Az egyedüllét szerves része az életünknek. Sokan szeretnek egyedül lenni, mások egyszerűen rettegnek tőle. Biztosan veled is volt már olyan, amikor nagyon vágytál egyedül lenni egy kicsit. Máskor meg épp az ellenkezőjére vágyunk, pezsgésre, kapcsolódásra.

Ez a téma a Mester archetípushoz (is) tartozik. Szinte látjuk a Mester belső képét, ahogy visszavonultan meditál, imádkozik, egy barlangban, hegycsúcson, vagy más tiszta, tágas térben… Igen, ezek az ősképek kapcsolnak be, ha erre az archetípusra fókuszálunk.
Az egyedüllét tehát a Mester egyik kiváltsága, és alapvetően jó, sőt szükséges dolog.

Az egyedüllét akkor rossz, ha „sötét ikertestvére”, a magány érzése társul hozzá. Ilyenkor elszomorodunk és bekapcsol az összes olyan pillanat, amikor nem önszántunkból vonultunk vissza, hanem ott lettünk hagyva. Az elhagyatottság és a visszautasítás nagyon fájó érzését minden gyermek átéli, és muszáj valami megoldást találni rá. Kiépülnek hát már egészen korán azok a védekező mechanizmusok, amikkel megpróbáljuk elkerülni, megoldani, felülírni ezt a rossz érzést.

De most hangolódjunk arra, hogy mi a jó az egyedüllétben. Hiszen, ha ezt megértjük, akkor könnyebben vesszük az ilyen helyzeteket.

Miért jó tehát?
Azért, mert ilyenkor vissza tudod húzni magadat magadhoz, le tudnak rólad foszlani azok a megfelelések, igazodások, amiktől mindannyian szenvedünk. De egyszerűen muszáj a kapcsolatokban hasonulni. Hiszen maga a kapcsolódás arról szól, hogyan tudunk valakivel összehangolódni, megosztani magunkat, befogadni a másik lényét, és jó esetben harmóniába kerülni.
Viszont így óhatatlanul kialakul egy közös tér – a kapcsolat közös mezője – amit együtt alakítunk ki. Én is teszek bele, és a másik is. És mindkettőnkre hatással van. Valamint át is veszünk a társunktól hangulatokat, gondolatokat, érzéseket, hitrendszereket, melyet aztán a magunkénak hiszünk…

Ha folyamatosan kapcsolódásban vagyunk, akkor könnyen elveszítjük önmagunkat, illetve eltávolodunk attól a belső úttól – amelyről olyan sokat beszéltem a Mester archetípus kapcsán – a belső mesterré válás folyamatáról, a magasabb énnel való egyesülésről.

Fontos tehát, hogy mi magunk válasszuk és keressük az egyedüllét letisztító és összhangba simító élményét. Ez mindenkinél nagyon más. Az adott életszakaszban, a különböző szociális helyzetekben meg kell találnunk az egyensúlyt a kapcsolódás és az egyedüllét között. Fedezzük fel, hogy mire van éppen szükségünk. Mennyi az a minőségi idő magunk felé, ami elég ahhoz, hogy a felvett energiák letisztuljanak.

Vállaljuk fel az egyedüllétet! Így szembenézhetünk azokkal a sebekkel, ahol még lüktet a magány. Keressük meg, hogy mi mindent vetítettünk mi a kapcsolatba, mit vártunk el a másiktól. Ismerjük fel, hogy társunktól mit kaptunk ez ügyben, jót is és rosszat is…
Átlényegíthetjük ezeket az érzéseket a – jól érzem magam egyedül – szándékával, ilyen módon gyógyíthatjuk egyrészt a kapcsolati függőséget, másrészt pedig jót teszünk a belső utunknak és belső egységünknek is.

Egy utolsó gondolat. A mester archetípus szaturnikus, korlátozó és leválasztó energiája mindig időben érkezik. (Szaturnusz = az Idő Ura) Bár pszichésen általában nem így éljük meg. Érdemes tehát tudatosítani, hogy valami itt már nem jól működött, valami elöregedett, lejárt egy „kapcsolati szerződés” akár…
Így könnyebb ráhangolódni a gondolatmenet gyógyító mottójára – KÖSZÖNÖM, JÓL VAGYOK!

Gyere, táncold el velünk a Mester archetípus utolsó mozgásmeditációját, ahol mindezt gyakorolhatod: