Most néztem meg újra, ki tudja, hányadszor a Step Up – All In című táncos filmet. Mindegyik Step Upot már kívülről fújom, mégis nagyon élvezem. Tudom, hogy sokak szerint csupa kliséből áll, de mégis átjön az a csodálatos érzés, amit a zene, a koreográfiák, a mozgás, és az intenzitás így együtt odatesz. Megfigyeltem, hogy nagyon feltölt, kedvem lesz táncra perdülni a film egyik zenéjére és azonnal jó kedvem kerekedik.
Miért hat ez így? És nem csak rám, hanem szinte mindenkire?

Az ember egyik legnagyobb öröm és energia forrása a tánc, a táncolás. Mindannyiunkban él egy Táncos, aki érzi az Élet ritmusát, és egy ütemre szeretne mozdulni az inspirációival, a hatásokkal, ami körül veszi és megérinti a lelkét. A tánc felszabadítja a természetes kapcsolódást a Lélekkel, és leolvasztja az észrevétlenül is gúzsba kötő láncokat. Végre kifejezheted, ami mélyen, belülről mozdul, anélkül, hogy cenzúrázni kellene, vagy megfelelni bármilyen elvárásnak.

„Tánc közben varázslat vesz körül. Minden összeáll. A világot pedig harmónia uralja. És egyetlen tökéletes pillanatig minden porcikáddal azt érzed, hogy élsz.
De ahhoz, hogy táncosként megélj, olyan dolgokon kell keresztül menned, amik már nem tűnnek annyira varázslatosnak.” (Step Up All In c. film)

Mielőtt az idézet második mondata kicsit lelohasztaná a kedvedet, muszáj elmondanom, hogy ez csak a profi táncosokra igaz, akik ebből élnek. A Te belső Táncosod nyugodtan kibontakozhat, anélkül, hogy bármi frusztráció érné. Éppen ezért fejlesztettem ki a RituálTáncot, hogy a Te számodra is színtiszta örömforrássá válhasson újra a táncolás.

Itt nincs koreográfia, amit meg kell tanulnod, hogy menjen a dolog. Csak a szabad mozgás, ahol a zene összeér a testeddel, felébreszt, és megmozdítja életkedvedet. De persze nem csak ennyi. Hiszen olyan történetekben táncolhatsz, melyek ősidők óta a legfontosabb emberi témákat dolgozzák fel. Ezt tudják az archetípusok – ideák és erők, ősi szerep-modellek – melyekre fel van fűzve minden mozgásmeditáció. A vezetett, imaginációs folyamatokban észrevétlenül töltekezhetsz fel ezekkel az őserőkkel és dolgozhatod fel életed nehészégeit, kihívásait, sőt érzelmi fusztrációidat.

De inkább meséljenek a résztvevők. Íme néhány mondat a legutóbbi megélésekből:

„Képzeld, a tegnapi tánc annyira felpörgetett és felszabadított, hogy utána beszélgettem egy barátommal kicsit szellőzésképp a Dunaparton, éjjel fél 1-re értem haza, aztán még hajnali 2:40-ig táncoltam itthon. Alig bírtam abbahagyni és rengeteg mindent felhozott bennem, amiket eddig nagyon elnyomtam és amikor mégis megengedtem magamnak korábban, az a táncban tudott felszabadulni és feloldódni… Ráláttam, hogy mi minden van elnyomva bennem és mennyire jó érzés, amikor kiengedem.”

„Minden RituálTánc csodás és hatalmas belső változásokon mentem át november óta, amikor elkezdtem járni. Nagyon szépen lehoz a testembe, életembe először vagyok benne tudatosan ennyit és egyre többet ennek köszönhetően.”

„Valahogy rátaláltam az eseményre és nem volt bennem kétség, hogy erre el kell jönnöm. Nem is csalódtam még ma is hatása alatt vagyok. Egy mély gödörből próbálok kikászálódni és ez most annyit emelt rajtam, hogy látom a fényt, a felszínt.”

“Uuhh… ez a tegnapi RituálTánc… durva volt. De Isteni! Eszméletlen energia gömbök robbantak szét bennem, és úgy tudtam lélegezni, mint nagyon ritkán.”

„Még egyszer köszönöm a hétfői táncot! Olyan élményeket kapok és élek át, a beszélgetések és táncok során, amiket sose gondoltam volna… hogy ezek is bennem vannak és képes vagyok rájuk. Nagyon érdekes, élvezem és imádom! Tényleg egyre inkább megerősödik bennem, hogy szeretnék ezzel mélyebben és komolyabban foglalkozni.”

“Csak szeretném megköszönni még egyszer a tegnap esti táncot! Óriási élmény volt, alig tudtam aludni is, teljesen a hatása alatt vagyok még mindig. Nagyon sajnálom, hogy csak most jutottam el… Megyek, amikor csak tudok!”

