahogy mozog, ahogy él.. Fantasztikus megélés. Ha sas lennék, magabiztosan tudnék egy fára leszállni, mert megtapasztaltam hogyanságát.
Ez az, amit nem lehet leírni…

Hvar szigetén a totemállatom a krokodil volt. Magabiztos, erős, uralkodó (jó értelemben) ugyanakkor gondoskodó volt. Bölcsessége nem ismert határokat. Büszke voltam magamra és tudom, hogy döntéseim milyenségére adott egyértelmű válaszokat. Azóta magabiztosabb és erősebb vagyok!
Ezen a táncon a keselyű lett a totemállatom. Csodálkoztam is! Ez dögevő rusnya madár… Kissé csalódott voltam a krokodil után.
Csak néztem.  Repült egy pillanat erejéig, megmutatta a fiókáit,(bár ez megható volt) majd egy korhadt fára ült és csak bámult maga elé.  Néha oldalra fordította ronda fejét, rám pillantott, majd visszafordult és folytatta a bambulást a nagy semmibe. Más nem történt!
Meg sem mozdult! Mélyült állapotban voltam, de mégis a tudatom, csak-csak előjött, hiszen tánc közben következett a kapcsolódás egymás energiájának megerősítésével, valamint tánc a totemállatommal.
Hogyan táncoljak vele, amikor meg sem mozdul!? Kezdtem türelmetlen lenni. Történjen valami…
Miért nem táncol velem!?? Őszinte leszek! Nyugtalanított a helyzet.
Nem volt mit tenni! Nem kapcsolódtam és nem táncoltam tovább. Csalódott voltam, eddig minden rítus annyira csodálatos volt. Kijöttem a térből, félreültem a fal mellé, csukott szemmel, hallgattam tovább a zenét….
Csak sikerült a más tudatállapotba visszajutnom. Megnyugodtam, de a gondolat néha ott cikázott a fejemben..
Éreztem a bölcsességét és azt a rendet, amit képviselt. Kezdtem tiszteletet érezni felé, már nem láttam rusnyának, hiszen a tagja voltam a populációnak. Csak figyeltem a bölcs mozdulatlan keselyűt…
Vártam türelmetlenül a nagy felismerést! Mit akart ez az egész!? Sok idő telt el. De csak nem jött…
A táncnál a levezetés következett… Már alig volt hátra pár perc…

És akkor, egy hatalmas felismerést kaptam!
A keselyű megmutatta:
Mindennek helye van világban és fontos szerepet tölt be, még a Ő is!Tisztelj mindent és mindenkit, még a dögevőt is! Ne ítélkezz Gábor!
És a legfontosabb:
Minden a maga idejében érkezik, nem lehet siettetni a dolgokat. Légy türelmes!!
(A keselyű, utoljára lakmározik, kivárja, míg eljön mindennek az ideje, és bízik, mert nagyon is bölcs!)
Bízz az univerzum bölcsességében!

Még mindig borsózik a hátam, ha felelevenítem! Csodálatos volt!

Életem pont azon szakaszában vagyok, ahol erre a felismerésre nagyon nagy szükségem volt.
Türelmesebb vagyok ez által nyugodtabb is!
Nagyon köszönöm!
Nagyon sokat tanít nekem a tánc és boldog vagyok, hogy a részese lehetek!

A fejlődésem egyik nagy postása vagy és újra köszönöm Neked Szofi!
A hétfői táncon találkozunk!

Ölellek szeretettel: Horváth Gábor, 2015. szeptembere

„Nagyon alaposan átgondoltnak és felépítettnek éreztem a tábor tematikáját, kellő rugalmassággal, improvizációs lehetőséggel. A csakrák kidolgozása (ahogyan ezt már ott is elmondtam) nagyon-nagyon alapos és átfogó volt, a legjobb, amivel eddig találkoztam.
Jó ötlet volt kiscsoportban dolgozni, így egymást is kicsit jobban megismerhettük. Az adott csakrákhoz kapcsolódó gyakorlatok kézzel foghatóvá tették és egyben feltárták és oldhatták a lehetséges blokkokat.
A legnagyobb kedvencem mégis a RituálTánc volt.
Életemben most találkoztam vele először és teljesen lenyűgözött. Mint ahogy az is, amilyen profizmussal és beleérzéssel vezetted a foglalkozásokat, a telitalálat zeneválasztásról meg ne is beszéljünk! Hihetetlen jó összhangban voltatok Te és a zene​, mert ennek az egésznek Te abszolút a szerves része voltál. Hitelesen, teljes lélekkel és kellő alázattal. Ilyen az, amikor valaki a hivatását, életfeladatát éli, gyakorolja.

​Szakmailag le a kalappal Előtted és a munkád előtt!
Köszönöm Neked az élményeket, amikhez a táncok által juthattam!!! Jó érzés előszedni újra és újra magamból és visszaemlékezve, töltődni velük​.
További mosolygós szép napokat és áldott ünnepeket kívánok!”

Szeretettel: Abigél

„A Horvátországi Életspirál elvonulás életem egyik legnagyszerűbb élménye volt. Egyszerre volt pihentető, ellazító, feloldó, feltöltő nyaralás kombinálva egy bensőséges, valódi lélekutazással Önmagunk felé. Mindezt egy olyan csoportban megélve, ahol tere van az őszinteségnek és a szívtől szívig kommunikációnak.
Különösen tetszett, hogy az egész hét fel volt fűzve egy szellemi ívre, ami a csakrák témájából lett felépítve.
Sok más izgalmas program mellett nagy kedvencem a Rituál Tánc nyújtott mélységes, játékos és sokszínű tapasztalást a témákban. Újra és újra magával ragad a szabad táncban rejlő határtalan és mindig új izgalmakat nyújtó önkifejezési lehetőség és játékos, mégis valóságos kapcsolódás másokhoz, amely a test-lélek és szellem önfelfedező, megújító módján gazdagítja és tágítja belső világomat.
Köszönöm!”
Molnár Eszter Ágnes, 2015. szeptember

„Számomra az alap élethordozó erö az életritmus, a nyári „elvonulás” és a RituálTánc lényegének is ezt tartottam.Örömmel tapasztaltam, hogy terapeutáink, mint egy jól megkomponált zeneműben, hagytak minket improvizálni. Az improvizáció szabadsága, lehetősége és tere csak úgy valósulhat meg, ha határozott kereteket adunk neki, kapaszkodót nyújtva ezzel bármelyik típusú embernek.
Judit terápiás művészetének hatása ebben rejlik: támaszt és teret adni egyszerre.
Judit magáénak tudja a számomra egyetlen lehetséges terápiás utat: Mindenki nyelvén beszélni annyi, mint hagyni a másikat kibontakozni… és vele „táncolni” úgy, hogy a táncból találkozás, öröm, s haladás szülessen.
Köszönöm az élményt!”
Toll Tünde, 2015. szeptember

„Drága Judit!
Fantasztikus volt a hétfői tánc, KÖSZÖNÖM SZÉPEN!  Meghatározó megéléseim, át-éléseim voltak, érzelmileg is rengeteget kaptam!
Lassan már Lacinak érzem magam, aki azt mondta, egész héten a hétfőt várja.  Akkor picit mosolyogtam ezen, a HÉTFŐT??, na ne!!  Ma már tudom, miről beszélt :o)))
Szóval jövő hétfőn is megyek!

Annyi minden van, amiről szívesen beszélgetnék Veled, amit a tánc hozott fel bennem.
Csak tudd, hogy a nyári tábor után megváltozott az életem – alapvetően az Önmagamhoz való viszonyom, és ez a flow még mindig itt ring bennem, újabb és újabb hullámokat vetve sodor befelé, h egyre inkább megismerjem és elfogadjam magam.  Mindig is ez volt az utam, de most jutottam el egy olyan fázisba, h már nincs mit vesztenem, úgyh mindent kockára teszek, és ennek megfelelően úgy érzem, a mindent nyerem :o)  És ehhez a táncod adta az eszközt, h mindez elindulhasson.  Hát, mindenre meg kell érni :o)
Nagyon hálás vagyok Neked, és NAGY SZERETETTEL GONDOLOK RÁD!”
Erika, 2014. 11. 05.

„Harmónia.
Találjátok meg a Harmóniát a vágyak és a valóság között – bíztatott minket Judit a Vonzások és választások témájú RituálTánc bevezetőjében.
Megosztom veletek azt a csodát, amit az összegzéskor éltem át a tánc után.
Vagyok én középen, bal oldalamon a vágyaim, jobb oldalamon meg a valóságom – vagyis ami mindig éppen történik velem. Körülöttem gömb alakú sűrű tér, másnak láthatatlan, engem megvéd.
Felettem egy számomra ismeretlen, magas rendű intelligencia-energia jelent meg. Megerősítést és biztonságot adott. Olyanná váltunk, mint egy háromszög. Ő volt a felső csúcs. Ez a Szentlélek-hallottam. Nem volt időm rácsodálkozni, vagy bármit kérdezni tőle, mert hirtelen megjelent egy nagy fehér keretű Ablak. Azonnal kivágódtak a szárnyai, és hűvös levegő csapott be rajta. Elfordítottam a fejem, az arcomat tűként csípték a beáramló hópelyhek. Ezektől, meg a süvítő széltől szinte semmit se láttam.
Most mi ez a nagy váltás? – értetlenkedtem. Kezemmel megérintettem az arcomat, és letöröltem róla a nedvességet. Közben megállapítottam: semmi kétség, ez igazi hó. Kissé óvatosan hajoltam ki az időközben hatalmasra nőtt Ablakon. Tartottam az újabb meglepetésektől. Igyekeztem a távolba nézni, mélyen a sötét űrbe. Azt láttam, hogy amerre nézek, ott valahogy kivilágosodik. Mintha részekként hajnalodna, ami ugye lehetetlen. Égszínkék lett mindenhol a végén, tele millió parányi csillámló hópehellyel! Ámultam. Tényleg a puszta tekintetemre nyílik meg és tárul fel előttem egy másik Világ? Egyszerre volt jelen két dolog. Az a tudás, hogy ez pontosan így van, meg az, hogy ami történetbe csöppentem, az teljesen lehetetlen.
Úgy éreztem magam, mint amikor a gyermek tapsikol az első leesett hó láttán, a szülei megmagyarázzák neki mit lát, játszanak vele, ölelik, puszilgatják boldogan.
Aztán ezeket a megnyugtató szavakat hallottam: amit most látsz, ez az igazi Élet, a te életed, ami egyben maga a Karma. A karma nagyon súlyosan hangzott. No, akkor minden rendben van, jó helyen vagyok-gondoltam.
Ó, hát erre utalt Judit az elején! De jó, megalkotta bennem az én drága Művész lelki részem mesébe illő saját harmóniámat!
Hála és köszönet érte magamnak, és Minden Lénynek, aki segített ebben! A záró körben, amíg egymás kezét fogtuk, mondtam egy Miatyánkot. Ritkán szoktam ilyet csinálni, leginkább kritikus helyzetben. Most nem az volt, hanem az a bizonyos szentléleki háromszög érzés jött elő.. Hogy ezzel stabilizálom a védelmet, megőrzöm és a térrel együtt megtartom azt, amik történtek ott velem és mivelünk külön-külön és együtt. Mert bármi történt, szent minden érzésünk. Szokta mondani Judit. Köszönöm Neked, és köszönöm Nektek, Mindenkinek, aki részt vett ezen a 2014. október 13.-i Harmónia Teremtésen.
Chi Chi – 2014.10.15.

„Drága Judit és kedves résztvevők!
Köszönöm még egyszer a tegnapi táncot, megrázó volt, felemelő, csodálatos… ahogy a fájdalmat el lehet hagyni, ahogy belőle, általa újjá lehet születni, megéltem ott mind… és frissen, egyensúlyban ébredtem ma, erővel, békével… 🙂 KÖSZÖNÖM!”
32 éves nő

„Minden alkalommal más belső utat járok végig, rábízva magam a testemből, a zenéből és a lelkem mélyéből érkező érzetekre, üzenetekre. Képek jelennek meg, felszabadítóak, örömteliek, vagy éppen félelmetesek, magányosak. A képek vezetnek, egyszerre vagyok ott a teremben, hallom a zenét, érzem, ahogy a lábam a padlót érinti, de közben valahol messze járok, erdőkben, vagy a felhők közt, vagy egy magányos, hideg barlangban… A képek vezetik a mozdulataimat – nem akarat, nem elhatározás, hanem bizalom, engedés, átadás, a zenének, a belső bölcsességnek: ez vissza tud vezetni erre az időre önmagam legbelső középpontjába.”
29 éves nő

„A RituálTánc meditáció egy improvizatív tánc. Egyrészt önkifejező, kreatív mozgásforma, másrészt meditáció, önismeret, terápia, sőt, közös rítus is. Megvan benne a tánc improvizáció öröme, az önkifejezés lehetősége, másrészt viszont a terápiás csoport elfogadó közege is, amelyben teljesen önmagad lehetsz, megnyílhatsz, mert nincs olyan, hogy jó vagy nem jó, amit csinálsz. A csoport tagjai heti rendszerességgel találkoznak, a foglalkozásokat Berkes Judit táncterepauta tartja.
A foglalkozás csendben indul, ahogy kb. két és fél óra után ismét a csendbe érkezik majd. Gyertyafény, néhány szép tárgy és hangsúlyosan nőies ruhák adják meg az alaphangulatot. Rövid bevezető beszélgetés után indul a zene és a tánc, ahol az alapszabály a becsukott szem, mivel itt nem elsősorban a többiekkel való kontaktus, hanem a befelé figyelés, a meditatív utazás a fontos. Közben azért hallod a hangokat, együtt vagy egy csoporttal, és ez segít, megtart, és egy-egy pillanatban közös élménnyé is válik.

