A múltkori RituálTáncon – Harcosok klubja – eszméletlenül erős erőtér alakult ki. Én sem tudtam kivonni magam a mozgásból, a lábaim maguktól vittek a térben. Egyik résztvevőnk másnap a következő visszajelzést írta:

A hétfői tánc után megérkezett az a felismerésem (még meséltem is) hogy az elmúlt hetekben érzett nyugtalanságom, nyughatatlanságom azért volt, mert már nem fektetek elég energiát abba, amit most csinálok – mivel váltani szeretnék, és így feleslegesnek érzek nagy erőket ide húzni – így viszont felhalmozódnak ezek a ” nem hasznosított” energiák bennem… a felismert megoldás viszont az, hogy amíg itt vagyok, csináljam rendesen a dolgom… akkor is ha már nem érzem hosszútávúnak.
Ma hajnalban megjött az is (méghozzá nagyon konkrétan), hogy hogyan tudom ” összehúzni” azt, amit most csinálok a jövőbeli terveimmel… hol vannak a közös pontok, és mit kell tennem ahhoz, hogy ne felesleges energiabefektetés legyen, amit jelenleg csinálok/csinálnom kell, hanem egyfajta felkészülés a jövőre! És ebben a felismerésben a Harcos mellett elég erősen benne van az Álmodó is.

Hála érte!!! (B. A.)

Nagyon boldog vagyok, hogy hétről hétre eltáncolhatjuk az archetípusok üzeneteit! Egyre jobban megerősödik bennem, hogy mennyire fontos ez a tánc-tér. Nagyon komplex és mégis brutál egyszerű az egész, hiszen a mozgás, és főleg a szabad, önkifejező tánc ad lehetőséget legegyszerűbben a feszültségeink levezetésére, energiáink tudatosítására, átmosására, lényünk „átszellőztetésére”.

Az, hogy jó zene szól, azonnal behozza a „buli hangulatot”. Ledobjuk a kinti ruhát és belebújunk a lenge, mozgós, „játszós” cuccokba – már ez is egyfajta zsilipelés a napi rutinból önmagunk felé. És akkor még nem beszéltem arról a jól felépített rendszerről, ami a heti táncok mögött van. Lehet, hogy ezt nem lehet rögtön érzékelni. De, aki rendszeresen jár, az tudja, hogy szinte minden lényeges emberi témát érintünk és megmozgatunk magunkon keresztül az éves ciklus alatt.

Az archetípusok rendszere nagyon közeli, egyáltalán nem elvont, mindenki azonnal érti. Főleg így, táncba hívva. Hiszen ezek a bennünk élő énállapotok minden nap velünk vannak, megdolgoznak minket, kihívások elé állítanak, nehézségeket és gyönyörűségeket egyaránt hordoznak… és mivel valójában minden él, ilyenkor valóban megszólítódnak és behívódnak azok a tiszta őserők, melyekre az adott mozgásmeditáció épül… érzeni lehet a magasabb erők támogató jelenlétét a térben.

Hálás vagyok és köszönöm minden égi és földi erőnek, minden régi és majd érkező résztvevőnek ezeket az élményeket! Azt kívánom, hogy egyre többen ismerjék meg, hogy ilyet is lehet. Hogy van egy hely, ahol minden héten találkozhatunk önmagunkkal az archetípusok sokféle tükrén keresztül.

Most még egy utolsót táncolunk a Harcossal:
http://ritualtanc.com/event/hosi-erenyek/

Azután pedig átadjuk a stafétát a bennünk élő Szerető archetípusnak. A Harcos lényegileg energiánk, tetterőnk felszabadításáról szól. A Szerető pedig ezt az energiát formába önti, testté teszi… és ez a megtestesülés adja hozzá(nk) a szépség és élet-élvezet sokszínűségét, illatát és ízeit…

Gyere, kapcsolódj te is a táncokhoz:
http://ritualtanc.com/kozelgo-tancok/

Nyáron pedig érdemes lesz velünk tartani a horvátországi elvonulásra, ahol minden este rituáltáncolunk! Eszméletlenül jó program, mert egyszerre mélységes és mégis könnyed, feltöltő, és megújító. Ha szeretsz táncolni, akkor ki ne hagyd ezt a lehetőséget! Ráadásul áprilisban még EARLY BIRD kedvezménnyel tudsz jelentkezni:
http://ritualtanc.com/event/oserok-a-teremtesunk-szolgalataban/

Végül még annyi, hogy nagyon szeretném megtanítani ezt a módszer azoknak, akiket érdekel mélyebben. Az az álmom, hogy ne csak Budapesten, hanem vidéken is legyenek rituáltáncok! Szeptemberben új RituálTánc képzés indul egy saját élmény csoporttal:
http://ritualtanc.com/ritualtanc-alap-tanfolyam-sajat-elmeny-csoport/

Szóval, tánc-tánc-táááncra fel!

Szeretettel,
Berkes Szofi Judit