Remélem, Te is kedvet kaptál ahhoz, hogy újra vagy éppen először csatlakozz a heti rendszerességű RituálTáncokhoz!

Néhány gondolat a mozgásmeditációhoz:
„Ebben a mozgásmeditációban egy olyan belső tájra érkezünk, amit áthat a nyárutó hangulata.
Az Indián nyár időszaka azért olyan kedves a szívünknek, mert a természet ekkor talán az egyik legszebb “arcát” mutatja: a mezők bőségesen ontják az életet adó gabonát, a fákon beérnek a gyümölcsök, a szőlő levéből isteni nektár készül…
Mozgásunkkal is megidézzük ezt a hangulatot, majd ráhangolódunk Gaiára – a Földanyára. Ez a csodálatos lény szüli, tartja fenn és táplálja a rajta létezőket. Felidézzük ezt a szoros, bár sokszor méltatlanul háttérbe szorított kapcsolódást. Beletáncoljuk magunkat az életet adó földbe, és mozgásunkkal mi magunk is a Földanya teremtményeivé – kristályokká, növényekké, állatokká válunk.
Mozgásmeditációnk végén kitágult tudatosságunk magába öleli és így gyógyítja a földdel, mint élőlénnyel való szövetségünket.”

A jövő héten szombaton – szept 7-én – Magnet Ház nyílt napján – is lesz egy bemutató RituálTánc óra, melyre szintén érdemes eljönni, főleg, ha még nem voltál RituálTáncon.
Ez a nyílt óra 17.30-19.30-ig lesz a Lótusz teremben, ahol hétfőnként is táncolunk.
A mozgásmeditáció címe: Mit üzen a tested?

Néhány gondolat erről a mozgásmeditációról:
Szeretettel várunk a heti rendszerességű RituálTánc mozgásmeditációs műhelyekre a Magnet Ház Lótusz termébe, hétfőnként 18.30-20.30-ig! Ez a program a szabad, önkifejező mozgásra épül. A mozgásmeditációk témái követik az asztrológiai évkör haladását, így természetes módon kapcsolnak össze a természet ciklusaival és a bennük rejlő őserőkkel, tanításokkal. A RituálTánc azért is olyan erőteljes, mert a szellemi ideákat, igazságokat könnyedén fordítja le az érzelmek nyelvére és megmozdítja a testben rejlő mérhetetlen bölcsességet is. Minden hétfőn az aktuális csillagjegyhez tartozó archetípus témájával foglalkozunk.

Testbeszéd – biztosan sokat hallottál róla. Már külön tudománya van annak, hogy mennyire beszédesek a mozdulataink, a tartásunk, a járásunk. Ha csak egy pillanatra belegondolsz, mennyi minden “lejön” egy emberről, akivel először találkozol… vagy amikor az ismerősöd jön feléd, benned rögtön kialakul egy hangulat és szinte érzed, mi lehet vele, benne. Persze, sokszor tévedünk és belelátunk olyasmiket is másokba, amit ők vadul cáfolnak – “Neeem, tök jól vagyok amúgy…” És néha nehéz megkülönböztetni, hogy minek higgyünk inkább, az első megérzésünknek vele kapcsolatban, vagy a szavainak.
Erről fogunk beszélgetni egy kicsit, majd a mozdulatainkkal folytatjuk tovább a “beszélgetést”. Megengedjük a testünknek, a különböző testrészeinknek, hogy most ők fejezzék ki magukat minden lehetséges módon. Hagyjuk szóhoz jutni sokszor némaságra ítélt testünket, aki alig várja, hogy végre mindent elmesélhessen, mi is zajlik bennünk. Olyannyira az elménkben, a gondolatainkban és a jövőbe tekintve élünk, hogy nem vesszük észre azokat az érzéseket, tudattartalmakat, amiket a testünk hűen őriz számunkra. Kicsit olyan, mint egy tartály, ahová el tudjuk rejteni, amit az adott pillanatban nem tudunk, vagy nem merünk megnyilvánítani. De időről időre ki kell ürítenünk ezt a tartályt ahhoz, hogy új és friss ideák, képek és érzések vegyék át a régiek helyét.
Ezen a mozgásmeditáción a kezdeti önkifejezés után megkeressük a Csend Világát, azt az Ürességet, amiben megpihenve ez a tisztulás és feloldódás valóban megtörténhet, mielőtt elindulunk az új lehetőségek felé.
Gyere Te is velünk, hagyd testedet mesélni, majd megfürödni és megtisztulni a csendben!

A jövő hét tehát a tánc jegyében telik. Asszem ennél jobb szeptemberi nekilódulást el sem tudok képzelni. Ne hagyd ki!

Szeretettel várunk,