Megszűnt a fájdalom

Nehézségekkel teli időszakban kezdtem a táncra járni. Munkát kerestem, minden nap vártam, hátha behívnak interjúra valahová, a napok magányosan teltek. És a helyemet is kerestem, egy munkahelyi kudarc után, megtépázott önbizalommal. Közben igyekeztem az a megértő anya és kedves, támogató feleség lenni, akit magamtól elvárok, de belül néha azt éreztem, megőrülök, nem kellek már sehová 35 felett, csak telnek a napok, és nem történik semmi, és csak lefelé húz ez a helyzet…

Gyalog indulok a táncra. Fáj a hátam, mint rendesen – a mindennapok feszültsége, szorongása miatt összehúzódik, görcsös az izomzat a nyakamban, a hátamban. Persze, igyekszem „kihúzni magam”, de ettől nem lesz jobb.

Körben ülünk a tükrös teremben a földön. Kinek bő ing, kinek flitteres vállpántos felső, kinek szűk sporttrikó a stílusa, de mind nő, aki táncolni jött ide. Táncolni, és még valamiért.

Judit gyertyát gyújt a kis kör közepén, néhány bevezető szót mond. Így ülve is nyilall a nyakam, nehezen tudok figyelni. A táncnál majd óvatosan mozgatom a fejem, ismerem a testem behatároltságát, az utóbbi években már nem tudok gyors mozdulatokat végezni.

Lassú zene áramlik a teremben, becsukott szemmel mozgunk, magunkra figyelünk. Judit hangját hallom: „Figyeld a tested jelzéseit, engedd, hogy vezessenek.” Ekkor érzem, nem tehetek mást, csak lefelé hajolhatok, le a földig, behajlított lábbal teljes tenyeremmel a földre támaszkodom, és nyomom, nyomom a földet. EZ JÓ. Mindkét kezem, a vállam, a hátam teljes erejével nyomom a földet. Hallom az áradó zenét, érzem, megfeszülnek az izmaim, még nem lépek tovább, még maradok így. Lefelé hajtott fejembe, nyakamba, vállamba vér áramlik. A lábam is megfeszül az erőlködésben, egy kisteherautót is gond nélkül belöknék most. Csukott szemem mögött érzem a könnyeket, arcomon fájdalom. „Lélegezz! Figyeld a légzésedet!”, hallom Judit hangját. Igen, ez jó, fújok és nyögök. Most kifújom magamból a halmozódó sárga csekkeket, az újabb „Köszönjük jelentkezését…” választ…?
Új zene szólal meg, gyorsabb ritmus, dobok lüktető üteme. Lassan megmozdulok, hallom, a többiek már javában ropják, én a magam tempójában, lassan engedem el a talajt. Ahogy felállok, érzem, a karom, a lábam, a fejem élettelien zsibog. Nosza, indulok a ritmusra, visz a zene, jól esik dobbantani, mozdítani a csípőm, derekam, lábam. „Figyeld a légzésedet, lélegezz!”, hallom, és ez emlékeztet, jó nagyokat belélegezni, majd kifújni – ez az! A zene, a mozgás, a lihegésünk egyre gyorsul, most már szinte egyszerre hallatszanak a dobbantások, lépések, érzem, most jól esne a fejemet kicsit megrázni, jobbra-balra fordítani. Megteszem, és nem fáj! Csak táncolok, benne vagyok ebben a testben, én élek, ő enged élni, mozogni, már nem fáj sehol! El sem akarom hinni, egy órája még úgy éreztem, a testem csak arra jó, hogy fájjon. Most másképp nézek rá, magamra, ezek az izmok, ezek a csontok, ízületek lám, tele vannak energiával, sőt, e percben mintha nem is látnám magam dagadt, öregedő nőnek, nem, e percben NŐ vagyok, aki éppen táncol egy másik nő dalára, csodálatos ez az ének, és csodálatos az, ahogyan én most vele mozgok.

Lassuló dallamok, ellazult testtel mozgunk, „Tegyél el minden olyan élményt, amit ma megéltél, vidd magaddal, raktározd el.” Behunyt szemmel ki-ki újra éli a mai utat, én szinte elmerülök az örömben, hogy fájdalom nélkül mozgok, szabadon.

Egészen nyugodt ritmus és ének hangjai, kényelmes pózban lefekszünk a talajra. Teljesen laza az izomzatom, átadom magam a nyugodt légzésnek, a dal hangjainak, a szívemben hála.

Ragadozóként

„Figyelj befelé, hangolódj rá a zenére.”, hallom Judit hangját. Igen, befelé figyelni, ez megy nekem, gyerekkorom óta szeretek elmerülni a fantáziám szülte képekben. Behunyom a szemem, hallom a gyönyörű zenét. De a testem nem mozdul. Csukott szemmel is látom a többieket: ők is csupa kétszer vagy háromszor szült nő, mégis vékony, arányos a testük, szép ruhákban, finom mozdulatokkal táncolnak… Persze tudom, én „nőies” vagyok, de én csak nagynak érzem a mellem, kövérnek a gömbölyű formáimat, én vékony, izmos akarok lenni, mindig is az akartam lenni, huszonévesen, mikor hetente többször edzettem, büszke voltam az izmaimra, de akkor se voltam soha elégedett, mert olyan vékony, amilyen lenni szerettem volna, olyan soha nem voltam. Azóta két szülés, sok ülőmunka, és nem és nem, nem szeretem ezt a nagymellű, nagyfenekű nőt, aki vagyok. Kell ez nekem? Mért járok ide? Hogy magukat mellettem még szebbnek láthassák? Szeretnék megmozdulni…„Figyeld a lélegzésedet. Kilégzéskor engedj el minden feszültséget, szorongást, rossz érzést. Lélegezz jó mélyeket. Fújj ki magadból minden dühöt, fájdalmat.”Jó, már fújom is, jól esik nagyokat sóhajtani. „Hangot is adhatsz.” Jól esik szuszogni, közben lassan meg is mozdulok, na nem messzire, csak éppen pár lépés. Ez az, nagyokat fújok, érzem, kezdek megkönnyebbülni, ellazulni. „Figyeld a zenét és a lélegzésedet és képzeletben indulj el egy messzi tájra.” Lassan rákapcsolódok a zene hullámaira, engedem, hogy finom kis mozdulatokkal hullámozzak én is, és engedem, hogy valahol máshol legyek képzeletben. „Ezen a távoli tájon találkozhatsz egy állattal, aki segítségedre lesz.” Most gyorsabb ritmusú a dal, egyre nagyobb örömmel mozgok, igen, kipróbálok mindenféle mozdulatot – úgyse lát senki, nekem meg jól esik -, érzem, ahogy a testem kezd kreatívan működni, a zenére hangolódva élvezettel, változatosan mozogni. Közben egyre messzebb járok, távoli fenyveseket, sziklás tájat látok. És akkor egyszerre megjelenik egy hatalmas, zöld szemű, barnás tollazatú madár. Izgalmamban nagyot dobban a szívem, már megvan a segítőm, látom szárnyainak mozgását, fenséges röptét. Vele szállok, magamba engedem erejét, suhanunk a lombok között. Hallom, amint egyre gyorsul a zene, a többiek lábának dobbanásai, érzem, a lábam, a karom, a derekam energikusan mozog, már nem kell gondolkoznom, tudja, mit tegyen, én hagyom, befelé figyelek, nagy madár vagyok, élek, repülök, pásztázom a mezőt, gyorsan fordulok. De jó így! Hiszen ezt már átéltem egyszer, villan át az agyamon, nagyon rég, óvodáskoromban, hogy egy másik lény vagyok, szőröstül-bőröstül. „Éld át, érezd meg, raktározd el ezeket az érzéseket, milyen együtt lenni segítőddel.” Az erő, amit érzek, nem az enyém, sokkal nagyobb nálam, és sokkal ősibb. Meglep a felfedezés: mindez bennem is él, lüktet. Igen, a dagadt nő a problémáival, az is én vagyok, de ez is, akiben most semmi tépelődés és kételkedés, csak bizalom és erő.

Később, már a csendesebb, lazító zene közben a talajon fekve még egy gondolat kúszik az agyamba:
vajon ilyen lenne az indiánok totemtánca? Honnan jött ez e belső kép? Honnan tudom ilyen pontosan, hogyan lát, mit érez, hogyan mozog egy állat? Nem tudok válaszolni, csak azt tudom, hogy megtapasztaltam – semmi bizonytalanságot nem éreztem, és nem is találtam ki semmit, csak hagytam, hogy a tudatomból megszülető kép vezessen – vagy inkább valami, ami jóval több annál…?”
Barna Györgyi, író, újságíró

Csodálatos élményeim vannak a táncon! A mai is varázslatos volt!!🙏 Jó lenne ezeket az érzéseket minden nap megélni a terem falain túl is… Köszönöm!
Erika

„Judit, nagyon köszönöm a tegnapot! Egyszerűen hihetetlen élmény volt. Eddig is azt éreztem, hogy jelen vagyok az órákon; a zenék és instrukciók és a kapcsolódások nagyon sokat segítenek ebben. De úgy érzem, hogy a tegnapi valami extrán extra volt. Hihetetlen tapasztalás, megélés, ami erősen transzformáló hatású. Azt gondolom, hogy sok minden kioldódott és legalább annyi újraértelmeződött bennem. Köszönöm Neked! És a három férfinak, akivel táncoltam (kettőnek még a nevét sem tudom:)). Hálás vagyok! 🙏
Brigi

HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM a dec 20-i táncot. Gyönyörűséges volt… életem 5 legjelentősebb felismeréseinek egyikét adta az az este (Jézussal kapcsolatban): Köszönjük, hogy tartod a programokat 🙏 Fantasztikusak
Kriszta

Drága Judit!
Immáron másfél éve járok a hétfő esténként a „Rituáltáncra”, amely már az első alkalommal megfogott, második alkalommal már bérletem volt, mert tudtam, hogy nekem ez jó, nekem ez a hétfő esti program kell. Ez alatt az időszak alatt három alkalommal nem tudtam ott lenni, de mindhárom alkalom igazolt hiányzás volt. És hiányzott! Én valójában lélekben már péntek este el kezdek készülni a hétfő esti táncra.

A hosszúra sikeredett bekezdést követően megosztom veled, hogy mit ad nekem a Rituáltánc. Először is Téged, Drága Judit! Azt a tiszta szeretetet, amely belőled árad általában az emberek felé. Öröm nézni Téged akkor is, amikor egy új ember érkezik a csoportba, és amikor már második, vagy harmadik alkalommal van ott, olyan érzése van, lehet az embernek, mintha mindig is ott lett volna. Ebből adódhat az is, hogy az állandó tagok olyanok, mint az igazi barátok, testvérek. Megölelik egymást! Ez a baráti hangulat számomra leginkább a nyári táborok alkalmával mutatkozik meg, amikor össze vagyunk zárva, hosszabb-rövidebb ideig. Mint például az idei esztendőben, amikor együtt voltunk 10 napig Hvar szigetének Vrboska nevű városában.

A tábor maga frenetikus volt, és ha egy kicsit nosztalgikus hangulatba kerülök az irodában, akkor rákattintok a csoport Facebook „Életspirál” oldalára és máris egy teljesen más univerzumban vagyok. Hiszen ott vannak a BARÁTAIM! 

A tábort követő héten jó sokan elmentünk az Eszter kiállításának a megnyitójára, és ha már ott voltunk, folytattuk a bulit nálam, és az óta úgy két hetenként ezekkel az emberekkel –a barátainkkal – találkozunk. Fiúk-fiúkkal, lányok a lányokkal, lányok-fiúkkal szeretetteljes öleléssel üdvözöljük egymást érkezéskor-távozáskor egyaránt. Ez is új élmény a számomra, a táncpartner fizikai befogadása, és ezt is a táncesteiden tanultam meg. 

Mit kapok még? Rengeteg új ismeretet, mert másfél éve még azt sem tudtam, hogy vannak „csakrák”, és nekem is van csakráim. Ma már pontosan tudom, hogy mik ezek, miként képesek befolyásolni a létünket, és a tánccal milyen sok mindent felszínre lehet hozni az elfojtásainkból. Az ismereteink hiánya miatt milyen károkat okozhatunk elsősorban magunknak, de magunkon keresztül másoknak is. Itt elsősorban azokra gondolok, akik szeretnek minket, vagy szeretni akarnak, de nem férnek hozzánk, mert az elfojtásaink láthatatlan páncélként vesznek minket körül. Ez akkor a legrosszabb, amikor magunk sem tudunk a páncélunkról, csak azt tudjuk, valami nem stimmel. Hétfő esténként a páncélomból lehullnak kisebb-nagyobb darabok. Ezért vagyok minden hétfő este ott, és ezekért az élményekért voltam tavaly is az esztergomi táborban, amely a Búbánat-völgyében volt, de senki nem érezte azt, hogy ez befolyásolná az érzéseit, élményeit. Ott leszek jövő nyáron is, de minél előbb szeretném tudni a dátumot. Mert… de a mondat folytatása egy újabb levél, ami még várat magára.

