A Művész archetípus időszakában különös hangsúlyt kaphat a harmónia kérdésköre. Mit is jelent mindez?
Szép képeket hordozunk a harmóniáról, melyek ideális környezetet, szépséges kapcsolódásokat, gyönyörű pillanatokat villantanak elénk. A médiákból ömlenek ránk a szinte már giccses fotók, melyek hatására bekapcsolhat bennünk a riasztó felismerés – úristen, hol tartok, mikor lesz már az én életem is ilyen csodálatossss.
Hiába tudjuk, hogy átverés az egész, hiszen mi magunk is tudunk varázsolni ilyesmit egy kattintással. Mégis hat néha, ugye?

Persze, hiszen mindannyiunkba bele van kódolva a harmóniára való törekvés.
Az a baj ezzel, hogy ha törekszünk rá, akkor szinte menekül előlünk
Próbáltad már elhatározni például, hogy na, ma mindenkivel nagyon kedves leszek, nem vitatkozom, nem húzom fel magam. Általában az elején jól megy a dolog. Élvezheted a sikert és megdicsérheted magadat, hogy milyen szuperharmónikusember vagy. És akkor, a legváratlanabb pillanatban eléd jön egy baromarc, aki beszól valamit és vége a dalnak, elszalakad a cérna. Pedig annyira akartad. Tényleg. Ismerős?
(előre is bocsi azoktól, aki harmóniában élnek, de hát ős úgysem olvassák, vagy nem zavarja őket)

Aztán a másik lehetőséget fontolgatod, és még jobban elhatározod, hogy most tényleg bebetonozod a harmóniát, mert tudod, hogy ez fontos dolog, mert azt mondták és elhitted nekik. De főleg azért, mert rettegsz a konfliktustól. Nem tudod megoldani, hogy kiállj magadért, nincs annyi erőd és lélekjelenléted, hogy kibírd az érzelmi feszültséget. Ezért aztán mindent kiiktatsz magadból és az életedből, ami diszharmóniát válthat ki. Gyönyörűen elrendezed a környezetedet, színek, formák, a legújabb trend szerint. Tisztaság is legyen. Szép ruha, ez is fontos. A tested, fogyni, hízni, tökéletes alak. Vagy inkább a belső harmóniára gyúrsz, mert a külső eleve lehetetlen, vagy lusta vagy, vagy csak magasabb rendűnek gondolod…
Nem beszélsz csúnyán. Erőszakmentesen kommunikálsz. Elfogadod az embereket olyannak, amilyenek. (tényleg?) Ha nem sikerül, szűkíted a mezőnyt és csak olyanokkal kapcsolódsz szívesen, akik szintén ilyenek, a te klánod. Kiépíted azt a világot, amelyben nincs helye a csúnyának, a hangosnak, a haragosnak és a rendetlennek. Ezt úgy hívják, hogy ÁLHARMÓNIA.

Álharmonikus szigeted sajnos nem tartható fenn hosszú távon, ugye érzed? Nem tudod bebetonozni, mert az ellenerők szépen megtámadják és máris háborúban állsz, másokkal, a “szigeteden” élőkkel és magaddal. Az elfojtott feszültségeid lassan a felszínre törnek.

Akkor hát mit tehetünk, kérdezheted kétségbe-esetten? (figyu – kettősség!)

Az első és legfontosabb annak a tudatosítása, hogy duális világunk a kettősségek feszültségi terében él és lüktet. Ez adja az élet dinamikáját. Minden mozog, hullámzik. A Nő a Férfival kapcsolódva szüli újjá az életet. Az évszakok ritmikusan követik egymást. A kibontakozást fogyatkozás váltja fel. A vágy egymáshoz húzza a vágyakozókat, majd el is löki egymástól. A napsütést eső követi, a vihar megtisztítja a levegőt, hogy újra friss legyen, és így tovább.
Ha együtt akarunk mozdulni a változás formáló erejével, akkor magunkban is üdvözölnünk kell az ellentéteket, a másságot, a “jót és a rosszat” egyaránt.

… éééés ha ennek a mély megélése, befogadása meg tud történni bennünk, akkor már ott is vagyunk a pillanat harmóniájában. Hogy miért? Mert nem akadunk ki semmin. Nem próbáljuk megváltoztatni a megváltoztathatatlan utazást az ellentétek hullámain, hanem megtanulunk szörfözni az Élet Tengerén. Ekkor lényünk túlnőtt az egyiken és a másikon, bármi is legyen a pólusok neve, és a feszültség egyfajta nyugodt dinamikává szelídül…

Ugye, hogy így egészen máshogy hangzik a HARMÓNIA?