Ölellek szeretettel! 🙂
K Laci 

Már sokat írtam a táncról.
Sokat, és mégsem eleget.
Még érdemes lenne visszamenni nagyon régre, talán megtalálnám a gyökereit, mikor voltam, váltám táncosnővé, melyik életemben táncoltam uralkodódknak, vagy háremhölgyként. Néha arra gondolok, nem lehettem-e: Isadora Duncan?
Isadora Duncan San Franciscoban született, 1877. május 26-án és Nizzában hunyt el, 1927. szeptember 14-én. Amerikai táncosnő volt, akit a táncművészet megújítójának, a modern táncművészet megalapítójának tartanak. A klasszikus balett hagyományaival szakítva, a szokásoktól eltérően klasszikus zenére táncolt, mozdulatait a „természetesség jegyében” ókori görög mintára alkotta meg. Mezítláb, görög tógára emlékeztető ruhában táncolt. Előadásait nem csak zenei darabok, de műalkotások (festmények, költemények) is ihlették. Szabad szellemű, emancipált nőnek tartották, akinek gondolkodásmódja és életvitele megelőzte korát.” (Idézet: Wikipédia)
Mindezt azért idéztem, mert a táncban olyan élmények, olyan finomságok, érzések, érzelmek, lehetőségek, energiák, olyan erők érkeznek hozzám, amit sehol máshol nem érzékelek mostanában. Még talán a szerelem tud ily magas hőfokon tartani, amikor elérkezik és izzó hőfokon éget.
De hát mit is csodálkozom? A tánc maga a szerelem, és a szerelem maga a tánc.
Tegnap este a RituálTáncon olyan megéléseim, táncaim voltak, mely lényemből angyalt, légies tüneményt varázsolt, felemelt, naggyá tett, új életre keltett a csodás vénuszi energia.
Köszönöm Berkes Szofinak a tértartást, az indító, kapcsolódó, regeneráló energiákat, acsapatnak, a nőknek és legfőképpen a FÉRFIAKNAK a tegnapi táncot!
R. Kati
Szia Szofi, még mindig úgy érzem, hogy más dimenzióban vagyok. Köszönöm, ezt a felejthetetlen élményt, nekem is ez az alkalom volt az első, hogy ennyire át tudtam magam adni az energiának a kapcsolódásokban. Mérhetetlenül hálás vagyok a tegnapi napért. Áldás, hála.
Sz. Csaba
Juditom! Csodás volt megint!
F. Andi
Ha nem vagyunk kapcsolatban a testünkkel, nem vagyunk kapcsolatban a világgal. Gyökértelenek vagyunk. A féltékenység, birtoklási vágy, mohóság- mind a gyökértelenség részei. Mivel nincsenek gyökereink, mindig félünk; és e félelem miatt támad a birtoklási vágy, e félelem miatt nem tudunk bízni senkiben, és emiatt ébred bennünk a féltékenység. Tulajdonképpen magunkban nem tudunk bízni. De hogyan is bízhatnánk önmagunkban, ha nincsenek gyökereink a világban? A bizalom akkor jön el, ha mélyen a földbe nyúlnak a gyökereink. Akkor bármi jöjjön, tudod, hogy képes leszel kiállni és szembenézni vele.
(Osho)
RituálTánc – Én testem – Berkes Szofi Judit – köszönöm ezt a csodálatos, vibráló energiákkal megteremtet teret, és az ebben átélt felejthetetlen élményeket.
Sz. Csaba

„A csönd

A tegnap esti tánc alatt és után, szépséges emelkedett lélekállapotba kerültem. Kikerültem a szamszárából, egy külön világban lehettem táncostársammal, hosszú időn keresztül. Tér és idő nem létezett, csak az az energia, amit létrehoztunk, amiben voltunk, mi ketten és az Isteni szeretet.
Miután itthon elcsendesedtem, újra belekerültem ebbe az energiába. Hagytam, hogy átjárjon, éreztem minden egyes apró sejtemben. …. Egyszercsak, megérkezett a csend. Kivül hatalmas, végtelen tere volt, mely biztonságot adott, belül pedig mélysége volt, súlya volt ott, középen, de ez kellemes érzet volt, csak jelzett, hogy van ott valami, ott a szívem közepe táján. Ott, mélyen, a belső csöndemben, a lelkemre találtam rá. Annyi mindent megélt már ez a lélek, több életen át, és a jelenlegi életemben is. Sok fájdalmat megéltem, súlya van a lelkemnek. De, szépsége is ezáltal, mert minden fájdalmával több lettem. Bármilyen nehéz is volt tartósan az életem, nem cserélném el senkivel. Ezekért a csodás megélésekért, amelyet a tegnap esti Rituál tánc is elindított, megéri!
Szeretem az Életem, szeretem önmagamat, önvalómat, a testemet mely lelkem temploma, és szeretem a Lelket, mi bennem lakozik, mely Istentől eredendő.
Hálás köszönet Berkes Szofi Judit, és táncostársamnak, akit nem ismerek!

Szeretettel:
Erika 

 

Tegnap este a korlátainkkal táncoltunk, vagyis, a korlátainkat oldottuk a táncainkban.

A szavak értelme, használata, a szavak kimondásakor kiadott energiahullám, érzések, és képek, meghatározóak. Mi van akkor, ha azt mondom „korlát”? Bizonyosan beugrik elém, egy fal, egy kerítés, egy főnök, egy szülő, egy sorompó, a pénz, a társadalmi elvárások, a kiszolgáltatottság bizonyos helyzetekben, a felsőbbrendű, alsóbbrendű érzés, a megfelelési kényszer, a szeretet-éhség, a függőségek, és sorolhatnám.
Amikor azt mondom korlát, azt mondod negatív?
Amikor azt mondom korlát, azt mondod pozitív?
Van-e pozitív, és negatív egyáltalán? Létezik-e jó, és rossz?
Ha az anyagban létező korlát megvédi az óvodást, hogy kiszaladjon az útra a kismotorjával? Ha a lelki korlát megakadályoz fiatalon, hogy lopj, vagy nagyon korán dohányozni kezdj? Ha a szóbeli korlát megakadályoz kisgyermekként, hogy a konnektorba nyúlj, magadra rántsd a forróvizet, vagy bármi életveszélyeset csinálj?
Ha a lelki korlát megakadályoz, hogy érintsenek, simogassanak, hogy elhidd, lehet feltételek nélkül is szeretni? Ha a lelki korlátaid miatt nem találsz párt, munkát, elvesztegeted a lehetőségeket, ha mindenkit ellenségeknek látsz?
Ha a testi korlátaid megakadályozzák, hogy balettművész légy?
Az én apukám rokkant volt, nagy, nehéz műlábbal és bottal járt, mindez nemcsak neki volt akadály, – hogy akár táncoljunk az esküvőmön, – de abban is akadályozva voltunk, mindketten, hogy kézen fogva sétáljunk.
Igaz, most már lehet, feltenném a kérdést: „Mi más lehetséges?”
Hisz ölelni, ölébe ülni, hozzábújni, még lehetett volna, ha mindezt nem akadályozzák az ő elképzelt korlátai, – ha úgy, mint én hitt volna az érintések, az ölelés gyógyító erejében, fontosságában, az igaz érintés energetikájában?
Mi van akkor, ha csak mi hisszük azt, és egyáltalán nem is számít, hogy az általunk érzékelt testi korlátaink, magasság, szélesség, túlsúly, soványság, csámpás láb, nagyobb has, bármiben is akadályozhat?
Mi van akkor, ha a belső és a külső korlátok által saját magunkat akadályozó korlátokat húztunk magunk köré?
Tényleg ott vannak?
Tényleg a társadalom, a szocializáció, a nevelésünk, a generációs örökségek, az iskolák, a társak, a szülők, a testvérek, az okok, és nem mi magunk alakítjuk, teremtjük?
Tegnap hivatkoztam egy Access-ben többször hallott mondatra, ma megint hivatkozom egy másikra:
„Minden az ellenkezője annak, aminek látszik, semmi sem ellenkezője annak, aminek látszik…”

Ezért aztán jól kitáncoltuk, kiüvöltöttük a magunkban felépített, elvileg minket akadályozó korlátokat, – amelyeket mi éppen akkor, és ott annak éreztünk, – és beépítettük mindazokat a védő korlátokat, amelyek megakadályozhatják, hogy túlzott nyíltságunk miatt alkalmasint sérüljünk.”
Rónai Kata

„Még mindig áramlik bennem az életenergia tegnapról, és érzem azt a fundamentálisan más érzékelést, ami feltölt, és egyszerre érzékennyé, erőssé, kíváncsivá és bátorrá tesz 🙏 köszönöm! ❤️
H. Ági

 

„Kedves dinamikus, szabad, gondolgkodó , érző, szerető Törzs, Szofi alkotta Törzs!

Nekem ma nem volt szükségem fényre a kezemben, semmi igazi tárgyiasult fényre sem! Én voltam a fény, az erő, aki talpra áll, aki erőt pumpál másokba, akkor is ha idén kirúgtam magam alól a földet, mindenhogy, akkor is összetartok mindent és újra abroncsozom. Én voltam a láng, a tűztér, a fénynyaláb, a parázs, a kovács, a szentély, a füst, az el nem múló, az asszony, a nő, a
napszámos, a szerető, újraszülető.
Köszönöm aki táncolt velem, aki támogatott, aki felemelt, aki rám mosolygott, aki nem táncolt velem és átkarolt, és lehajolt.

Csodás törzs ez így!”
S. Olga

 

„Hálás vagyok neked azért a sok örömmel, szerelemmel megélt táncért, amelyet lassan egy éve éltem meg általad és a csoport által, melyet oly szeretettel és boldogságtudattal tartotok össze Gyurival. Hálás vagyok, hogy Rád, Rátok találtam!”
Rónai Kata

A 7 SZENT IRÁNY – VISSZATÉRÉS ÖNMAGAMHOZ

Van olyan, hogy nincs más választásunk. Ha az élet kényszerít, jobb, ha fejet hajtunk és hallgatunk rá. Vele megyünk, ha úgy tetszik áramlunk, még akkor is, ha azt nem önfeledt szabadságból tesszük, hanem sodródásból.

Megtanultam az évek alatt, hogy a fájdalom hatalmas teret tágít és jótékony energiák felé visz, még ha épp az számomra egy menekülő út is. Ezért mondtam könnyedén igent Ádám barátom hívó szavára, hogy szóbeli kapcsolódásunk előtt tartsak vele a hétfői Rituál táncra.

Életemben egyszer voltam Rituálon, és még az sem én voltam, aki ott volt. Mert egy éve még nem voltam sem testileg, sem lelkileg felkészülve arra a mélységre, ami egy ilyen ártatlan hétkezdő estén vár arra, aki ellátogat Berkes Szofi páratlan szabadmozgás vonalvezetésére.

Bele mehetnék a részletekbe, hogy mitől is jó a Rituál és mit jelent hétről hétre egy évkörön keresztül az archetípusokkal táncolni, de sem elég tudásom nincs hozzá, sem pedig nem itt van ennek a helye. És a rituális tánctérbe érkezésemet és az ott történőket sokkal jobban szemlélteti bármilyen sajátélményem.

Márpedig, abból jutott. December 12-én, ziláltságomból összekaparodva A 7 Szent Irány című esten találtam magam, ahol Szofi melegszívű fogadtatása már kellő mélységig engedett indulni a belső nemes ösvényemen.

A téma felvezetésénél már tudtam, ennél jobb helyen nem is lehetek. A hét irány tekintetében ugyanis kelet-dél-nyugat-észak-lent-fent és végül a szívbe érve a legfontosabb földi irányokat készültünk végig táncolni, melynek eredményeként az önmagam tengelyébe találás várt rám, és táncostársaimra.

A különböző irányok megtestesítéséhez 7 önként jelentkező táncos választódott, égtájak esetén mögötte, a többi irány tekintetében körülötte táncoltunk. És táncoltunk, elindultunk a tavaszi keletről a nyári délre, az őszi nyugatra, a téli északra, a megtartó lentre, a fényt adó fent felé és végül beérkeztünk a szív köré, magunk szívébe, egymás szívébe.

A tánc elején Szofi elmondta, hogy figyeljük meg mikor hol állunk a térben, mikor mi történik bennünk, de úgyis minden egyértelműen fog zajlani. Pontosan így történt. Minden olyan természetesen zajlott és már a keleti szél közepén elvesztettem a kontrollt, már a testem és az érzéseim birtokoltak.

Amikor figyelővé váltam saját önmagam létezésében azonnal megtapasztaltam, hogy mennyire erősen jelen van sejtjeimben a déli tűz és erő. Szinte azonnal szétáradt a forróság a testemben és kifogyhatatlan energia áramlott rajtam keresztül, mely a tánc élvezete mellett gyógyította testemet-lelekemet.

Amennyire azt hittem a nyugat lesz az enyém, olyannyira lepődtem meg, hogy bár jól ismerem, komfortos és élvezetes, mégsem én vagyok, és a déli forróság mellett megtaláltam magam az északi jégviharban is, amikor a fagyos széllel szemben állva csontig hatolva sem tudott/akart a természet elpusztítani, én pedig viseltem a zivatart, mint egy beton cövek!

Leérni a Földre elementális élmény volt, majd szempillantás alatt kapcsolódni a fenthez végtelenül otthonos. A szívbe érkezni előbb hideg, majd fájdalmas, de végül enyhülést és szépet, örömöt hozó. Érdekes és kellemes volt, hogy a szív képviselője kiegészült két fontos elemmel, a fénnyel és a sötétséggel, és ezután hatalmas közös szív alakult a tér közepén.

Ekkor már nem csak együtt táncoltunk, hanem együtt lélegeztünk, együtt dobbantunk, mely hosszan tartó finom energiák közepette kerekedhetett le, belesimítva létezésünk minden rétegébe, hogy a táncunk örök maradandó legyen, velünk jöjjön és támogasson minket.

Minket, akik ezen az estén hajlandóak voltunk mozdulni, önmagunkért, egymásért, és minden érző lényért, mely életet kapott és kap ezen a kivételes bolygón. A természet szeretetemet nyugodt szívvel mondom mától szerelemnek, mert ami a földi szent irányokban történik az a létezés végtelen szerelmeskedése.

Öröm és mámor, minden pillanat, ha átengedem magam az ittnek és mostnak. És bármikor visszakapom magam, csak már egy még jobb-ban. És ez így csoda.

Ahogy az is csoda, hogy kedves önkéntes táncostársaim választódása mennyire tökéletesen illett minden irányhoz. A keleti tavasz gyönyörű virágos ruhában, a déli nyár intezív, pávaszemes felsőben, a nyugati ősz narancssárga trikóban, az északi sötét tél talpig feketében, a lent puritán földi egyszerűségben, a fent selymesen fényes fehérben ragyogóan, a szív pedig kellemes színességében pompázva vette birtokba néhány zenére a teret.

Senki nem dominált, mind adták mit adhatnak bármikor. Mi pedig mentünk velük és megengedtük mi érkezik felőlük.

Szofi szavak szintjén történő vezetése többször megnyitotta a belsőmet egy-egy újabb szintre, egy újabb mély rétegbe, és bármennyire hangzatos és lényegretörő mondatokat kaptunk tőle, hiába voltam azon, hogy megjegyezzek legalább két-három ilyen gondolatot kiírni a tükörre, a végén csak mosolyogni tudtam, amikor rájöttem, hogy a kognitív részem teljesen kikapcsolt, így egy három szavas mondat sem maradt meg a tudatom szintjén.

Amikor a táncból vissztértem önmagamhoz, rájöttem, hogy én most visszatértem önmagamhoz. Remélem érted, te, aki most elolvastál ennyi betűt és sort. Boldog voltam, hogy találkoztam önmagammal, részletekbe menően, újjal, régivel, fájdalommal, jóérzéssel, mindennel mi lettem, mi vagyok. Egyensúlyba kerültem, fájdalmamból virág hajtott.

És, hogy kinek vagyok a leghálásabb mindezért? Még szép, hogy magamnak, hogy lélegzek minden nap, és ezzel már mozdulok. De ennél érdemes többet is lépnem a jó ittért. Ezért születtem, ahogy te is. Jó, hogy felhasználjuk ezt a kivételes történést!

A kommentek soraiban megosztom azt a zenét, ami beléptetett a délbe, hogy az impulzusból némileg neked is jusson, nekem ez volt a legfontosabb pillanata, az egyébként minden fontos pillanat mellett. Mert ez volt a kapu. És megosztom azt a zenét is, mely aközben szólt, hogy folyékony versemet ide szőttem az orrod elé, mert ez is fontos, hogy engem mi csatornázott.

Ahogy az is fontos, hogy mozduljatok, hogy táncoljatok, úgyhogy a Rituál tánc infóit is megosztom. Köszönöm Szofi, hogy vagy és lehozod nekünk ezt a nagyon fontos utat! Köszönöm Ádám barátom, hogy részt vettél az élet felém zajló játékában és impulzust adtál! Hétfőn találkozunk!
Kovács M. László

Szia drága Szofi! Jó reggelt! Csodás volt a tegnapi tánc! Végre benne tudtam maradni, és nem járt az agyam mindenfelé! Végre átaludtam az éjszakát! Nem ébredtem fél négy körül. Sok új emberke volt, kíváncsi leszek, jönnek-e még, egy ilyen kezdet után. Annyira büszke vagyok magamra, hogy mindig végigmegyek a folyamaton, nem adom fel hamarabb, nem számít a kor, a táncban, harminc éves leszek! Nagyon jól csinálod!
Ölellek, nagyon szép napokat!
Rónai Kata

Ez a vers a 2022. Szörnyek keringője – mozgásmeditáció ihletésében született:
Kívántál e valaha szép napot az Árnyékodnak?

Egy napon félve, vonakodva nekiindultam
most táncolok vele.
Mivel vértezzem fel a bármimet is, hogy meg ne sértsem magam?
Végig gondolván már hülyén is hangzott, tehát meztelen mentem.
Jobb is hogy nem volt rajtam semmi, kinézetre
egy északi Számi sámán varázsnőként érkezett hozzám.
Meglepett, azonnal megvett, mágikus porával behintett
melyet kezei, s lábai puha érintéseivel vitt testemre fel.
Markom üres volt, bőröm csupasz, hagytam neki
végül kezei közé vetődtem.
Kívántam, vágytam ijesztő volt
én a hétfejűért jöttem!
De, másféle testet öltött, mitől mindig is jobban féltem. Nőit.
Végül előlépett az elszigetelődésből, gyűlöletből
szerelemmé, kapcsolódássá lett.
Egyesülve vele, valósággá, finom élő lénnyé változott
oly rég elfeledett részemmé.
2022.11.09

„Tényleg ilyen egyszerű az élet, vagy csak egy ajándék volt,
amit végre kicsomagoltam és használhatok is?”
Csernák István

„Drága Szofi,
pár hete a Nap-Hold táncnál, így visszagondolva még nagyon nehéz volt a kapcsolódás. Igyekeztem csak nőkkel táncolni a páros feladatokban. Az volt a megélésem, hogy engem kerülnek a férfiak, biztos nem vagyok szimpi senkinek sem, mert eleve nagyon nehezen ment a pártalálás – sokszor maradtam pár nélkül. Mikor a végén volt az a rész, hogy a férfiak középen, a nők meg körben mentek, és fel kellett venni a szemkontaktust, meglepődtem, hogy mennyire nyitottan, elfogadóan, szeretettel telve néztek a férfiak is a szemembe. Ez arra késztetett, hogy átértékeljem a saját nyitottságomat, befogadóságomat. Így próbáltam a többi táncon jobban nyitni.
Ebben például határozottan fejlődtem. Már a múltkori táncon is több férfival táncoltam, és adott egyfajta megnyugvást, hogy nem történt semmi tragédia 🙂, mert a most hétfői Kiegészülésen már teljesen önfeledten tudtam „játszani” a szerepek szerint. Érdekes volt a dinamikáját megfigyelni, hogy a saját szerepemhez bizonyos szituációkban mennyire ragaszkodok, illetve mennyire rugalmasan tudok alkalmazkodni/változni az aktuális partner hatására.
Volt olyan szerep, amihez nagyjából végig kitartottam, más szerepben egy idő után azon kaptuk magunkat a párommal, hogy szerepcserébe kerültünk. És persze olyan is volt, hogy kettőnk kezdeti ellentétpárjából összehoztunk valahol félúton egy harmonikusabb új minőséget. Valahogy a partnereimmel is sikerült jól összhangba kerülni, fel tudtuk venni játékosan a szerepeket, így telesen jól sikerültek a kapcsolódások, könnyeden, szórakoztatóan, feszültség nélkül, sok nevetéssel.
Bár néha még mindig nehéznek érzem, hogyan lehet valalakivel összehangolni a mozgásunkat, de azt gondolom, hogy minél többet gyakorlom, annál könnyedebben megy.
Ami még érdekes megfigyelés volt számomra (saját magammal kapcsolatban), szoktak a férfiak olyat csinálni a szabadon tombolós résznél, hogy spontán odarendeződnek középre, és úgy hívom magamban, hogy betolják a „men-powert”. Biztos tudod, mire gondolok, mikor a pasik ott együtt ugrálnak, kiabálnak, stb. Pár héttel ezelőtt (pont a Nap-Hold alkalmon) ez olyan hatással volt rám, hogy félelmet éreztem, húzódtam ki a szélére minél jobban, azt éreztem, hogy legszívesebben elbújnék a sarokban. 🙂 Most hétvőn viszont azt éreztem, hogy legszívesebben beállnék hozzájuk középre, töltődni egy kis yanggal 🙂 Ezt megtenni még nem mertem (talán pár hét múlva már ez is menni fog), de már az is jó, hogy a kezdeti félelem így át tudott alakulni bennem.

Nagyon tetszik az is, hogy ezeknek a gyakori párváltásoknak köszönhetően egyre több emberrel „ismerkedünk meg” így vagy úgy, és olyan jó érzés, hogy nem a sok idegen arc néz vissza, hanem a sok kis személyes történetek révén szeretettel teli, barátságos ismerősök 😍.
Szóval ismét nagyon köszönök mindent! Csodálatos, hogy ilyen biztonságos, bizalmi teret tudsz tartani nekünk, ahol bátran meg merünk nyílni, fel merjük és tudjuk vállalni, ami bennünk van, amik vagyunk.”
Szeretettel ölellek 🤗🥰🙏🏻
R. Timi

„Kedves Szofi, Hálásan köszönöm a táncokat, a varázslatos teret, ami létrejön a közreműködéseddel. Szívből örülök, hogy rátaláltam erre a körre -my tribe -,az első pillanattól biztonsággal, felszabadultan el tudom engedni magam, bele a mozgás, a zene, a kapcsolódás örömébe, transzformatív erejébe. Csodás, hogy hétről hétre megélhetem ezt a részemet, intenzíven és mélyen, a hétfő esti szenánszok még napokig rezegnek bennem. Huhh, megindító, felszabadító, imádom💖🔮 Köszönöm✨
Soós Ágnes Viktória

„Szofi, én köszönöm ezt a biztonságos teret, hogy ilyen magas szinten emelitek alakalomról-alkalomra a férfi minőséget, a tegnapi napon olyan férfi szövetséget éltem meg, amit még nem tapasztaltam, olyan támogatás volt, olyan erős transzformáció volt, a terem közepén egy olyan harmonikus erős támogató struktúra állt össze, bármiféle rivalizálás, erőfitogtatás nélkül, hogy ott akkor abban a pontban az erőnk összeadódott és egyikünk főnixként emelkedett a magasba, számomra ez egy örök csodálatos élmény marad, köszönöm, hogy a részese lehettem.”
Szeydl Csaba

„Szofi kedves! Arra lettem figyelmes, hogy a hétfő az egyik kedvenc napon! Egyre inkább átélem a táncokat, nagyon köszönöm!”
N. Sára

„Hálásan köszönöm a tegnapi táncot, sokat adott.”
M. Erzsi

„Drága Szofi!
Ezúton is szeretném megköszönni a riutáltáncos alkalmakat, melyek sokkal többek élményeknél! Életet átformáló csodák, melyek gyökeresen szabadították fel a gátlásaimat, megélhettem hiányzó részeimet (ez külömösen nagy jelentőségűnek bizonyult).  Kipróbálhattam magam rengeteg különféle helyzetben. A felszabadulás új szintjeit élhettem meg. A közös táncok  és a táborok során sok új barátokat szereztem, szívbeli és fizikai kapcsolódásaink a legbelső baráti körömet gazdagították, párkapcsolatomat javították.

Nagyon hálás vagyok a lényedért Szofi, a lágyságodért, határozottságodért, a hangodért, mondataidért, az alkalmak vezetéséért, a gyönyörű és vad zenékért, az alkalmak sokszor elszabadult hangulatáért, önazonosságodért, támogatásodért, egész lényedért!

Nagyban hozzájárultál, hogy 46 éves koromtól életem legboldogabb szakaszába érkeztem, fejlődésem felgyorsult, kapcsolataim más szintre kerültek. Végiggondoltam az életemet s ez volt az eddigi leghatékonyabb és legkellemesebb terápiája, legnagyobb löketet ez adott az életembe.

Sok puszi és ölelés!!!
Tamás

„Számomra a tánc hozta talán a legtöbb ajándékot, felismerést. Ezek az AHA élmények még mindig velem vannak, mint fénypontok az életemben. Olyan, mint egy lélek – történet, ami a testem nyelvén szólalna meg, amit a testem mesélne…  A tánc egyszerre önfelfedezés, kaland és gyógyulás is!”
férfi résztvevő

„Huhh, ez a mai este frenetikus volt, remélem nektek is! Kapcsolódások, különféle energiák keveredése, lágyság, tombolás, beleélések, lecsendesülés. Ez az én világom! Ettől nagyon fel tudok töltődni, teljesen elsöpörte az egész napos eső okozta nyomott hangulatot. Úgy érezem akivel partnerek voltunk ezen a táncon tudtam adni valamit és én is sokat kaptam. Hálás köszönet!”
B. József

„Drága Szofim!
Egyszerűen tökéletes volt a tegnapi tánc. Velem/bennem átszakadt valami… őszintén szólva megfordult a fejemben, hogy el se megyek, mert mostanában igen nehezemre esett kapcsolódni bárkivel is (leginkabb magammal).
De ez a rengeteg kapcsolódás, és új szuper zenék, meg a társaság egyszerűen túllendítettek. Hihetetlen felszabadultan éreztem magam. Valami körbeért bennem. Összegzés. A honnan hova jutottam 3-4 év alatt.
Köszönöm Neked, hogy ebben vegigkísertél oktatóként, mentorként, anyaként, nő/barátnőként!”
K. Andi

„Köszönöm Mindenkinek a tegnapi táncot, rám biztos hatással volt, mert ma reggel nekiláttam egy régóta halogatott teendőmnek. Ami szintén érdekes, hogy láttam magam korlátként is, hogy mindaz, amit korlátként érzékelek gyakran, az hogyan jön belőlem. Ezt eddig is tudtam intellektuális szinten, de most mélyebb szinten is betalált.”
Andi

„Szia Szofi! Képzeld, a tegnapi tánc annyira felpörgetett és felszabadított, hogy utána beszélgettem egy barátommal kicsit szellőzés képp a Dunaparton, éjjel fél1re értem haza, aztán még hajnali 2:40ig táncoltam itthon. Alig bírtam abbahagyni és rengeteg mindent felhozott bennem, amiket eddig nagyon elnyomtam és amikor mégis megengedtem magamnak korábban, az a táncban tudott felszabadulni és feloldódni. Két énrészem volt domináns a hajnali táncban, akiket már korábban elkezdtem integrálni és most szépen együtt és váltakozva nyilvánultak meg a mostani énemmel egybeolvadva. Nagyon szép volt az egész és felszabadító. Ráláttam, hogy mi minden van elnyomva bennem és mennyire jó érzés, amikor kiengedem. Köszönöm a tegnapi élményt. Ott a RituálTánc alatt is annyira szépen, észrevétlenül és ellenállás nélkül engedtem bele magam sok olyan kapcsolódásba, amiket korábban el sem tudtam volna képzelni.

Minden RituálTánc csodás és hatalmas belső változásokon mentem át november óta, amikor elkezdtem járni. Nagyon szépen lehoz a testembe, életembe először vagyok benne tudatosan ennyit és egyre többet ennek köszönhetően. Elkezdtem nyitni egy nagyon zárt és merev énből, lecsiszolni a megkövesedett értékrendemet, ami már nem védelmez hanem inkább akadályoz, és elkezdtem megélni és megérezni azt, hogy milyen felszabadultan, félelem és elvárás nélkül kapcsolódni a férfiakkal. Ahhoz képest, hogy novemberben onnan indultam, hogy jaj csak kapcsolódni ne kelljen, most már sok esetben vágyom a kapcsolódásra és könnyedén engedem bele magam. Azt is tanulom a táncok alatt, hogy milyen energiaminőség és dinamika az, ami jól esik, amit szívesen engedek közel, és melyik az, amit nem. Ennek köszönhetően és azzal hogy a testemben vagyok, nem fejből hozom meg a döntést most már, hogy kivel szeretnék kapcsolódni, hanem érzésből, energiából. És ez rengeteget ad ahhoz, hogy a következő páromat hogy válasszam majd meg, kit engedjek közel újra magamhoz. Az elmúlt másfél évben nagyon le voltam zárva ebben a tekintetben egy nagyon mély és fájó szakítás után, és most – főleg a szerető archetípus táncai alatt/után – éreztem meg, hogy kész vagyok és merek is nyitni.
Szóval rengeteget ad a tánc és az archetípusokkal való munka. Kimondhatatlanul hálás vagyok, hogy ezt a csodát átadod nekünk hétről hétre, hogy benne van a szíved és lelked. Köszönöm!”
Andi

„Szia, tegnap volt táncos életem legnagyobb extázisa, köszönöm neked, nektek. Ezen a héten születtem tehát aktuális volt és az Asc is levegő. Jó ötlet volt az elemekkel kombinálni nekem nagyon nagy élmény volt, mondhatnám még könnyebb és szabadabb lettem. Minden jót neked.”
férfi résztvevő

„Valahogy rátaláltam az eseményre és nem volt bennem kétség, hogy erre el kell jönnöm. Nem is csalódtam még ma is hatása alatt vagyok. Egy mély gödörből próbálok kikászálódni és ez most annyit emelt rajtam, hogy látom a fényt, a felszínt. Köszönöm az ÉLMÉNYT Andinak és akivel párban voltam (ha tudnám a nevét, külön megköszönném neki) és mindenkinek aki ott hozzá tette a saját energiáját.”
Józsi

„Uuhh… ez a tegnapi RituálTánc .. durva volt. De Isteni 🙂  Eszméletlen energia gömbök robbantak szét bennem, és úgy tudtam lélegezni, mint nagyon ritkán… A hármas egységünk a végén pedig, valami egészen különleges, nem is tudom mi volt…. pont, Mi, pont, Most, pont Így…”
L. Júlia

„Csak a szülinapom miatt mentem el, meghívtak. Nagyon fáradt voltam. Féltem, hogy mi lesz, ha megérintenek. Nem szeretem, ha idegenek ölelgetnek. Megérkeztem és rögtön megjelent a morfogenetikus mező. A lelkek kapcsolódtak és éreztem, hogy aznap kivel lesz dolgom a táncon. És tényleg azok az emberek sorra meg is találtak. A páros kapcsolódások, amiktől tartottam, nagyon jól estek, Úgy érzem, pont azokat a partnereket, érintéseket kaptam, amire szükségem volt. Mintha a hiányaim betöltődtek volna. Olyan is volt, akivel nem tudtam rezonálni, de nem volt zavaró, mert jók voltak a zenék és arra tudtunk táncolni. Rájöttem, hogy mindeki úgy jó, ahogy van. Mindenki tud adni valamit a lényemhez és én is nekik. Másnap úgy fel voltam dobódva, hogy alig lehetett rám ismerni. Vidám és örömteli voltam, mintha szerelmes lettem volna a lelkembe.”
H. Melinda

„A ma esti táncról lesz szó, és csak azért írok, mert a megosztáson végül nem mondtam, de annyira fantasztikus volt a vége nekem, hogy nem bírom magamban tartani. Szeretném elmondani. Úgy kezdtem, hogy volt nálam egy pokróc, jól esett ölelgetnem, de mikor véget ért a bemelegítés, már nem kellett, és bár jó lett volna, ha ott van, hogy kesőbb felvehessem – mintha az erőm lett volna benne -, letettem a helyére a pokrócokhoz, mert nem akartam, hogy valaki orra essen benne. Kicsit rosszul esett, de aztán belevágtam a táncba. Nem kapcsolódtam senkivel, nem esett jól, nem kivántam. Hideget éreztem, de jól esett külön lenni. Egészen addig, amig az egyik számnál csak feküdtem az oldalamon, és oda nem jött valaki és a lapockám közé tette a kezét. Nem esett jól, mert úgy éreztem, túltutujgat, ezért lelöktem. Elment, és annak már nem örültem, és elgondolkoztam azon, hogy már megint nem bírtam rendesen kommunikálni az igényeimet. Úgy éreztem magam utána, mint aki sokkot kapott, hogy elvette tőlem azt a finom meleget. És akkor mondtad, hogy az utolsó szám jön és eldöntöttem, hogy na, most végre feküdni fogok kicsit, ahogy jól esik, és nem egyedül. Nem emberhez akartam odamenni, az valahogy nem vonzott. A pokrócot akartam visszaszerezni, azt a finom meleget az elejéről. Elindultam egy szimpi pokróc felé és megszereztem, átöleltem és lefeküdtem vele pihenni. Igazából olyan volt, mintha a placentám lenne. A szám vége fele azt vettem észre, hogy valaki simizi a bokámat, felnéztem, és T. volt az. Azt gondoltam, hogy most vagy soha, legalább egy kicsit, megfordultam és hozzá bújtam, és annyira jó volt. Nem mondanám se anyának, se apának, egyszerűen csak töltött, és olyan jó volt csak feküdni és hozzábújni. Minden olyan egyszerű volt, nem volt semmi más, csak ez a finom, meleg valami, és simizte a hajamat, és én azt úgy szeretem. Nagyon régen nem éltem át olyasmit, ami ennyire finom lett volna. Csak ezt akartam elmondani. Köszönöm a lehetőséget és a teret hozzá!”
F. Enikő

„Szia Szofi!
Köszönöm a tegnap estét! Olyan élmény volt, hogy alig tudtam utána aludni! 🙂 3 csodálatos játékos tánc, 3 csodálatos lénnyel. Biztos láttad…Krisztinek is, azt mondta, ma egész nap még tart a tegnapi varázs. Olyan dolgok történtek, melyekről nem is tudtam, hogy léteznek. Megerősödött bennem, hogy az árnyékrészemben brutális erő és öröm van, melyből csodás fény lehet, ha hagyom…”
N. Tamás

„Még egyszer köszönöm a hétfői táncot! Olyan élményeket kapok és élek át, a beszélgetések és táncok során, amiket sose gondoltam volna… hogy ezek is bennem vannak és képes vagyok rájuk. Nagyon érdekes, élvezem  és imádom! Tényleg egyre inkább megerősödik bennem, hogy szeretnék ezzel mélyebben és komolyabban foglalkozni.”

„Csak szeretném megköszönni még egyszer a tegnap esti táncot!  Óriási élmény volt, alig tudtam aludni is, teljesen a hatása alatt vagyok még mindig. Nagyon sajnálom, hogy csak most jutottam el… Megyek, amikor csak tudok!”
L. J.

„Rituáltánc – Víz elem – Anya
Összeolvadás – 2 vízcsepp
Az önmagamra figyelés új megtapasztalásának időszakában járok. Ebben a gyakorlatban az egység, a minden egy átélésében kapcsolódunk össze ketten és áramlik az energia – a szeretet. Érzem, hogy a másik ebben hol tart és mennyit adhatok, amit ő be is tud fogadni. Tudom tölteni magamat a saját forrásomból és fogadni a másik által adott energiát ami jó nekem és feltölt. Majd elengedni mindezt.
Folyó és szikla
Én vagyok a folyó: áramlik, játszom, kikerülöm a sziklát és nem veszem annyira komolyan mint akadály, akár ott is hagyhatnám, de játszok vele, hogy kimozdítsam abból az állapotból amiben van, mint akadályozó energia.
Én vagyok a szikla: nyugodtan érzékelem az áramló folyót, de nem tud kimozdítani. Várom hogy felrázzon, játszon velem, de semmi és csak áramlik tovább. Rájövök hogy én magam tudok csak kimozdulni és csak én akadályozom magamat legyen szó bármiről is (elindulás, áramlás, játék, cselekvés, boldogság, élet). Az én döntésem a kimozdulás, amivel hatni tudok a folyó áramlására. Elindulok, irányítom a mozgásomat, már nem akadály vagyok önmagam számára és az áramló folyó számára – bár ezt a folyó úgy éli meg ahogy akarja. Csodás érzés ezt megtapasztalni és megérteni.
Tenger élmény: Az egység átélése egymás támogatásában, a legmélyebb kapcsolódás a mindenséggel, tiszta önzetlen szeretetben áramlani, mint az óceán. Biztonságérzet és csoda. Feltöltő energiák összeadódva. Az egységet megélve és magamban hordozva a szabadság élmény tapasztalásával együtt – kiválva a csoport, a MI energetikából -, az Én válik most fontossá, önmagam szeretete. Ide eljutva válok képessé átadni a fényt ( energiát, szeretetet). Hosszú, szép út ez és adni abból lehet, ami van. Az első lépés felépíteni önmagunkat.”
Pap Réka

„Kedves Szofi!
Csodálatos volt a mai alkalom, minden szempontból csúcspont, méltó befejezése az évnek. Olyan pont, ami után kell a szünet.
Fantasztikus élmény volt mindkét páros gyakorlat. Az elsőnél a súlyt, nehézséget ennyire pozitívnak, jól megélni, a másodiknál a mécsesekkel meghitten táncolni rendkívül felemelő érzés volt. Különleges ajándék, hogy mindkét partnernőmmel már volt korábban külön alkalommal kellemes táncunk, most nem is tudatosan mentem oda hozzájuk, a félhomályban már csak akkor ismertem fel őket, amikor oda értem.
Az első partnerem, ahogy teljes súlyát bevetve és elég komoly erőt kifejtve nehézkedett rám, egy csapásra törölte a fejemből azt az elképzelést, miszerint a következő párkapcsolatomba karcsú nő lenne jó. A csontrendszerem, izomzatom mintha azt mondta volna, hogy na, végre megvan az a terhelés, amire valók.
A másodiknál teljesen én irányítottam, a mécseseket úgy fogtuk, hogy a bal kezünkben voltak, a jobb kezünk pedig a partnerünk bal keze alatt, tehát ahogy mozdultam egyszerre éltem meg az egyik kezemmel a tolást, a másikkal a húzást, ahogy a hölgy kezeit szimmetrikus mozgásban vezettem. Közben forogtunk, hullámoztunk, mindezt teljes harmóniában, elegánsan, szépen. Ő pedig azt sugározta, hogy teljesen le lett nyűgözve.  Ettől szebbet férfi nem is láthat. Amikor belejöttünk és biztonságban éreztük magunkat, a szemeinket is becsuktuk, majd összeérintettük a homlokunkat.
Ezek olyan megélések, amik külön is ritkák, így egymás után pedig sokat lendített a férfierőmön is.

Nagyon köszönöm mindazt, amit tőled kaptam a programjaidon, az inspirációkat, biztonságot, információkat, szeretetet, hálás vagyok érte.
Az idei év a tanulásé, gyógyulásé volt számomra, amiben a RituálTáncnak komoly szerepe volt. Rengeteget töltődtem, oldódtam általa.”
T. Laci

„Szofi kérésére megpróbálkozok a lehetetlennel. Olyanról kéne írni, amit talán a nagy költők tudnának megfelelően tolmácsolni.
Hálás vagyok mindannyiunknak a sok-sok élményért, megélésért. Hiszem, hogy minden résztvevő, akivel egy légtérben voltam az adott alkalmakkor segített abban, hogy tovább haladjon az a gyógyfolyamat ami bennem zajlik. Gyógyulni járok közétek, nyílni, feltöltődni, kapcsolódni.
Köszönöm a biztonságos teret, a kedvességeteket. A megéléseket azért nehéz szavakba önteni, mert épp az a lényege, hogy szavak nélkül fejezzük ki magunkat, hozunk fel rejtett tartalmakat, oldunk fel blokkokat, amiket nem, vagy csak nagyon nehezen valósítanánk meg szavakkal.
Közelebb került hozzám több olyan zenei stílus, ami korábban erős elutasításban részesült, mert mozogva rá remekül illeszkedett a folyamatba.
Egyáltalán közelebb került hozzám a zenére történő mozgás, amiben sok gátlásom volt. Külön köszönöm a partnereimnek, akik közreműködtek ebben!
Szofi felé pedig nagyrabecsülésemet, és hálámat kívánom kifejezni, amiért hétről-hétre színvonalassá, tartalmassá teszi számunkra azt a pár órát. Köszönet érte.
Szerintem nagyon-nagy szükség van rá az agyalós szövegelős hétköznapok színesítéséhez.”

Ölellek titeket,
T. Laci

„Rituáltáncra másfél éve járok kisebb kihagyásokkal, de biztos, hogy még folytatom. Ebben a táncban azt találtam meg, amire éppen szükségem volt: zsigerig ható önismereti út, ami pont attól annyira hatásos, hogy nem szavak által, hanem mozgásban, mozdulásokban történik, a test természetes és ösztönös vezetése szerint. Önismereti csoportozásban már „nagy” múltam van, sok mindent feltártam, de nem mindent sikerült még teljesen átfordítani vagy éppen egy új nézőpontból ránézni, hogy feloldódhasson és alakulhasson bennem, úgy ahogy a leginkább szükségem van rá. A RituálTánc éppen ezekre a pontokra mutatott rá és segítette a folyamatot tovább.
Mondhatnám úgy is, hogy elméletben már nagyon jó voltam, ez a tánc volt a gyakorlat, ahol lemérhettem a tudást. És igen, jöttek nagy meglepetések is…

Csodálatos élmény megélni a mozdulataimban egy-egy érzelmemet. Hogy a testem a mozdulaton keresztül mit tanít magamról. Felszabadító élmény kirázni, kiugrálni, kimozogni magamból az elfojtott feszültséget, a magamra húzott és elnyomott sok-sok mindenféle energiát, érzést. És közben ismerkedni az archetípusokkal, azzal, hogy nekem mit jelent egyik-másik, bennem hogy jelennek meg, mi az ami közel áll hozzám és mi az, amitől félek vagy idegenkedem. A közelállókat a tánccal üdvözölni és a távolabbiakat pedig magamhoz közelebb engedni, hogy segítsenek oldani a félelmeimet, az elzárkózásomat.

Nekem az egyik nagy tanulásom ezeken a táncokon: a kapcsolódás. Kapcsolódás magamhoz, a testemhez, tanulni az érzelmeimet, érzéseimet a testem jelzésein keresztül, a mozdulataimban. Elengedni a folytonos önkontrollt és hagyni magamat Magam által vezetni, hogy megéljem a pillanatot, a most-ot. És kapcsolódni a többiekhez, engedni megmutatkozni a partner számára, hogy mi van bennem, és elfogadni és támogatni őt, ha épp arra van szüksége. Vagy éppen nemet mondani a kapcsolódásra, ha olyanom van…
Minden alkalom egy élmény:-) Köszönöm!”
B. Bea, 2016.08.23.

„Madártánc élményem:
Tökéletesen el tudtam képzelni, ahogy a tojásban növekedek, cseperedek anyukám biztos közelségében. A tojás egyre kisebb, én egyre nagyobb lettem. Nagyon jó érzés volt. És minél nagyobb lettem, annál izgatottabb is. Kezdtem kíváncsi lenni, mi lehet a kinti világban. Hogy van ott valami érdekes, azt tudtam. Várakoztam, és egyre kíváncsibb lettem. Aztán hirtelen megijedtem, és már nem akartam kibújni. De a születés folyamatát nem lehetett megállítani. Úgy éreztem, nem vagyok rá képes, és nem vagyok erre felkészülve. Sírni kezdtem. Közben kicsit oldalra billentem, majd vissza a tojásba. Rázkódtam a zokogástól. Könnyek között születtem meg, bár már nem akartam. Nem voltam kíváncsi többé, csak féltem, pontosabban rettegtem.
Nem gondoltam, hogy a RituálTánc ekkora terápiás hatással lesz rám, és örülök hogy csatlakoztam a csoporthoz.
Ha nem lett volna ez a tojás élmény, egyszerűen nem jövök rá, miért vagyok mindig görcsös. Most tudatosult, hogy az idegrendszerem folyamatos készültségben van immár több mint 38 éve…
Szóval tényleg köszönöm! 🙂
E. S., 2016.02.08.

„Kedves Barátaim! Ez az én vizsgafélém… az első tánc amit megalkottam, vállalom és megtartom. Köszönet és hála Berkes Szofi Juditnak a sok-sok táncért, tapasztalásért!
A képzés során mindannyian tartunk önálló táncot, az enyém épp a szabadító idejére esett… ez egyik fő témája az életemnek, épp ezért rájöttem már egy-két dologra. Pl. hogy mi a különbség szabadulás és menekülés között, s hogy a lelkem támogatja a Szabadítót, de nem enged a menekülő részemnek. Megtapasztaltam, milyen szép az út a megértésen, elengedésen át a felszabaduláshoz, a változáshoz. Milyen finom érzékszervekkel rendelkezik a bennünk élő szabadító, amely a jövőbe érez, hall, és visz minket előre.. Erről szól ez a tánc. Akarsz jönni?”
Kneisz Andi, 2016.02.13.

„Rengeteg tudást szívtam magamba az elmúlt évtizedekben, de csak fejben volt meg a tudás, nem tudtam levinni a szívembe.
A tábor, a profi táncokkal, a mélyre szántó beszélgetésekkel, a szuperül irányított technikákkal és nem utolsó sorban a jelenlévők egymás iránti tiszteletével, szeretetével segített megnyitni a szívem! <3
Megéltem azt,hogy ha kinyitom szívem, nem számítanak a külsőségek, nem számít hány éves vagyok, hogy nézek ki……

Mindenki úgy szeret ahogy vagyok, és én is mindenkit úgy szeretek ahogy van.
Feltétel nélkül, elvárások nélkül.
Ezek már 5. dimenziós megélések voltak.”
M. Judit, 2015. szeptember

„Rituál Tánc avagy Totemállat Tánc  élményeim!
Kedves Szofi!

Hvar szigetén a 10 napos elvonulás nagyon mély nyomokat hagyott bennem. Olyan katarzis élményekkel és felismerésekkel lettem gazdagabb, ami nagymértékben hozzájárulnak fejlődésemhez, illetve utam megtalálásához. El sem hiszed, mekkora örömmel tölt el mindaz, amit kaptam. A Rituál Tánc maga teljesen ismeretlen volt számomra, azt sem tudtam eszik vagy isszák.:-)
A külhonban szerzett élményfürdőnek köszönhetően, nem volt kérdés, hogy hazatérésünk után, beépítem a mindennapjaimba és rendszeresen eljárok táncolni, fejlődni. 🙂

Itthon első alkalommal a Totemállattáncon volt szerencsém részt venni és találkozni Veled, Veletek és eme élményekkel újra.
A kinti impulzusokat, megosztottam veled, kérlek, most fogadd szeretettel a már itthon szerzett benső élményem, tanulságom!
Számomra megnyugtató érzés volt a tánc előtti nyitókör. Fel tudtam készülni, tudtam mi fog történni, így elmélyülhettem Önmagamban.
A kiváló zenék nagyban segítették az ellazulást, csak úgy vittek a belső utazásomban. Hihetetlen, amikor egy élőlénybe belépve átérzem az erejét, ösztöneit és ősi energiáit. Ahogy mozog, ahogy él.. Fantasztikus megélés. Ha sas lennék, magabiztosan tudnék egy fára leszállni, mert megtapasztaltam hogyanságát.
Ez az, amit nem lehet leírni…

Hvar szigetén a totemállatom a krokodil volt. Magabiztos, erős, uralkodó (jó értelemben) ugyanakkor gondoskodó volt. Bölcsessége nem ismert határokat. Büszke voltam magamra és tudom, hogy döntéseim milyenségére adott egyértelmű válaszokat. Azóta magabiztosabb és erősebb vagyok!
Ezen a táncon a keselyű lett a totemállatom. Csodálkoztam is! Ez dögevő rusnya madár… Kissé csalódott voltam a krokodil után.
Csak néztem.  Repült egy pillanat erejéig, megmutatta a fiókáit,(bár ez megható volt) majd egy korhadt fára ült és csak bámult maga elé.  Néha oldalra fordította ronda fejét, rám pillantott, majd visszafordult és folytatta a bambulást a nagy semmibe. Más nem történt!
Meg sem mozdult! Mélyült állapotban voltam, de mégis a tudatom, csak-csak előjött, hiszen tánc közben következett a kapcsolódás egymás energiájának megerősítésével, valamint tánc a totemállatommal.
Hogyan táncoljak vele, amikor meg sem mozdul!? Kezdtem türelmetlen lenni. Történjen valami…
Miért nem táncol velem!?? Őszinte leszek! Nyugtalanított a helyzet.
Nem volt mit tenni! Nem kapcsolódtam és nem táncoltam tovább. Csalódott voltam, eddig minden rítus annyira csodálatos volt. Kijöttem a térből, félreültem a fal mellé, csukott szemmel, hallgattam tovább a zenét….
Csak sikerült a más tudatállapotba visszajutnom. Megnyugodtam, de a gondolat néha ott cikázott a fejemben..
Éreztem a bölcsességét és azt a rendet, amit képviselt. Kezdtem tiszteletet érezni felé, már nem láttam rusnyának, hiszen a tagja voltam a populációnak. Csak figyeltem a bölcs mozdulatlan keselyűt…
Vártam türelmetlenül a nagy felismerést! Mit akart ez az egész!? Sok idő telt el. De csak nem jött…
A táncnál a levezetés következett… Már alig volt hátra pár perc…

És akkor, egy hatalmas felismerést kaptam!
A keselyű megmutatta:
Mindennek helye van világban és fontos szerepet tölt be, még a Ő is!Tisztelj mindent és mindenkit, még a dögevőt is! Ne ítélkezz Gábor!
És a legfontosabb:
Minden a maga idejében érkezik, nem lehet siettetni a dolgokat. Légy türelmes!!
(A keselyű, utoljára lakmározik, kivárja, míg eljön mindennek az ideje, és bízik, mert nagyon is bölcs!)
Bízz az univerzum bölcsességében!

Még mindig borsózik a hátam, ha felelevenítem! Csodálatos volt!

Életem pont azon szakaszában vagyok, ahol erre a felismerésre nagyon nagy szükségem volt.
Türelmesebb vagyok ez által nyugodtabb is!
Nagyon köszönöm!
Nagyon sokat tanít nekem a tánc és boldog vagyok, hogy a részese lehetek!

A fejlődésem egyik nagy postása vagy és újra köszönöm Neked Szofi!
A hétfői táncon találkozunk!

Ölellek szeretettel: Horváth Gábor, 2015. szeptembere

„Nagyon alaposan átgondoltnak és felépítettnek éreztem a tábor tematikáját, kellő rugalmassággal, improvizációs lehetőséggel. A csakrák kidolgozása (ahogyan ezt már ott is elmondtam) nagyon-nagyon alapos és átfogó volt, a legjobb, amivel eddig találkoztam.
Jó ötlet volt kiscsoportban dolgozni, így egymást is kicsit jobban megismerhettük. Az adott csakrákhoz kapcsolódó gyakorlatok kézzel foghatóvá tették és egyben feltárták és oldhatták a lehetséges blokkokat.
A legnagyobb kedvencem mégis a RituálTánc volt.
Életemben most találkoztam vele először és teljesen lenyűgözött. Mint ahogy az is, amilyen profizmussal és beleérzéssel vezetted a foglalkozásokat, a telitalálat zeneválasztásról meg ne is beszéljünk! Hihetetlen jó összhangban voltatok Te és a zene​, mert ennek az egésznek Te abszolút a szerves része voltál. Hitelesen, teljes lélekkel és kellő alázattal. Ilyen az, amikor valaki a hivatását, életfeladatát éli, gyakorolja.

​Szakmailag le a kalappal Előtted és a munkád előtt!
Köszönöm Neked az élményeket, amikhez a táncok által juthattam!!! Jó érzés előszedni újra és újra magamból és visszaemlékezve, töltődni velük​.
További mosolygós szép napokat és áldott ünnepeket kívánok!”

Szeretettel: Abigél

„A Horvátországi Életspirál elvonulás életem egyik legnagyszerűbb élménye volt. Egyszerre volt pihentető, ellazító, feloldó, feltöltő nyaralás kombinálva egy bensőséges, valódi lélekutazással Önmagunk felé. Mindezt egy olyan csoportban megélve, ahol tere van az őszinteségnek és a szívtől szívig kommunikációnak.
Különösen tetszett, hogy az egész hét fel volt fűzve egy szellemi ívre, ami a csakrák témájából lett felépítve.
Sok más izgalmas program mellett nagy kedvencem a Rituál Tánc nyújtott mélységes, játékos és sokszínű tapasztalást a témákban. Újra és újra magával ragad a szabad táncban rejlő határtalan és mindig új izgalmakat nyújtó önkifejezési lehetőség és játékos, mégis valóságos kapcsolódás másokhoz, amely a test-lélek és szellem önfelfedező, megújító módján gazdagítja és tágítja belső világomat.
Köszönöm!”
Molnár Eszter Ágnes, 2015. szeptember

„Számomra az alap élethordozó erö az életritmus, a nyári „elvonulás” és a RituálTánc lényegének is ezt tartottam.Örömmel tapasztaltam, hogy terapeutáink, mint egy jól megkomponált zeneműben, hagytak minket improvizálni. Az improvizáció szabadsága, lehetősége és tere csak úgy valósulhat meg, ha határozott kereteket adunk neki, kapaszkodót nyújtva ezzel bármelyik típusú embernek.
Judit terápiás művészetének hatása ebben rejlik: támaszt és teret adni egyszerre.
Judit magáénak tudja a számomra egyetlen lehetséges terápiás utat: Mindenki nyelvén beszélni annyi, mint hagyni a másikat kibontakozni… és vele „táncolni” úgy, hogy a táncból találkozás, öröm, s haladás szülessen.
Köszönöm az élményt!”
Toll Tünde, 2015. szeptember

„Drága Judit!
Fantasztikus volt a hétfői tánc, KÖSZÖNÖM SZÉPEN!  Meghatározó megéléseim, át-éléseim voltak, érzelmileg is rengeteget kaptam!
Lassan már Lacinak érzem magam, aki azt mondta, egész héten a hétfőt várja.  Akkor picit mosolyogtam ezen, a HÉTFŐT??, na ne!!  Ma már tudom, miről beszélt :o)))
Szóval jövő hétfőn is megyek!

Annyi minden van, amiről szívesen beszélgetnék Veled, amit a tánc hozott fel bennem.
Csak tudd, hogy a nyári tábor után megváltozott az életem – alapvetően az Önmagamhoz való viszonyom, és ez a flow még mindig itt ring bennem, újabb és újabb hullámokat vetve sodor befelé, h egyre inkább megismerjem és elfogadjam magam.  Mindig is ez volt az utam, de most jutottam el egy olyan fázisba, h már nincs mit vesztenem, úgyh mindent kockára teszek, és ennek megfelelően úgy érzem, a mindent nyerem :o)  És ehhez a táncod adta az eszközt, h mindez elindulhasson.  Hát, mindenre meg kell érni :o)
Nagyon hálás vagyok Neked, és NAGY SZERETETTEL GONDOLOK RÁD!”
Erika, 2014. 11. 05.

„Harmónia.
Találjátok meg a Harmóniát a vágyak és a valóság között – bíztatott minket Judit a Vonzások és választások témájú RituálTánc bevezetőjében.
Megosztom veletek azt a csodát, amit az összegzéskor éltem át a tánc után.
Vagyok én középen, bal oldalamon a vágyaim, jobb oldalamon meg a valóságom – vagyis ami mindig éppen történik velem. Körülöttem gömb alakú sűrű tér, másnak láthatatlan, engem megvéd.
Felettem egy számomra ismeretlen, magas rendű intelligencia-energia jelent meg. Megerősítést és biztonságot adott. Olyanná váltunk, mint egy háromszög. Ő volt a felső csúcs. Ez a Szentlélek-hallottam. Nem volt időm rácsodálkozni, vagy bármit kérdezni tőle, mert hirtelen megjelent egy nagy fehér keretű Ablak. Azonnal kivágódtak a szárnyai, és hűvös levegő csapott be rajta. Elfordítottam a fejem, az arcomat tűként csípték a beáramló hópelyhek. Ezektől, meg a süvítő széltől szinte semmit se láttam.
Most mi ez a nagy váltás? – értetlenkedtem. Kezemmel megérintettem az arcomat, és letöröltem róla a nedvességet. Közben megállapítottam: semmi kétség, ez igazi hó. Kissé óvatosan hajoltam ki az időközben hatalmasra nőtt Ablakon. Tartottam az újabb meglepetésektől. Igyekeztem a távolba nézni, mélyen a sötét űrbe. Azt láttam, hogy amerre nézek, ott valahogy kivilágosodik. Mintha részekként hajnalodna, ami ugye lehetetlen. Égszínkék lett mindenhol a végén, tele millió parányi csillámló hópehellyel! Ámultam. Tényleg a puszta tekintetemre nyílik meg és tárul fel előttem egy másik Világ? Egyszerre volt jelen két dolog. Az a tudás, hogy ez pontosan így van, meg az, hogy ami történetbe csöppentem, az teljesen lehetetlen.
Úgy éreztem magam, mint amikor a gyermek tapsikol az első leesett hó láttán, a szülei megmagyarázzák neki mit lát, játszanak vele, ölelik, puszilgatják boldogan.
Aztán ezeket a megnyugtató szavakat hallottam: amit most látsz, ez az igazi Élet, a te életed, ami egyben maga a Karma. A karma nagyon súlyosan hangzott. No, akkor minden rendben van, jó helyen vagyok-gondoltam.
Ó, hát erre utalt Judit az elején! De jó, megalkotta bennem az én drága Művész lelki részem mesébe illő saját harmóniámat!
Hála és köszönet érte magamnak, és Minden Lénynek, aki segített ebben! A záró körben, amíg egymás kezét fogtuk, mondtam egy Miatyánkot. Ritkán szoktam ilyet csinálni, leginkább kritikus helyzetben. Most nem az volt, hanem az a bizonyos szentléleki háromszög érzés jött elő.. Hogy ezzel stabilizálom a védelmet, megőrzöm és a térrel együtt megtartom azt, amik történtek ott velem és mivelünk külön-külön és együtt. Mert bármi történt, szent minden érzésünk. Szokta mondani Judit. Köszönöm Neked, és köszönöm Nektek, Mindenkinek, aki részt vett ezen a 2014. október 13.-i Harmónia Teremtésen.
Chi Chi – 2014.10.15.

„Drága Judit és kedves résztvevők!
Köszönöm még egyszer a tegnapi táncot, megrázó volt, felemelő, csodálatos… ahogy a fájdalmat el lehet hagyni, ahogy belőle, általa újjá lehet születni, megéltem ott mind… és frissen, egyensúlyban ébredtem ma, erővel, békével… 🙂 KÖSZÖNÖM!”
32 éves nő

„Minden alkalommal más belső utat járok végig, rábízva magam a testemből, a zenéből és a lelkem mélyéből érkező érzetekre, üzenetekre. Képek jelennek meg, felszabadítóak, örömteliek, vagy éppen félelmetesek, magányosak. A képek vezetnek, egyszerre vagyok ott a teremben, hallom a zenét, érzem, ahogy a lábam a padlót érinti, de közben valahol messze járok, erdőkben, vagy a felhők közt, vagy egy magányos, hideg barlangban… A képek vezetik a mozdulataimat – nem akarat, nem elhatározás, hanem bizalom, engedés, átadás, a zenének, a belső bölcsességnek: ez vissza tud vezetni erre az időre önmagam legbelső középpontjába.”
29 éves nő

„A RituálTánc meditáció egy improvizatív tánc. Egyrészt önkifejező, kreatív mozgásforma, másrészt meditáció, önismeret, terápia, sőt, közös rítus is. Megvan benne a tánc improvizáció öröme, az önkifejezés lehetősége, másrészt viszont a terápiás csoport elfogadó közege is, amelyben teljesen önmagad lehetsz, megnyílhatsz, mert nincs olyan, hogy jó vagy nem jó, amit csinálsz. A csoport tagjai heti rendszerességgel találkoznak, a foglalkozásokat Berkes Judit táncterepauta tartja.
A foglalkozás csendben indul, ahogy kb. két és fél óra után ismét a csendbe érkezik majd. Gyertyafény, néhány szép tárgy és hangsúlyosan nőies ruhák adják meg az alaphangulatot. Rövid bevezető beszélgetés után indul a zene és a tánc, ahol az alapszabály a becsukott szem, mivel itt nem elsősorban a többiekkel való kontaktus, hanem a befelé figyelés, a meditatív utazás a fontos. Közben azért hallod a hangokat, együtt vagy egy csoporttal, és ez segít, megtart, és egy-egy pillanatban közös élménnyé is válik.

Megszűnt a fájdalom

Nehézségekkel teli időszakban kezdtem a táncra járni. Munkát kerestem, minden nap vártam, hátha behívnak interjúra valahová, a napok magányosan teltek. És a helyemet is kerestem, egy munkahelyi kudarc után, megtépázott önbizalommal. Közben igyekeztem az a megértő anya és kedves, támogató feleség lenni, akit magamtól elvárok, de belül néha azt éreztem, megőrülök, nem kellek már sehová 35 felett, csak telnek a napok, és nem történik semmi, és csak lefelé húz ez a helyzet…

Gyalog indulok a táncra. Fáj a hátam, mint rendesen – a mindennapok feszültsége, szorongása miatt összehúzódik, görcsös az izomzat a nyakamban, a hátamban. Persze, igyekszem „kihúzni magam”, de ettől nem lesz jobb.

Körben ülünk a tükrös teremben a földön. Kinek bő ing, kinek flitteres vállpántos felső, kinek szűk sporttrikó a stílusa, de mind nő, aki táncolni jött ide. Táncolni, és még valamiért.

Judit gyertyát gyújt a kis kör közepén, néhány bevezető szót mond. Így ülve is nyilall a nyakam, nehezen tudok figyelni. A táncnál majd óvatosan mozgatom a fejem, ismerem a testem behatároltságát, az utóbbi években már nem tudok gyors mozdulatokat végezni.

Lassú zene áramlik a teremben, becsukott szemmel mozgunk, magunkra figyelünk. Judit hangját hallom: „Figyeld a tested jelzéseit, engedd, hogy vezessenek.” Ekkor érzem, nem tehetek mást, csak lefelé hajolhatok, le a földig, behajlított lábbal teljes tenyeremmel a földre támaszkodom, és nyomom, nyomom a földet. EZ JÓ. Mindkét kezem, a vállam, a hátam teljes erejével nyomom a földet. Hallom az áradó zenét, érzem, megfeszülnek az izmaim, még nem lépek tovább, még maradok így. Lefelé hajtott fejembe, nyakamba, vállamba vér áramlik. A lábam is megfeszül az erőlködésben, egy kisteherautót is gond nélkül belöknék most. Csukott szemem mögött érzem a könnyeket, arcomon fájdalom. „Lélegezz! Figyeld a légzésedet!”, hallom Judit hangját. Igen, ez jó, fújok és nyögök. Most kifújom magamból a halmozódó sárga csekkeket, az újabb „Köszönjük jelentkezését…” választ…?
Új zene szólal meg, gyorsabb ritmus, dobok lüktető üteme. Lassan megmozdulok, hallom, a többiek már javában ropják, én a magam tempójában, lassan engedem el a talajt. Ahogy felállok, érzem, a karom, a lábam, a fejem élettelien zsibog. Nosza, indulok a ritmusra, visz a zene, jól esik dobbantani, mozdítani a csípőm, derekam, lábam. „Figyeld a légzésedet, lélegezz!”, hallom, és ez emlékeztet, jó nagyokat belélegezni, majd kifújni – ez az! A zene, a mozgás, a lihegésünk egyre gyorsul, most már szinte egyszerre hallatszanak a dobbantások, lépések, érzem, most jól esne a fejemet kicsit megrázni, jobbra-balra fordítani. Megteszem, és nem fáj! Csak táncolok, benne vagyok ebben a testben, én élek, ő enged élni, mozogni, már nem fáj sehol! El sem akarom hinni, egy órája még úgy éreztem, a testem csak arra jó, hogy fájjon. Most másképp nézek rá, magamra, ezek az izmok, ezek a csontok, ízületek lám, tele vannak energiával, sőt, e percben mintha nem is látnám magam dagadt, öregedő nőnek, nem, e percben NŐ vagyok, aki éppen táncol egy másik nő dalára, csodálatos ez az ének, és csodálatos az, ahogyan én most vele mozgok.

Lassuló dallamok, ellazult testtel mozgunk, „Tegyél el minden olyan élményt, amit ma megéltél, vidd magaddal, raktározd el.” Behunyt szemmel ki-ki újra éli a mai utat, én szinte elmerülök az örömben, hogy fájdalom nélkül mozgok, szabadon.

Egészen nyugodt ritmus és ének hangjai, kényelmes pózban lefekszünk a talajra. Teljesen laza az izomzatom, átadom magam a nyugodt légzésnek, a dal hangjainak, a szívemben hála.

Ragadozóként

„Figyelj befelé, hangolódj rá a zenére.”, hallom Judit hangját. Igen, befelé figyelni, ez megy nekem, gyerekkorom óta szeretek elmerülni a fantáziám szülte képekben. Behunyom a szemem, hallom a gyönyörű zenét. De a testem nem mozdul. Csukott szemmel is látom a többieket: ők is csupa kétszer vagy háromszor szült nő, mégis vékony, arányos a testük, szép ruhákban, finom mozdulatokkal táncolnak… Persze tudom, én „nőies” vagyok, de én csak nagynak érzem a mellem, kövérnek a gömbölyű formáimat, én vékony, izmos akarok lenni, mindig is az akartam lenni, huszonévesen, mikor hetente többször edzettem, büszke voltam az izmaimra, de akkor se voltam soha elégedett, mert olyan vékony, amilyen lenni szerettem volna, olyan soha nem voltam. Azóta két szülés, sok ülőmunka, és nem és nem, nem szeretem ezt a nagymellű, nagyfenekű nőt, aki vagyok. Kell ez nekem? Mért járok ide? Hogy magukat mellettem még szebbnek láthassák? Szeretnék megmozdulni…„Figyeld a lélegzésedet. Kilégzéskor engedj el minden feszültséget, szorongást, rossz érzést. Lélegezz jó mélyeket. Fújj ki magadból minden dühöt, fájdalmat.”Jó, már fújom is, jól esik nagyokat sóhajtani. „Hangot is adhatsz.” Jól esik szuszogni, közben lassan meg is mozdulok, na nem messzire, csak éppen pár lépés. Ez az, nagyokat fújok, érzem, kezdek megkönnyebbülni, ellazulni. „Figyeld a zenét és a lélegzésedet és képzeletben indulj el egy messzi tájra.” Lassan rákapcsolódok a zene hullámaira, engedem, hogy finom kis mozdulatokkal hullámozzak én is, és engedem, hogy valahol máshol legyek képzeletben. „Ezen a távoli tájon találkozhatsz egy állattal, aki segítségedre lesz.” Most gyorsabb ritmusú a dal, egyre nagyobb örömmel mozgok, igen, kipróbálok mindenféle mozdulatot – úgyse lát senki, nekem meg jól esik -, érzem, ahogy a testem kezd kreatívan működni, a zenére hangolódva élvezettel, változatosan mozogni. Közben egyre messzebb járok, távoli fenyveseket, sziklás tájat látok. És akkor egyszerre megjelenik egy hatalmas, zöld szemű, barnás tollazatú madár. Izgalmamban nagyot dobban a szívem, már megvan a segítőm, látom szárnyainak mozgását, fenséges röptét. Vele szállok, magamba engedem erejét, suhanunk a lombok között. Hallom, amint egyre gyorsul a zene, a többiek lábának dobbanásai, érzem, a lábam, a karom, a derekam energikusan mozog, már nem kell gondolkoznom, tudja, mit tegyen, én hagyom, befelé figyelek, nagy madár vagyok, élek, repülök, pásztázom a mezőt, gyorsan fordulok. De jó így! Hiszen ezt már átéltem egyszer, villan át az agyamon, nagyon rég, óvodáskoromban, hogy egy másik lény vagyok, szőröstül-bőröstül. „Éld át, érezd meg, raktározd el ezeket az érzéseket, milyen együtt lenni segítőddel.” Az erő, amit érzek, nem az enyém, sokkal nagyobb nálam, és sokkal ősibb. Meglep a felfedezés: mindez bennem is él, lüktet. Igen, a dagadt nő a problémáival, az is én vagyok, de ez is, akiben most semmi tépelődés és kételkedés, csak bizalom és erő.

Később, már a csendesebb, lazító zene közben a talajon fekve még egy gondolat kúszik az agyamba:
vajon ilyen lenne az indiánok totemtánca? Honnan jött ez e belső kép? Honnan tudom ilyen pontosan, hogyan lát, mit érez, hogyan mozog egy állat? Nem tudok válaszolni, csak azt tudom, hogy megtapasztaltam – semmi bizonytalanságot nem éreztem, és nem is találtam ki semmit, csak hagytam, hogy a tudatomból megszülető kép vezessen – vagy inkább valami, ami jóval több annál…?”
Barna Györgyi, író, újságíró

Csodálatos élményeim vannak a táncon! A mai is varázslatos volt!!🙏 Jó lenne ezeket az érzéseket minden nap megélni a terem falain túl is… Köszönöm!
Erika

„Judit, nagyon köszönöm a tegnapot! Egyszerűen hihetetlen élmény volt. Eddig is azt éreztem, hogy jelen vagyok az órákon; a zenék és instrukciók és a kapcsolódások nagyon sokat segítenek ebben. De úgy érzem, hogy a tegnapi valami extrán extra volt. Hihetetlen tapasztalás, megélés, ami erősen transzformáló hatású. Azt gondolom, hogy sok minden kioldódott és legalább annyi újraértelmeződött bennem. Köszönöm Neked! És a három férfinak, akivel táncoltam (kettőnek még a nevét sem tudom:)). Hálás vagyok! 🙏
Brigi

HÁLÁSAN KÖSZÖNÖM a dec 20-i táncot. Gyönyörűséges volt… életem 5 legjelentősebb felismeréseinek egyikét adta az az este (Jézussal kapcsolatban): Köszönjük, hogy tartod a programokat 🙏 Fantasztikusak
Kriszta

Drága Judit!
Immáron másfél éve járok a hétfő esténként a „Rituáltáncra”, amely már az első alkalommal megfogott, második alkalommal már bérletem volt, mert tudtam, hogy nekem ez jó, nekem ez a hétfő esti program kell. Ez alatt az időszak alatt három alkalommal nem tudtam ott lenni, de mindhárom alkalom igazolt hiányzás volt. És hiányzott! Én valójában lélekben már péntek este el kezdek készülni a hétfő esti táncra.

A hosszúra sikeredett bekezdést követően megosztom veled, hogy mit ad nekem a Rituáltánc. Először is Téged, Drága Judit! Azt a tiszta szeretetet, amely belőled árad általában az emberek felé. Öröm nézni Téged akkor is, amikor egy új ember érkezik a csoportba, és amikor már második, vagy harmadik alkalommal van ott, olyan érzése van, lehet az embernek, mintha mindig is ott lett volna. Ebből adódhat az is, hogy az állandó tagok olyanok, mint az igazi barátok, testvérek. Megölelik egymást! Ez a baráti hangulat számomra leginkább a nyári táborok alkalmával mutatkozik meg, amikor össze vagyunk zárva, hosszabb-rövidebb ideig. Mint például az idei esztendőben, amikor együtt voltunk 10 napig Hvar szigetének Vrboska nevű városában.

A tábor maga frenetikus volt, és ha egy kicsit nosztalgikus hangulatba kerülök az irodában, akkor rákattintok a csoport Facebook „Életspirál” oldalára és máris egy teljesen más univerzumban vagyok. Hiszen ott vannak a BARÁTAIM! 

A tábort követő héten jó sokan elmentünk az Eszter kiállításának a megnyitójára, és ha már ott voltunk, folytattuk a bulit nálam, és az óta úgy két hetenként ezekkel az emberekkel –a barátainkkal – találkozunk. Fiúk-fiúkkal, lányok a lányokkal, lányok-fiúkkal szeretetteljes öleléssel üdvözöljük egymást érkezéskor-távozáskor egyaránt. Ez is új élmény a számomra, a táncpartner fizikai befogadása, és ezt is a táncesteiden tanultam meg. 

Mit kapok még? Rengeteg új ismeretet, mert másfél éve még azt sem tudtam, hogy vannak „csakrák”, és nekem is van csakráim. Ma már pontosan tudom, hogy mik ezek, miként képesek befolyásolni a létünket, és a tánccal milyen sok mindent felszínre lehet hozni az elfojtásainkból. Az ismereteink hiánya miatt milyen károkat okozhatunk elsősorban magunknak, de magunkon keresztül másoknak is. Itt elsősorban azokra gondolok, akik szeretnek minket, vagy szeretni akarnak, de nem férnek hozzánk, mert az elfojtásaink láthatatlan páncélként vesznek minket körül. Ez akkor a legrosszabb, amikor magunk sem tudunk a páncélunkról, csak azt tudjuk, valami nem stimmel. Hétfő esténként a páncélomból lehullnak kisebb-nagyobb darabok. Ezért vagyok minden hétfő este ott, és ezekért az élményekért voltam tavaly is az esztergomi táborban, amely a Búbánat-völgyében volt, de senki nem érezte azt, hogy ez befolyásolná az érzéseit, élményeit. Ott leszek jövő nyáron is, de minél előbb szeretném tudni a dátumot. Mert… de a mondat folytatása egy újabb levél, ami még várat magára.

Ölellek szeretettel! 🙂
K Laci 

Már sokat írtam a táncról.
Sokat, és mégsem eleget.
Még érdemes lenne visszamenni nagyon régre, talán megtalálnám a gyökereit, mikor voltam, váltám táncosnővé, melyik életemben táncoltam uralkodódknak, vagy háremhölgyként. Néha arra gondolok, nem lehettem-e: Isadora Duncan?
Isadora Duncan San Franciscoban született, 1877. május 26-án és Nizzában hunyt el, 1927. szeptember 14-én. Amerikai táncosnő volt, akit a táncművészet megújítójának, a modern táncművészet megalapítójának tartanak. A klasszikus balett hagyományaival szakítva, a szokásoktól eltérően klasszikus zenére táncolt, mozdulatait a „természetesség jegyében” ókori görög mintára alkotta meg. Mezítláb, görög tógára emlékeztető ruhában táncolt. Előadásait nem csak zenei darabok, de műalkotások (festmények, költemények) is ihlették. Szabad szellemű, emancipált nőnek tartották, akinek gondolkodásmódja és életvitele megelőzte korát.” (Idézet: Wikipédia)
Mindezt azért idéztem, mert a táncban olyan élmények, olyan finomságok, érzések, érzelmek, lehetőségek, energiák, olyan erők érkeznek hozzám, amit sehol máshol nem érzékelek mostanában. Még talán a szerelem tud ily magas hőfokon tartani, amikor elérkezik és izzó hőfokon éget.
De hát mit is csodálkozom? A tánc maga a szerelem, és a szerelem maga a tánc.
Tegnap este a RituálTáncon olyan megéléseim, táncaim voltak, mely lényemből angyalt, légies tüneményt varázsolt, felemelt, naggyá tett, új életre keltett a csodás vénuszi energia.
Köszönöm Berkes Szofinak a tértartást, az indító, kapcsolódó, regeneráló energiákat, acsapatnak, a nőknek és legfőképpen a FÉRFIAKNAK a tegnapi táncot!
R. Kati
Szia Szofi, még mindig úgy érzem, hogy más dimenzióban vagyok. Köszönöm, ezt a felejthetetlen élményt, nekem is ez az alkalom volt az első, hogy ennyire át tudtam magam adni az energiának a kapcsolódásokban. Mérhetetlenül hálás vagyok a tegnapi napért. Áldás, hála.
Sz. Csaba
Juditom! Csodás volt megint!
F. Andi
Ha nem vagyunk kapcsolatban a testünkkel, nem vagyunk kapcsolatban a világgal. Gyökértelenek vagyunk. A féltékenység, birtoklási vágy, mohóság- mind a gyökértelenség részei. Mivel nincsenek gyökereink, mindig félünk; és e félelem miatt támad a birtoklási vágy, e félelem miatt nem tudunk bízni senkiben, és emiatt ébred bennünk a féltékenység. Tulajdonképpen magunkban nem tudunk bízni. De hogyan is bízhatnánk önmagunkban, ha nincsenek gyökereink a világban? A bizalom akkor jön el, ha mélyen a földbe nyúlnak a gyökereink. Akkor bármi jöjjön, tudod, hogy képes leszel kiállni és szembenézni vele.
(Osho)
RituálTánc – Én testem – Berkes Szofi Judit – köszönöm ezt a csodálatos, vibráló energiákkal megteremtet teret, és az ebben átélt felejthetetlen élményeket.
Sz. Csaba
„Lehet, hogy már unalmas, amikor a táncról írok.
Lehet, hisz, addig, amíg nem tapasztaltad meg bármely tánc átalakító erejét, addig nyitva az ajtó.

Mert a vörösbor és a pálinka is képes átalakítani, de ez egész más.

Ez egy bentről, a szívem, a lelkem csarnokából érkező energia, amely megtáltosítja az izmaimat.
Ilyenkor testem minden porcikája él, rezeg, fiatalodik, áramlásban van, és szárnyal, együtt a többiekkel, együtt a térrel, együtt a létezéssel.
Mint a Pegazus, mely egyrészt ló, másrészt szárnyaló ihlet, harmadrészt a szépség, az összetettség, a szárnyalás, az erő, a szépség megtestesítője, a lehetőségek arra, bármire, ami, lehetséges, és talán máshol nem tud megvalósulni.

A tánc, a szabadtánc egyik nagy ereje a kapcsolódásban, az érintésben, a lelkek közeledésében, a felvillanó mosolyokban, a kiáltásokban, a sóhajokban is rejlik, és azokban a titkos összekacsintásokban, amelyek végül öleléssel záródnak, köszönetképpen egy-egy tánc után.

Az ölelés sokmindent elmond. Az ölelés gyógyít.

Az ölelés, lágy tisztelet, egyfajta felemelkedés a szeretet létrájának legtetejére, majd onnan ugrás, a felhőkbe, a puhaságba, a biztonságba, a végtelenségbe, ami mindenkit, aki létezik, egy behatárolhatatlan térbe juttat, mert, amikor mindenkinek összeér az aurája, belesimulunk a másik terébe, és a másik terének öröme a mienk lesz.

Kibújni a tojásból, megszületni, újjászületni, vízöntő lényem majdnem mindennap megteremti ezt, amikor nagyon jó, és amikor nagyon rossz, mert a „jó, és a rossz” amolyan belénk erőszakolt nem létező, amely igyekszik mindazt elfelejtetni, hogy mekkorák vagyunk, hogy szárnyaló Pegazusok vagyunk, hogy minden vagyunk, akiknek az ítélkezés, a félelemek, a betegségek nem léteznek, mert nem is létezhetnek.

Ezt éltem meg tegnap este, és még sok mást is.
Ezt szeretném megőrizni, megélni az utcán, a buszon, a közértben, a hivatalban, s ehhez csak én kellek, mert más nem tudja helyettem ezt megteremteni.
Őrzöm tehát szárnyaimat, hogy szárnyalhassak, ahogy írásban, táncban, néha szóban, ahogy ölelni tudok, s ahogy ölelnek engem, ahogy szerelmes tudok lenni a másik karjába, arcába, szemébe, lelkébe, egész mivoltába, ahogy megkapom ugyanezt, és magamba építem minden kapcsolódáskor, minden szeretetteli mozgásban, mosolyban, ölelésben, szeretetmegnyilvánulásban.
Áldás és Hála.”
Rónai Kata

 

„Hát ma aztán nagyot kirándultunk. (Szárnyalás mozgásmeditáció)

Én egy mezőről indultam, majd egy sziklás hegyoldalon éreztem magam, ahol szökdeltem lépkedtem, egyre könnyebben, mint akit már nem húz le a gravtiy. Nem tudom hogy lett tovább, de szálltam, úsztam, bukfenceztem odafent, mígnem egy esőerdőben találtam magam, madarak között, ahol belegabalyodtam az ágakba. Párduccá váltam, egy nőstény párduccá, akit kergetett egy másik párduc, és a kopogó szakadó hűsítő esőben a forróságban kergetőztem játkosan. Egymás tekintetébe merülve láttuk a hatalmat, az erőt, az utolérhetetlent, a megrettenthetetlent. És nem álltunk le, csak üldöztük egymást, semmi gyilkos indulattal csak a hecc kedvéért, szabadon. Szabadon, mert szabadnak születtünk, valahol egyszer, csak a talán nem tudtunk róla. Itt és most , ahova nem jut el sok kétlábú, min voltunk az erő, a vadság a tornádó, a veszedelmes vad, akik nem egymásra támadnak. Pörögve pörögtünk, karommal kapaszkodtunk, szemünkkel szántottuk magunk körül a tájat.

Vihar után szelíd macskaként jártuk el a a macskák sétáját és lengését a tisztáson, és ólálkodtunk sok-sok kecses párduc között, csöndesedő indulatok mellett, büszkén, kecsesen, ámulva, micsoda vad-szelíd törzs ez. Nekifutásból szaladtunk ki a sziklaoromról, vagy csak a domboldalról, vagy épp csak tanulunk elrugaszkodni mint egy kezdő siklőernyős? Véletlen megtanulunk szállni, lebegni, elszakadni földünktől, elszakadni a madzagoktól ami ide köt. Könnyen, könnyen, könnyen tudok elszakadni és megtanulok lassan kioldani kötelékeket, láncokat, ami nekem szükségtelen.
Tanulunk együtt mozogni, ütemre, mint bebújunk a vadlibák tolla alá is ha kell, hogy a szél felkapjon, és ritmusra egyszere alkossunk harmóniát és haladjunk el a tájaink felett, onnan fentről látva odalent mily jelentéktelen tud lenni egy-egy pont, de mégis egybefüggő csodát látunk elsuhanni magunk alatt, ami életet ad és menedéket ad majd, ha leszállunk ismét.
És párduccá, kerregő madárrá, mókussá vagy emberré kell válnunk, már látjuk talán, töredékben nézni idelent dolgokat mily hasztalan. Jó dolog szárnyalni.
Ugye neked is?”
Shishy Olga